9 Nyíl

A mindent eldöntő hétvége...

2017. október 06. 18:07 - matyi96

Steel Egyéni Nemzeti Bajnokság - 7. forduló - Budapest/Kispest (beharangozó)

Ma este a World Grand Prix sorozata az elődöntőkhöz érkezett, ám közben fordítsunk egy kis figyelmet a magyar darts éljátékosaira is. Szombaton, azaz holnap megrendezésre kerül a steel egyéni Nemzeti Bajnokság 7., egyben utolsó fordulója, mely többek között a férfi magyar bajnoki címről adatott dönteni. A verseny helyszínéül a kispesti Vass Lajos Általános Iskola szolgál. 

steel_egyeni_ob.jpg

 

A nagy csatát a már első helyről versenyző Takács "Taki" Gábor (DÖ-MIK DC) és a ranglista második helyét elfoglaló Székely "Penge" Pál (Soul DC) fogja vívni egymással. Először közvetve, de a végére akár közvetlen formában is. Taki 216 ponttal az élen áll, míg az előbb leírtak szerint második helyen 210 ponttal Penge áll. Adott a feladat Penge számára: meg kell nyernie a versenyt, kivéve, ha a vetélytársa nem búcsúzik hamarabb. Valljuk be, erre kevés az esély, főleg, ha azt vesszük figyelembe, hogy az idei sorozat szinte csak róluk szól. Így vegyük alapul a "legjobb" eshetőséget, azaz ők ketten döntőznek. Takinak "egyszerű" feladata van: tovább kell játékban maradnia, mint ellenfelének. Ha Pali és Gábor döntőzik (a papírformának megfelelően), Gábornak nyernie kell, ugyanis az első 40 pontot, a második pedig 32 pontot kap és csak hat pont a differencia. Az jól látható, hogy nagy izgalmak lesznek, főleg, ha a döntő fog dönteni a bajnoki címről. takacs.jpg

Vajon megőrzi előnyét Takács Gábor, és ő örülhet a végén?

szekely.jpg

Lesz-e ekkora öröm Pali arcán holnap?

A harmadik helyért három játékos van versenyben. Jelenleg Kovács "Patyi" Patrik (Sport DC) áll 126 egységgel a dobogó legalsó fokán, őt követi Rucska József (Győri DC) 114 ponttal. Az ötödik helyen Mester Zoltán (Sport DC) szerepel, akinek 106 pontja van. 

A nők mezőnyében a bajnoki cím sorsa, mint tudjuk, már eldőlt. A 2017-es női magyar bajnok Czipó Vivien (Sport DC) lett, 226 pontot gyűjtött be és ez már behozhatatlan előny. A holnapi játéknap előtt a második helyen Kiss Viktória (Sport DC) áll 152 ponttal, harmadik helyen pedig Erdei Nóra (Sport DC) 138 ponttal. A negyedik Bogár Alexandra (Cívis DSE) 126 ponttal és ötödik Csombok Krisztina (Smile DC) 118 ponttal. A dobogón akár még változás is történhet, szóval ez sem lefutott verseny lesz.czipo-vivien-2.jpg

Czipó Vivien már bajnokként léphet tábla alá Kispesten

Holnap tehát kiderül, hogy ki(k) örülhetnek a legvégén. A férfi elődöntőkről és döntőről, valamint a női döntőről valószínűleg a szokásos módon lesz majd élő közvetítés a Darts Online jóvoltából. Sok sikert kívánunk minden indulónak!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr9312934937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása