9 Nyíl

Rekorddöntés és Snakebite siker!

2017. május 20. 19:16 - Dart Major

Players Championship 11. (összefoglaló)

Hűséges és kitartó olvasóink bizonyára jól tudták, hogy a mai hétvége ismét a Players Championship jegyében zajlik. Több szempontból is érdekesek ugye ezek a hétvégi kis összejövetelek. Ugye az itt elért eredmények komolyan beleszámítanak a ranglistákba, nevezetesen a világranglistába (Order of Merit) illetve a Pro Tour rangsorba. És ugye mindenki tudja, hogy a Pro Tour-ról is be lehet kerülni a világbajnokságra és ott már biztos komoly pénz üti az illető markát. Másrészt pedig a mostani hétvége apropója a World Cup. Ugyanis a hétvégi versenyek után derül ki, hogy kik képviselik hazájukat a két hét múlva startoló seregszemlén. Tehát aki most nagyot dobbant, akár még bekerülhet a válogatottba is. Lássuk mi történt a mai napon.

pdc_players_championship_1.png

Első forduló:

James Wade-nek reális esélye volt arra a torna előtt, hogy bejusson az angol válogatottba, mivel nagyon kevés választotta őt el Dave Chisnall-tól. Nos Wade ettől nem jött izgalomba, mivel kikapott Ryan Searle ellen.


ww_2.jpg
Más nagy nevek is bebukták az első kört. Adrian Lewisnak úgy látszik sok volt a tegnapi nap mert John Bowles ellen bizony 6-5-ös vereséget szenvedett. Robert Thornton újabb okot kapott az idegrohamra, nevezetesen egy 6-2-es sallert Richie Corner-től. A mostanában szép eredményeket elérő James Wilson meglepetésre elbukott Mark Walsh ellen. Justin Pipe tegnap jó napot zárt, de ma nem tudta ezt megismételni mert Chris Quantock 6-4-re legyőzte. Egy korábbi győztes Joe Cullen is korán búcsúzott, neki Andy Boulton bizonyult nagy falatnak.

Második forduló:

Peter Wright ebben a körben kapcsolódott be a küzdelmekbe első kiemeltként és egyből egy szoros meccset játszott Joe Murnan ellen és Snakebite csak minimális különbséggel tudta megverni riválisát. A második kiemelt Mensur is beszállt a partiba, de ő tükörsimán hozta a mérkőzését Peter Jaques ellen. Az idei első versenyt megnyerő Alan Norris viszont továbbra sem találja önmagát most éppen Richard North ellen nézett bele egy 6-2-es pofonba. A tavaly remeklő Benito van de Pas sincs igazán komoly formában, neki ezúttal Zoran Lerchbacherbe tört bele a bicskája. Ian White is indulhatott vissza a hotelba (vagy bulizni) őt Mike de Decker állította meg. Az idei győztesek közül Rob Cross szoros meccsen verte Devon Petersent, Simon Whitlock és Daryl Gurney viszont lazán intézték el aktuális ellenfelüket.

Harmadik forduló:

A legjobb tizenhatba jutás volt itt a tét, és ez úgy látszik felpörgette Snakebite-ot aki 6-2-re kiütötte Vincent van der Voort-ot. Daryl Gurney. Michael Smith és Kyle Anderson is nagyon belehúztak mind a hárman 6-1-es sikert arattak. A Varázsló sem pihent 6-3-ra verte el Mickey Mansellt. Stephen Bunting nem túl fényes formája továbbra is kitart, most éppen Robert Owentől kapott ki. Mensur sem kifejezetten kemény meccsen van túl, tükörsima 6-2-vel lépte le John Hendersont. Rob Cross komoly skalpot gyűjtött, a mindig veszélyes Cristo Reyest verte meg 6-3 arányban.

Nyolcaddöntők:

Peter Wright nem sokat vacakolt, 6-1-el csomagolta össze Ryan Searle-t. Jeffrey de Graaf idén először jutott be a legjobb nyolc közé, ezt 6-3-as győzelmének köszönhette Simon Stevenson ellen. Rob Cross újra nagy halat fogott nevezetesen Michael Smith tudta legyőzni 6-3-ra. Jonny Clayton szép sorozata folytatódott amit most Robert Owen bánhatott. Mensur Suljovic az eddig kiválóan játszó Kyle Andersont verte meg elég simán 6-2-re. Andy Boulton karrierje során eddig egyszer jutott be a nyolc közé, most ez újra sikerült neki Bryan de Hoog legyőzésével. Daryl Gurney tett egy lépést, hogy újra nyerjen egy versenyt, Dave Chisnallt sikerült megverni nagy csatában. Simon Whitlocknak meg kellett küzdenie Steve Lennonnal, de sikerrel járt így Ő is bement a nyolc közé.

Negyeddöntők:

Ha egy üzlet beindul... Snakebite nem lankadt és ennek nagyon nem örült a fiatal de Graaf mivel komoly verést kapott a világranglista harmadik helyezettjétől. A vége 6-2. Wright ellenfele az a Rob Cross lett aki nem hagyott semmi esélyt sem a walesi Claytonnak, és simán győzött 6-2-re. Daryl Gurney még simább meccset játszott Ő nemes egyszerűséggel leradírozta Simon Whitlockot. Andy Boulton - Mensur Suljovic 6-3!! Mindezt úgy, hogy Boulton 100%-os kiszálló mutatóval zárt. Ezzel pedig új fejezetét írt saját történelmében. Szép volt Andy!

Elődöntők:

Peter Wright és Rob Cross rittyentettek egy parádés mérkőzést. 3-3-ig elmentek fej-fej mellett aztán Wright rákapcsolt és elvitte a maradék három leget. Mégpedig úgy, hogy átlaga a meccs végére 120,70 ponton állt meg. Ismétlem 120.70!!! Ez pedig új rekordja Peter Wrightnak, sőt minden idők negyedik legnagyobb közvetített átlaga! Rob Cross sem szégyenkezhet, Ő 109 pont fölé jutott így megérdemli a kalapemelést. A mérkőzés átlaga pedig 229,90 pont lett, ami új rekord a közvetített meccsek történelmében. (A közvetített meccsek alatt a televíziós és internetes közvetítéseket is értjük).


A másik mérkőzés nem volt ennyire izgalmas, Daryl Gurney lazán 6-2-re verte meg Andy Boultont így ő jutott másodikként a döntőbe.

Döntő:
Peter Wright - Daryl Gurney

Wright előző csodás szériája úgy tűnt folytatódik. Egész konkrétan úgy tűnt komoly verést kap Gurney. Snakebite zseniálisan játszott, nagyon odatette magát és elment 5-0-ra. Gurney azonban komoly tartásról tett tanubizonyságot és visszajött a meccsbe zsinórban megnyert három legjének köszönhetően. Ezt követően azonban Wright összekapta magát behúzta az utolsó leget. Így pedig három elbukott döntő után megszerezte idei első Players Championship győzelmét. Tette ezt úgy, hogy a mai napon három különböző készlettel játszott :) Ezzel pedig már nyolc tornagyőzelmet számol ebben a szezonban.

Első forduló:

Peter Wright (1) Bye
Joe Murnan 6-3 Scott Taylor
Darren Johnson 6-4 Jermaine Wattimena (32)
Vincent van der Voort 6-2 Diogo Portela
Ryan Searle 6- 4 James Wade (16)
Ted Evetts 6-2 Brian Woods
Steve Beaton (17) 6-3 William O'Connor
Prakash Jiwa 6-5 Ricky Williams
Alan Norris (8) 6-1 Craig Gilchrist
Richard North 6-1 Ryan Meikle
Ronny Huybrechts (25) 6-3 Matthew Dennant 
Simon Stevenson 6-4 Andy Hamilton
Ian White (9) 6-1 Terry Roach
Mike De Decker 6-5 Jan Dekker
Aden Kirk 6-3 Darren Webster (24)
Jeffrey de Graaf 6-3 Andy Jenkins
Michael Smith (5) 6-4 Jim Brown
Adam Hunt 6-4 Jamie Bain
Robbie Green (28) 6-2 Peter Hudson
Tony Newell 6-5 RIchie Burnett
Cristo Reyes (12) 6-2 Mick Todd
Jamie Lewis 6-1 Kevin Painter
Rob Cross (21) 6-2 Matthew Edgar
Devon Petersen 6-4 Mick McGowan
Benito van de Pas (4) 6-5 Stephen Burton
Zoran Lerchbacher 6-4 John Part
Jonny Clayton (29) 6-3 Michael Barnard
Andrew Gilding 6-3 David Pallett
Stephen Bunting (13) 6-4 Darron Brown
Ricky Evans 6-3 Scott Darbyshire
Mark Walsh 6-4 James Wilson (20)
Robert Owen 6-4 Mark Barilli
Mensur Suljovic (2) Bye
Peter Jacques 6-1 Simon Preston
John Henderson (31) 6-3 Yordi Meeuwisse 
Rowby-John Rodriguez 6-2 Sven Groen
Mervyn King (15) 6-1 Berry van Peer
John Michael 6-3 James Richardson
Kyle Anderson (18) 6-4 Wayne Jones
Dimitri Van den Bergh 6-4 Jonathan Worsley
Kim Huybrechts (7) 6-1 John Norman Jnr
Bryan de Hoog 6-4 Brendan Dolan
Chris Quantock 6-3 Justin Pipe (26)
Michael Rasztovits 6-3 Paul Nicholson
Andy Boulton 6-5 Joe Cullen (10)
Ron Meulenkamp 6-4 Wes Newton
Steve Hine 6-2 Christian Kist (23)
Harry Robinson 6-5 Kirk Shepherd
Dave Chisnall (6) 6-0 Ryan Palmer
Jimmy Hendriks 6-5 Stuart Kellett 
Chris Dobey (27) 6-4 Nathan Aspinall
Paul Harvey 6-0 Terry Temple
Daryl Gurney (11) 6-3 Dennis Smith
Matt Clark 6-5 Paul Rowley
Richie Corner 6-2 Robert Thornton (22)
Josh Payne 6-5 Antonio Alcinas
Simon Whitlock (3) 6-3 Ross Twell
Ritchie Edhouse 6-5 Jamie Caven
Mark Webster (30) 6-5 Martin Schindler
Mickey Mansell 6-2 Alan Tabern
Keegan Brown 6-4 Steve West (14)
Steve Lennon 6-2 Lee Bryant 
John Bowles 6-5 Adrian Lewis (19)
Vincent Kamphuis 6-4 Ronnie Baxter

Második forduló:

Peter Wright 6-5 Joe Murnan
Vincent van der Voort 6-5 Darren Johnson
Ryan Searle 6-4 Ted Evetts
Steve Beaton 6-1 Prakash Jiwa
Richard North 6-2 Alan Norris
Simon Stevenson 6-3 Ronny Huybrechts
Mike De Decker 6-3 Ian White
Jeffrey de Graaf 6-5 Aden Kirk
Michael Smith 6-1 Adam Hunt
Richie Burnett 6-5 Robbie Green
Cristo Reyes 6-5 Jamie Lewis
Rob Cross 6-4 Devon Petersen
Zoran Lerchbacher 6-4 Benito van de Pas
Jonny Clayton 6-4 Andrew Gilding
Stephen Bunting 6-4 Ricky Evans
Robert Owen 6-5 Mark Walsh
Mensur Suljovic 6-1 Peter Jacques
John Henderson 6-2 Rowby-John Rodriguez
Mervyn King 6-2 John Michael
Kyle Anderson 6-4 Dimitri Van den Bergh
Bryan de Hoog 6-5 Kim Huybrechts
Michael Rasztovits 6-5 Chris Quantock
Andy Boulton 6-2 Ron Meulenkamp
Steve Hine 6-5 Harry Robinson
Dave Chisnall 6-1 Jimmy Hendriks
Chris Dobey 6-5 Paul Harvey
Daryl Gurney 6-2 Matt Clark
Josh Payne 6-4 Richie Corner
Simon Whitlock 6-1 Ritchie Edhouse 
Mickey Mansell 6-1 Mark Webster
Steve Lennon 6-3 Keegan Brown
John Bowles 6-0 Vincent Kamphuis

Harmadik forduló:

Peter Wright 6-2 Vincent van der Voort
Ryan Searle 6-5 Steve Beaton 
Simon Stevenson 6-5 Richard North
Jeffrey de Graaf 6-4 Mike De Decker
Michael Smith 6-1 Richie Burnett
Rob Cross 6-3 Cristo Reyes
Jonny Clayton 6-5 Zoran Lerchbacher
Robert Owen 6-3 Stephen Bunting
Mensur Suljovic 6-2 John Henderson 
Kyle Anderson 6-1 Mervyn King
Bryan de Hoog 6-5 Michael Rasztovits
Andy Boulton 6-5 Steve Hine
Dave Chisnall 6-4 Chris Dobey
Daryl Gurney 6-1 Josh Payne
Simon Whitlock 6-3 Mickey Mansell
Steve Lennon 6-1 John Bowles

Nyolcaddöntők:

Peter Wright 6-1 Ryan Searle 
Jeffrey de Graaf 6-3 Simon Stevenson
Rob Cross 6-3 Michael Smith
Jonny Clayton 6-2 Robert Owen
Mensur Suljovic 6-2 Kyle Anderson
Andy Boulton 6-4 Bryan de Hoog
Daryl Gurney 6-5 Dave Chisnall
Simon Whitlock 6-4 Steve Lennon

Negyeddöntők:

Peter Wright 6-2 Jeffrey de Graaf
Rob Cross 6-2 Jonny Clayton
Andy Boulton 6-3 Mensur Suljovic
Daryl Gurney 6-1 Simon Whitlock

Elődöntők:

Peter Wright 6-3 Rob Cross
Daryl Gurney 6-2 Andy Boulton

Döntő:

Peter Wright 6-3 Daryl Gurney

Végezetül pedig álljon itt a Players Championship ranglista a mai nap után:


18624844_1471495726244406_266624330_n.png

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr112528153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása