9 Nyíl

Gurney hazai tömeg előtt brillírozott - Gerwyn Price az első biztos kieső

2018. március 30. 08:55 - adam_f

2018 Unibet Premier League - SSE Arena, Belfast (a nyolcadik forduló összefoglalója)

Daryl Gurney megtartotta a múlt heti ígéretét és a hazai közönség hathatós közreműködésével sikerült neki legyőznie a világbajnok Rob Cross-t. Gary Anderson ismét tett egy lépést a legjobb négy felé, míg a holland házirangadó eléggé egyoldalúra sikeredett. Bully Boy továbbra is ott liheg MvG nyomában, míg Peter Wright a sírból hozta vissza az egyik pontot. A tegnapi nap összefoglalója következik.

pl_2018_1.jpg

Kezdjük rögvest a hazai publikum által talán legjobban várt mérkőzésével, amit Daryl Gurney és Rob Cross vívtak egymással. A találkozót végig az angol világbajnok dominálta, volt olyan pillanat, amikor már két egység különbség is volt a differencia kettejük között az angol javára. Az északír játékos azonban tartani tudta a lépést ellenfelével, és 4-4-nél át is vette a kezdeményezést, valamint a vezetést is. Cross hiába dobott százas átlagot, a közönség felől érkező impulzusnak nem tudott ellenállni, így Gurney-t végül a szíve mellett a hazai publikum is hozzásegítette a nagyon fontos két ponthoz.

daryl-gurney-world-grand-prix-863787_1.jpg

"Hihetetlen volt - kezdte Gurney az értékelését. Tudtam, hogy jó lesz az atmoszféra, de ez a támogatás, amit kaptam, felülmúlta minden elképzelésemet. Ezt az érzést utoljára akkor éltem át, amikor megnyertem a World Grand Prix-t. Kicsit ideges voltam attól, ami várt rám, de aztán megjött az első tripla és felrobbant a ház. Jó lenne, ha minden héten el tudnám vinni magammal a szurkolókat.

Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült nyernem, hiszen 2-0-ás hátrányban voltam. Agresszívebben kellett játszanom, mert ha Rob behúzza a harmadik leget, akkor már végem lett volna. A 119-es kiszálló nagy durranás volt, mert Rob-nak két dobása is volt a brékhez. Ez a kiszálló pedig továbbvitte a lendületemet, és jöttek is a maximumok. Vannak még dolgok, amikben javulnom kell, hiszen kilenc darab 180-at dobtam, de még mindig csak 7-5-re tudtam nyerni. Tudom, hogy a kiszállóim jobbak is lehetnek, de ez egy olyan este, amire sokáig emlékezni fogok - fejezte be mondandóját Gurney.

gur-cro.jpg

Gary Anderson újabb lépést tett a legjobb négy felé vezető úton (olyannyira, hogy már benne is van). Az áldozat ezúttal a sógorok első számú dartsosa, azaz Mensur Suljović volt. Pedig az osztrák sem játszott rosszul, sőt...megint jobb átlaggal kapott ki 7-5-re a skóttól, aki végig kontroll alatt tartotta a mérkőzést. Mensur 3-3-nál volt először és utoljára partiban Andersonnal, aki utána begyújtotta a rakétákat és végül magabiztos játékot produkálva húzta be a számára nagyon fontos két pontot.

"Kicsit meredek volt a találkozó, de végül csak sikerült nyernem, ennek pedig nagyon örülök - mondta Anderson a meccs után. A tömegeim nem mentek annyira jól, de a kiszállóim rendben voltak, különösen az a 124-es, a bullal a végén. 

Nehezem találtam a ritmust - Mensur ellen egyébként is nehéz, hiszen neki megvan a saját tempója, de arra jó volt ez, hogy elkerüljem a kiesést, mert a játékom még mindig nem az igazi. De van még pár hetem, hogy felkészüljek, és igyekezni is fogok" - fejezte be a skót.

sul-and.jpg

Michael Smith is magabiztosan vette a Gerwyn Price jelképezte újabb akadályt, amivel eldőlt, hogy a walesi már biztosan nem folytathatja a Premier League küzdelmeit. Bár a Jégember szerezte meg a vezetést, Smith hamar a maga javára fordította a találkozó kimenetelét. A walesi játékos 3-1-nél tudott még egy leget nyerni, de onnantól kezdve csak Smith volt a placcon, aki még egy 160-as kiszállót is bemutatott a belfasti közönségnek. A mérkőzést végül nagyon simán, 7-2 arányban nyerte Bully Boy, aki így továbbra is tapad a ligát vezető MvG-re.

"Nem ez volt a legjobb teljesítményem, de amiért jöttem, azt sikerült megszereznem - mondta az angol játékos a meccs után. Próbáltam Gerwyn-re nem odafigyelni, mert tudtam, hogy komoly nyomás alatt áll. Próbálom minden héten a felvenni a kesztyűt, és nyerni a meccseimet, mert nagyon jól megy most a Premier League-ben és ennél jobban nem is tudnék játszani jelenleg."

smi-pri.jpg

A holland rangadóként is aposztrofált Raymond van Barneveld - Michael van Gerwen összecsapás is elég simára sikeredett - legalábbis MvG részéről. Persze az elején Barney kicsit ráijesztett a kopaszra, mert kétszer is vezetni tudott, de 2-1 után MvG begyújtotta a rakétákat és egy hatleges sorozat végén ő fogadhatta Barneveld kézfogását és a közönség elismerését.

"Jók voltak a kiszállóim, és kevés hibával játszottam, ezért is örülök a sikernek - kezdte értékelését MvG. Szeretek nyerni és továbbra is ezt szeretném folytatni. Nagyon magabiztos vagyok és jól is érzem magam. A tömegeim ugyan még nem az igaziak, de folyamatosan nyerem a játékaimat, és ami a legfontosabb, hogy vezetem a Ligát és már ott vagyok a rájátszásban" - mondta MvG.

rvb-mvg.jpg

A nap zárómérkőzése igazi thrillert hozott, legalábbis ami Peter Wright-ot illeti. Simon Whitlock ugyanis megint jól játszott és meg is érdemelte volna a győzelmet. Az ozzie végig karban tartotta a találkozót, és ez annyira jól ment neki, hogy már 6-3-ra is vezetett, ám Wright ekkor szórt egy tizenegy nyilas kört, amivel megtörte Whitlock lendületét, majd egy tizenöt és egy tizennyolc nyilas körrel végül döntetlenre mentette a meccset, amivel az is eldőlt, hogy Wright és Suljović fognak megküzdeni az utolsó, még továbbjutást érő helyért a liverpool-i Echo Arenában rendezendő Judgement Night-on.

"Nagyon jól ment a múlt hétvége, hiszen döntőztem Leverkusenben és még a Premier League-ben is talpon vagyok. Kicsit megkönnyebbültem, de még mindig harcolok, és nem adom fel. A játékom jelenleg javulóban van, és nem találok arra magyarázatot, hogy mi történhetett velem az elmúlt időszakban - úgy látszik, minden évben történik valami. Nem gondolok már a régi dolgokra, mert az a tény, hogy jelenleg Mensur és a vonal felett vagyok, most sokkal fontosabb. Innentől már csak jobb dolgok jöhetnek" - fejezte be szavait Snakebite.

whi-wri.jpg

A legfontosabbat pedig a végére hagytuk. Így áll jelenleg a Premier League mezőnye a Judgement Night előtt:

premier-league-table-belfast-web.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr9613789802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása