9 Nyíl

Newcastle-ben varázsol a dartsvilág krémje

2018. február 15. 10:00 - matyi96

2018 Unibet Premier League of Darts - Metro Radio Arena, Newcastle (a harmadik forduló beharangozója)

Újabb hét telt el, ami mi mást jelenthetne, mint azt, hogy összejön a darts krémje és elvarázsol bennünket. Egyelőre maradnak Nagy-Britanniában, most az angliai Newcastle-be látogatnak el. Az előző hét igazán izgalmasra és magas színvonalúra sikeredett, de vajon a mostani csütörtök túlszárnyalja azt? Erre hamarosan választ kapunk, de addig is nézzük meg a ma este párosításait. 

pl_2.jpg

Mensur Suljovic (AUT) - Michael Smith (ENG)

mensursuljovica.jpg

Az eddig parádésan játszó, de még meccset nem nyerő Suljovic ellenfele, a 100%-os, egyre jobb formába lendülő Michael Smith lesz. Suljovic-nak kijárna már egy győzelem, hiszen tényleg mindkét héten parádézott, pechjére az ellenfelei tudtak mivel válaszolni. Szóval Smith-nek fel van adva a lecke, ha meg szeretné őrizni perfekt teljesítményét. Természetesen erre neki is meg van minden esélye, mint ahogy arra is meg van minden esély, hogy az osztrák játékos megszakítja Smith győzelmi szériáját. 

michael_smith_4.jpg

Egyébként ők ketten ezidáig tizenháromszor találkoztak tábla előtt, melyből nyolcat a sógor nyert meg. A statisztika tehát neki kedvez, azonban ezek csak számok. Annyi azért biztos, hogy Suljovic játékstílusa nem igazán fog kedvezni Smith-nek. Legutóbb a Masters-ön játszottak egymás ellen, ahol Mensur 10-8 arányban győzedelmeskedett. 

Daryl Gurney (NIR) - Gerwyn Price (WAL)

skysports-daryl-gurney-wdc-darts-world-championship_4186909.jpg

Igazi pikantéria. Nagy csata lesz, ez biztos és ha szerencsénk van nem csak a mimikájukkal fognak lenyűgözni minket, hanem a játéktudásukkal is. Bőven képesek arra is. Price két skót játékos után, most egy észak-ír ellenfelet kapott. Egyetlen egy pont áll a neve mellett, pont annyi, mint amennyi Gurney-nek. Ha csak nem döntetlent játszanak, akkor valamelyik meg fogja szerezni első győzelmét a sorozatban. Szerintem erre több esély van, de majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok.

gerwyn_price.jpg

A statisztikák alapján Price-nak kellene lennie az esélyesebbnek. És hogy ezt miért mondom? Mert eddigi hét találkozásukból, mindössze egyet tudott megnyerni Gurney, hatot pedig Price. 

Peter Wright (SCO) - Rob Cross (ENG)

peter-wright-746668.jpg

Peter Wright-nak múlt héten sikerült megvernie a másik kopaszt, a világranglista elsőjét, Michael van Gerwent. Most azt a nemes feladatot kapta, hogy a regnáló világbajnokot győzze le. Hát nem lennék a helyében. Illetve, de. Nagyon szívesen csinálnám azt és úgy, amit és, ahogy ő. Cross az első két játéknapon nem igazán találta a helyét, két vereség áll a neve mellett és csupán három leget tudott nyerni. Szóval ebből a szempontból is nehéz lesz Wright-nak a mérkőzés, mivel Rob valamikor fel fog támadni és nagy valószínűséggel ez a feltámadás a közeljövőben, azaz ma este fog megérkezni. Erre minden esély meg van, ugyanis Cross a UK Open hétvégi kvalifikációin remekül hajigált (Wrightot is megverte). Volt olyan meccse, melyet 118-as átlaggal nyert meg. Persze közel sem biztos, hogy a Premier League-re is áthozza jó formáját. A PL mindig más. Nagyobb a nyomás. 

rob_cross_4.jpg

Hatszor találkoztak egymással, viszonylag rövid időn belül. Legutóbbi találkozójuk egyébként pont a UK Open kvalin volt, február 10-én. Az elődöntőben Cross nyert 6-4-re a skót ellen. Wright nem az a fajta, aki összetolja magát emiatt, szerintem inkább készül a revansra. Jó kis meccs lesz, az biztos.

Gary Anderson (SCO) - Michael van Gerwen (NED)

darts-gary-anderson_3392480.jpg

Hogyha az előző meccsre azt mondtam, hogy jó lesz, akkor ez fenomenális lesz. Ehhez mondjuk az kell, hogy Anderson hozza azt a formáját, amit hétvégén nyújtott a UK Open selejtezőkön. Ugyanis ott nem nagyon volt érezhető a hátfájdalma, mert valami elképesztő módon játszott. Szóval, ha megmarad ez a forma, akkor abban biztosak lehetünk, hogy valami gigászi dolgot láthatunk Newcastle-ben. Mondanám, hogy ehhez a holland jó formája is kell, de ő nagyjából mindig jó formában van. 

mvg_10.jpg

Ők ketten azért már jóval többet találkoztak egymással, mint a fentiek. A 47 ütközetből harmincat a holland, tizenötöt a skót nyert. A Premier League-es csatáknak köszönhetően már kettő döntetlenjük is van egymás ellen. Igazából nagyon nehéz megjósolni, hogy mi lesz a vége a meccsüknek, mert bármi lehet. De tényleg, mi.

Simon Whitlock (AUS) - Raymond van Barneveld (NED)

sw_1.jpg

Az est zárásaként Simon Whitlock 100%-os teljesítménnyel áll színpadra, Barney pedig veretlenül. Mindketten örülhetnek, jól kapták el a rajtot. Whitlock az első fordulóban parádézott, múlt héten pedig bőven elég volt a győzelemhez az, amit játszott. Barney mostanában nagyon jó formát mutat, minden esélye meg van arra, hogy letörje Whitlock szarvát. Nem is lennék meglepve, ha holland győzelem születne. Na, de ki tudja, hogy Whitlock mit fog varázsolni?

barney_3.jpg

Ők sem ma kezdték, 31 mérkőzésükből tizenhetet Barney, tizenhármat az ozzie nyert. Van már egy döntetlenjük is, még a 2012-es PL szezonból. Ennek alapján kell eldönteni a nézőknek, hogy mi lesz a vége. Hajrá. 

Nem kell már csak pár órát várni és megkezdődnek az események Newcastle-ben. Parádés mérkőzések lesznek, ez garantálható. Csak rá kell nézni a párosításokra. Nem érdemes kihagyni a mai estét! Természetesen a történések után beszámolunk mindenről, ahogy szoktunk. Maradjatok velünk!

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr113667668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása