9 Nyíl

A nagy fordítások estéje

2018. július 25. 12:22 - adam_f

2018 Betvictor World Matchplay Darts - Winter Gardens, Blackpool (a negyedik nap értékelései)

Fordulatos este volt a tegnapi, annyi szent: két játékos is elég komoly hátrányt ledolgozva fordította a maga javára a mérkőzését, ami már önmagában nagy fegyvertény. Tovább menetel a holland csodagyerek, aki már két világbajnoknak is ajtót mutatott, valamint a Rocksztár is egy újabb kiemeltnek köszönte meg a tornán való részvételt. Szóval remek kis játéknapon vagyunk túl, de lássuk, hogyan is gondolják ezt a győztesek.

680x340-betvictorworldmatchplaylogo.png

JEFFREY DE ZWAAN - aki két világbajnokot is hazaküldött:

dezwaanr2_600.jpg

"Olyan ez, mintha még mindig álmodnék, annyira boldog vagyok ezzel a győzelemmel. Fantasztikus játék volt, mind a ketten jól játszottunk - Adrian nagyszerű játékos, az pedig, hogy legyőztem őt, egy csodálatos eredmény. A 94-es kiszállót megdobni nagyszerű volt, nagyon boldog voltam, hogy sikerült. Ez már egy álom, de nem akarom, hogy még vége legyen, ezért mindent beleadok, hogy megverjem Dave-et. Senkitől sem félek, csak úgy akarok játszani, ahogy eddig is."

DAVE CHISNALL - aki megadta az alaphangot ehhez a remekbe szabott estéhez:

chisnallr2_600.jpg"Hihetetlen, hogy így is nyerni tudtam. Lassan nyolc hónapja nem játszottam már nagy versenyen, ezért lassan kezdtem a meccset, amit Michael ki is használt. Volt már néhány jó visszajövetelem, de arra sohasem gondoltam, hogy 7-1-es hátránynál indulnak be a dupláim. Örülök, hogy a negyeddöntőbe jutottam, de most már többet is akarok. A Premier League-ben nem volt sajnos szerencsém, de most tényleg nagyon keményen készültem erre a tornára, és jól is érzem magam."

JOE CULLEN - aki szépen, csendben eljutott a negyeddöntőig:

cullenr2_600.jpg

"Kellemesen éreztem magam. Daryl ma valahogy nem önmagát adta, nekem pedig az volt a feladatom, hogy kihasználjam a hibáit, és ez az, amit tettem. Bármelyik játékos örülne annak, hogy ha a felét meg tudná dobni ezeknek a dupláknak. Fel kell erősítenem a tömegemet, és remélem, hogy a következő fordulóban is így tudom majd csinálni. Hogy őszinte legyek, kissé csalódott vagyok, mert ez még csak a második televíziós negyeddöntőm. Úgy érzem, sokkal jobban is mehetne, de most már megvan az esély arra, hogy folytassam és még tovább jussak."

GARY ANDERSON - aki fordulatos mérkőzés után jutott be a negyeddöntőbe:

andersonr2q_600.jpg

"Nem vagyok az a nagyon ünneplős típus, de azért örültem annak, amikor megnyertem a meccset. Amikor 5-1-es hátrányban voltam, nem estem kétségbe, inkább azzal erősítettem magam, hogy voltam már ilyen helyzetben, és tudtam, hogy képes leszek visszajönni. Ma este új darts szettel játszottam, és jól is ment vele a játék. Joe ellen kemény meccs lesz a következő fordulóban, de készen állok arra, hogy jól kezdjek."

Emlékeztetőül pedig íme, a mai nap programja - a második kör alsó ági találkozói (magyar idő szerint este 8-tól):

Peter Wright - Kim Huybrechts

Simon Whitlock - James Wade

Mensur Suljović - Ian White

Rob Cross - Darren Webster

 

Forrás: PDC 

Fotók: Lawrence Lustig

Fordítás: adam_f  

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr3814134089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása