9 Nyíl

A legjobb négy egymás ellen Sheffieldben

2018. április 12. 11:37 - Denis Potvin

2018 Unibet Premier League, The FlyDSA Arena, Sheffield (a tizedik forduló beharangozója)

Szűkült a mezőny, már csak nyolcan maradtak a Premier League sztárjai közül és az első ilyen estén, Sheffieldben Raymond van Barneveld és Peter Wright lesz az első duplázó, az ő meccsükkel zárul a mai este, ami amolyan örökrangadónak számít már. Érdekesség, hogy az első négy, van Gerwen, Smith, Cross, Whitlock éppen egymás ellen fognak játszani.

pl_2018_1_1.jpg

Raymond van Barneveld-Daryl Gurney

Barneveld és Gurney az első fordulóban találkozott egymással és úgy lett 6-6-os döntetlen, hogy Barney 3-6-ról állt fel, pedig Gurney-nek három meccsnyila is volt a D10-re. A holland az utolsó két PL-meccsét elveszítette, északír ellenfele, viszont már öt meccse veretlen, igaz ebből csak két meccset nyert meg. Egymás ellen amúgy ötször meccseltek eddig, ebből hármat Barney, egyet Gurney nyert meg.

Gary Anderson-Peter Wright

Egy igazi klasszikus meccs lesz ez is, hiszen a ma esti lesz a 40. egymás elleni meccsük. Anderson áll jobban, két döntetlen mellett 24-szer nyert, míg Wright neve mellett 13 siker áll. Ők a február 22-i fordulóban találkoztak egymással és az a meccs is döntetlennel ért véget. Az a meccs is érdekesen alakult, itt Wright kezében volt a győzelem, de Anderson lehetetlen helyzetből, 6-3 után nyert három leget egymás után. A legutóbbi meccsükre Anderson emlékszik szívesebben, a márciusi Players Championshipen 6-0-ra tudott nyerni.

Simon Whitlock-Michael van Gerwen

Nem valószínű, hogy Simon Whitlock remegő lábakkal várja a mai este van Gerwen elleni meccsét, de az biztos, hogy frusztrálhatja, hogy időtlen idők óta nem tud ellene nyerni. Legutóbb ez 2016. október 1-én sikerült, azóta 11 meccsen csak a holland volt jobb. Idén már kétszer. A Premier League-ben 7-4-re, a European Darts Open negyeddöntőjében pedig 6-1-re. Gerwen most is az abszolút favorit, hét meccse nem tud hibázni a PL-ben és már két pont előnnyel vezeti a tabellát.

Michael Smith-Rob Cross

Cross gyengébb kezdés után alaposan belehúzott és egészen a harmadik helyig menetelt, míg Smith egyenletesen jó teljesítményt nyújtva tartja a második helyét, így aztán komoly tétje lesz ennek a meccsnek. Az alapszakaszban Cross 7-5-re verte riválisát, ez volt akkor Smith első veresége. Amúgy is nagy fölényben Cross, hiszen hétből hat meccset nyert meg.

Raymond van Barneveld-Peter Wright

A két kedves figura zárja a 10. fordulót és azzal a tudattal állnak majd oda, hogy ebben az évben hiába játszottak már három meccset, mindig Barney nyert. A Premier League-ben 7-1-re, de az volt az a meccs, amikor Wright mentálisan nem volt top állapotban, vállfájdalmai miatt csak asszisztált Barney nagy győzelméhez. Pedig Wrightnak kellenének a pontok, hiszen a nyolc továbbjutó közül csak a nyolcadik helyen áll, a továbbjutás is csak a vége felé lett meg. Kettejük párharcában Barneveld áll jobban: 11 győzelem, 4 döntetlen, 8 vereség a mérlege.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr6213828226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása