9 Nyíl

"Lebukott pár emberünk Skóciában... - Kár értük, kiváló ügynökök voltak..."

2017. november 04. 00:54 - adam_f

2017 Ladbrokes World Series of Darts Finals - Glasgow (a pénteki nap)

Igazán jó első napon vagyunk túl, már ami a World Series of Darts Finals-t illeti. Mondom ezt főleg annak a tudatában, hogy jó pár esélyestől máris búcsút kellett venni. De lehet, hogy éppen ettől lesz majd jó ez a verseny, hogy a kevésbé ismertebb játékosok is letehetik névjegyüket ezen a tornán. Néhányan pedig éltek is a számukra adandó lehetőséggel. Lássuk hát az első nap rövid és tömör összefoglalóját (statisztikákkal és videókkal vegyítve).  

ladbrokes-world-series-of-darts-finals_ym0titm8ziwo1r6am5mkrdzzv.png

Simon Stevenson volt az est első játékosa, aki átlépte a 90-es átlagot, ehhez pedig nem volt más dolga, mint hogy könnyedén győzzön Jan Dekker ellen. Nos, jelenthetem azt, hogy Stevenson sikerrel vette a holland akadályt. 5-1-nél volt két olyan leg, ahol még Dekker jelezte, hogy játékban van, de a kilencedik gém már az angolé lett, aki ezzel tovább is menetelt. Mindketten egy-egy 100+-os kiszállót is terítettek, viszont Stevenson 55%-os kiszállózása ma neki hozott sikert és továbbjutást.

ste-dek.jpg

Justin Pipe nagy meglepetésre (nekem ez tényleg annak számít) legyőzte Dave Chisnall-t! A speciális dobótechnikájáról (és gyorsaságáról) elhíresült ex-bokszoló azért alaposan megszenvedett a továbbjutásért, pedig egy 110-es outtal kezdte a találkozót. 3-3-ig rendben is volt minden, ám akkor Chizzy zsinórban két leget hozva már a mérkőzésért dobott. Pipe azonban elővette minden erejét, és végül egy pokoli izgalmas végjátékban megfordította a találkozót, amivel a szombati napra dobta magát. Chizzy szinte minden mutatóban felülmúlta ellenfelét, kivéve a kiszállózásban. Pipe ezen a területen 50%-ot teljesített, ami természetesen az ő javára billentette a mérleg nyelvét.

pip-chi.jpg

S ha egy üzlet beindul...Adrian Lewis is nagyon korán elköszönt a World Series glasgow-i döntőjétől. Ezúttal a németek - még egyelőre - első számú játékosa, Max Hopp intézte el Jackpotnak a hazautat. Egyik játékos sem teljesített kiemelkedő átlagot, viszont Maximiser volt a kitartóbb, aki 2-1-es vezetés után egy brékkel, valamint egy újabb játékkal már 4-1-re ment el. A szünet után a német továbbnövelte az előnyét, amire Lewis-nak még volt válasza egy dupla-duplás kiszállóval, de a meccset nem tudta szorosabbá tenni. Hopp végül 57-ről lezárta a találkozót és készülhet a szombatra. Ennél többet nem is kell mondani erről a találkozóról...

hop-lew.jpg

Annál inkább a Michael Smith - Dimitri Van den Bergh összecsapásról, ahol végre láthattuk az este első (és egyetlen) 100 feletti átlagát is, ami naná, hogy a táncoslábú belga nevéhez fűződik, aki szinte esélyt sem adott Bully Boy-nak. A belga pillanatok alatt elhúzott 3-0-ra, és amikor Smith megszerezte a becsületjátékát, újabb három gémet vert rá a fiatal belga játékos, aki így 6-1 arányban abszolválta a találkozót. Van den Bergh nagyon ihletett formában tolta az estét: 100,11-es átlag, két maximum és 40%-os kiszállózás. Több ez, mint biztató teljesítmény a jövőre nézve Mr. Dreammaker-től. Smith is súrolta a 98-at, de most nem jöttek neki azok a fránya 180-ak, valamint a kiszállózása sem volt az igazi.

smi-van.jpg

Jelle Klaasen számára jól kezdődött a Corey Cadby elleni mérkőzés, hiszen rögvest hozta is a kezdését. Ám ez volt az a pont, ahol először és utoljára vezetett a holland. A fiatal ozzie hamar megfordította az állást, és 3-1 arányban el is húzott, ám a Kobra ekkor előszedett egy szép 146-os kiszállót, így téve szorossá a találkozót. De mint kiderült, ez volt a holland utolsó villanása a ma estén. Cadby szépen és taktikusan játszva növelte az előnyét, és ebbe még az is belefért, hogy - az ozzie 5-2-es vezetésénél - Klaasen behúzza a harmadik játékát. A holland ekkor még lenyomott egy eléggé kemény kört, és meg is volt a sansza rá, hogy 20-ról kiszállva közelebb érjen Cadby-hez, aki ekkor még 200-on volt. Az ozzie azonban egy 140-el 60-ra dobta magát, majd - kihasználva Klaasen hibáját a D10-re - meg is oldotta a kiszállót, ezzel állítva be a 6-3-as végeredményt, amivel megváltotta jegyét a szombati napra.

cad-kla.jpg

Simon Whitlock kissé megizzadt a Mark Webster elleni mérkőzés végén, még akkor is, ha 5-3-as előny volt a neve mellett. Történt ugyanis, hogy a Winmau-s házirangadón (igen, ez itt a reklám helye) a Pók szerezte meg a vezetést első pályáról, hogy ezután Whitlock egy 128-as outtal egalizáljon. A sorminta aztán folytatódott tovább, Webster újra vezetést szerzett, Whitlock pedig ismét egyenlített. Az ötödik gém hozta meg az első bréket, amit az ozzie követett el egy 116-os hátsó pályás outtal. Ettől kezdve pedig a Varázsló diktálta az iramot, aki egynél közelebb soha nem engedte ellenfelét. 5-3-as Whitlock vezetésnél még volt egy kis izgalom: az ozzie hétről próbálta nullára redukálni magát, míg Webster 151-en tartózkodott. Az első alkalommal besokallt, mire a walesi 96-ról csak 56-ra tudott lemenni. Whitlock ezután hétről kettőt hagyott magának, míg Webster 56-ról 20-ra maradt. Az ozzienak elsőre nem ment a D1, de Webster sem tudott 20-ról kiszállni. Ez pedig döntőnek bizonyult, mivel Whitlock végül be tudta fejezni a találkozót (kilenc meccsnyíl után), amivel 6-3 arányban behúzta a találkozót, és készülhet a következő körre.

web-whi.jpg

Mensur Suljovic is hamar távozott a World Series további küzdelmeiről. Az osztrák játékos attól a Chris Dobey-tól szenvedett vereséget, akinek egy jókor szerzett brék elég volt ahhoz, hogy gyökeresen megfordítsa a találkozó kimenetelét. Pedig a meccset Suljovic kezdte jobban, hiszen kis idő leforgása alatt már 3-0 állt az osztrák neve mellett. A fiatal angol azonban szívós játékkal felhozta magát, és zsinórban hat(!) játékot nyerve kiejtette a PDC-ranglista negyedik helyezettjét. A fordulópont 3-3 után jött el, amikor Dobey hátsó pályáról brékelni tudta ellenfelét, majd behúzta a saját kezdését is. Az osztrák ettől kissé megzavarodott, s miután nem jött a kiszálló, már el is pakolta a nyilait. Hollywood pedig 59-ről, két nyíllal kiszállva továbbdobta magát a második fordulóba. Suljovic 94-es, Dobey pedig 90-es átlaggal zárta a meccset. A döntő tényező megint a kiszállózás volt, amiben ezúttal az angol játékos volt a jobb (6/10 - 60%), aki emellett még négyszer tudott 180-at is dobni.

dob-sul.jpg

A péntek este utolsó (vagy inkább már a szombat hajnal első) találkozóján Rob Cross - villamossági szaknyelven szólva - "rövidre zárta" Jonny Claytont, és a mérkőzést is. A walesi játékos szerezte meg a vezetést a találkozón, és igazából ennyivel el is intéztük a fontosabb tényeket. Ugyanis Cross ezek után olyan hat játékot produkált, amihez konkrétan Jonny barátunk érdemben nem tudott hozzászólni. Az ötödik gémet ráadásul 121-ről oldotta meg a Feszültség becenévre hallgató játékos, aki ezen a tornán avatta fel új sportmezét. A lényeg, a lényeg: Rob Cross 6-1-gyel lépett tovább a második körbe, amihez 98-as átlag, két maximum és közel 55%-os kiszállózás párosult. Clayton pedig jobban teszi, ha hamar elfelejti ezt a találkozót, főleg a 88-as átlagra és a 12%-os kiszállózásra gondolva itt...

cla-cro.jpg

Folytatás szombat este, a következő párosításokkal:

2kor.jpg

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr2413166676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása