A német Max Hopp tartott egy kis bemutatót Gibraltárban, a European Tour hetedik állomásának első napján. Leget sem veszítve nyert Mark Dudbridge ellen. Hopp volt az egyetlen, aki elérte a százas átlagot a színpadra lépő harminckét játékos közül. Mellette Paul Nicholson és Adrian Lewis is 6-0-val zárta az első napot, Robert Thornton megint idő előtt vérzett el.
Hopp az első ET-győzelme után megint szépen játszott, 100,2-es átlagot dobott, két 180-assal, egy 120-as kiszállóval. Ian White ellen folytatja majd a következő körben. A meccs után elmondta, nagyon elégedett volt a kezdettel. Kicsit bántotta még a Raymond van Barneveld ellen, a World Cup of Darts-on elveszített meccs, de ez a győzelem helyére tette a lelkivilágát.
A visszatérő Paul Nicholson a hazaiak selejtezőből felkerülő Antony Lopezt intézte el, neki 85,07 is elég volt a 6-0-hoz, szombaton Dave Chisnall következik neki. A kétszeres világbajnok, Adrian Lewis is szép sikerrel tért vissza, a nap utolsó meccsén Clayton Otton elleni 6-0-t, illetve a 85,89-es átlagot tekinthetjük bemelegítésnek.
Kezdetben még csak lézengtek a Victoria Stadiumban, amely aztán estére megtelt. Ross Smith - aki 2013-ban ugyanitt kilencnyilast dobott; ennek a videója látható lentebb - úgy győzte le Jamie Lewist, hogy az magasabb, 97,01-es átlagot dobott. Kiesett viszont Krzysztof Ratajski, akinek az utolsó négy ET-versenyéből háromszor az első kör jelentette a végállomást.
Can Ross Smith break his own curse on the European Tour?
— PDC Darts (@OfficialPDC) June 8, 2018
It's been FIVE years since he hit the last nine-darter on the European Tour, in Gibraltar.
He's in action this afternoon on PDCTV-HD!
Headphone users, beware! @DanDartsDawson got quite excited! pic.twitter.com/70yqobyKb9
Nagyot játszott viszont Darius Labanauskas. A litván 95,94-es átlagott dobott Jeffrey de Graaf ellen, ketten összesen 10 száznyolcvanast dobtak. A Mike De Decker-Matt Padgett meccs azért volt egy kicsit fura, mert a brit versenyző úgy lépett színpadra, mintha egy buliból érkezett volna, a sima, fehér pólóján még a meccs főbírója is kicsit megütközött.
Robert Thornton az utolsó legben bukott Cristo Reyes ellen, a korábbi PL-játékos nem bírt a spanyollal, aki már 4-1-re is vezetett, de a végén Thorntonnak volt nyila a győzelemhez, de D20 helyett csak sima lett. Vicvent van der Voortnak most nem fájt a háta, 96,02-es átlaga a nap többi játékosához képest kiemelkedőnek mondható. Néhány meccs statisztikája a galériában.
Gibraltar Darts Trophy, 1. nap - eredmények:
Délutáni meccsek:
Michael Barnard 6-3 Krzysztof Ratajski
Darius Labanauskas 6-4 Jeffrey de Graaf
Brendan Dolan 6-4 James Wilson
Mike De Decker 6-5 Matt Padgett
Andy Boulton 6-5 Ritchie Edhouse
Hannes Schnier 6-2 Roy Asquez
Steve West 6-3 Toni Alcinas
Ross Smith 6-3 Jamie Lewis
Esti meccsek:
Adam Huckvale 6-3 Richie Burnett
Cristo Reyes 6-5 Robert Thornton
Vincent van der Voort 6-3 Barrie Bates
Paul Nicholson 6-0 Antony Lopez
Max Hopp 6-0 Mark Dudbridge
Jermaine Wattimena 6-1 Tony Dawkins
Chris Dobey 6-2 Steve Lennon
Adrian Lewis 6-0 Clayton Otton
A 2. forduló programja:
Délutáni meccsek (13 órától)
Stephen Bunting-Andy Boulton
Gerwyn Price-Mike De Decker
Darren Webster-Steve West
James Wade-Ross Smith
Simon Whitlock-Adam Huckvale
Jonny Clayton-Hannes Schnier
Ian White-Max Hopp
Daryl Gurney-Brendan Dolan
Esti meccsek (19:15-től)
Joe Cullen-Darius Labanauskas
Michael Smith-Jermaine Wattimena
Rob Cross-Cristo Reyes
Michael van Gerwen-Vincent van der Voort
Dave Chisnall-Paul Nicholson
Mensur Suljovic-Adrian Lewis
Mervyn King-Chris Dobey
Peter Wright-Michael Barnard