9 Nyíl

A szövetségi kapitányi búcsú margójára

2018. augusztus 01. 17:53 - Denis Potvin

Azokat a heteket, hónapokat éljük, amikor szövetségi kapitányok jönnek-mennek. Magyarországon a sport soha nem látott jólétben él, nehéz lenne tagadni, hiszen a különböző támogatásokkal ennyi pénz még sosem ömlött a magyar sportba. Na, jó, ez alól a magyar darts egyelőre kivétel, ám talán ennek is megvan a maga oka. Ami sokkal fájóbb, inkább furcsább, de azért érhetőbb is, hogy pont a magyar darts 2018-as évének legfontosabb eseménye előtt majdnem két hónappal lemondott a steel szakág szövetségi kapitánya.

Lehet, hogy mások számára furcsa, de előre kódolható döntés született, ami egy folyamat – mondjuk úgy – végterméke lett. Ebben talán a legfurcsább, hogy pár héttel ezelőtt Ziegenhám Medárd kapitány kijelölte bő keretét, amely a szeptember végén majd a WDF Europe Cup 2018-as budapesti versenyén próbálja öregbíteni a magyar darts jó hírét.

Medárd eredményeit nem kell elvitatni, hiszen, ahogy a szövetség kommünikéjében is áll, a legsikeresebb kapitányok közé tartozik. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy amíg a cseh, a lengyel, a horvát, vagy a szerb dartstársadalom is kinevelt magából egy Európa elitjéhez közeledő játékost, nálunk ez nem sikerült. Nyilván ez nem a kapitány felelőssége, inkább a szövetségé. Azé a szövetségé, amely éppen most alakult újjá, hogy ezeket a régi béklyókat levetve, valami újat alkosson. A korábbi szövetségben komoly szerepe volt Ziegenhám Medárdnak is, de az újban már csak a kapitányi szerep jutott számára. Ahogy a szövetséghez közeli forrásaink mondták, ez a helyzet nagyon nem tetszett neki.

Tudjuk mindannyian, hogy a játék szépsége mögött – teljesen érthetetlen módon – komoly ellentétek is voltak a múltban. Holott az lenne az első cél, hogy a sportág magyarországi szereplését erősíteni, a nemzetközi megítélésünkön javítani, illetve a magyar játékosok minél jobb szereplését elősegíteni.

Lassan két évtizede újságíróként dolgozva kutatom a csapat és az egyéni sportokban dolgozó edzők, de leginkább a szövetségi kapitányok munkáját. Azt vizsgálom, illetve arra akarok választ találni, hogy a kapitányok - akik többnyire csak nagyon ritkán találkoznak egy válogatott csapat játékosaival - milyen eredménnyel tudják egy, a klubban elvégzett munkához a legtöbbet hozzátenni. Az igazi választ bár nem találtam meg, de azt észrevettem, hogy a kapitány legnagyobb felelőssége a kiválasztáson van. Mivel a dartsban különösebb taktikát nem lehet adni – mármint egy játékosnak nem lehet előre megmondani, hogy mi fog történni – így aztán a játékos formáját figyelembe véve kell fontos és taktikus döntéseket hozni

Amióta a 9nyíl blogját írjuk, tudjuk, hogy rengeteg sértett ember van ebben az így is szűk magyar dartsban. Kaptunk leveleket arról, miért ez válogatott, miért nem az. Lehet, hogy jogosak voltak a kérdések, de ez a mindenkori szakvezető felelőssége, hogy eldöntse. Ő most úgy nincs, hogy előtte azért még a válogatott bő keretét kihirdette. Van viszont profi játékosunk, hihetetlen tehetséges női versenyzőnk, és Európa elitjébe tartozó ifi játékosaink. Tehát reményünk is. Már csak egy szövetségi kapitány hiányzik...

Sikerült elérni a volt szövetségi kapitányt, aki a következőket mondta:

„Már a ifjúsági Eb előtt le akartam mondani. Olyan helyzetbe akartak kényszeríteni, hogy mondjak el egy olyan játékosról egy véleményt, akit nem válogattam be, de úgy, hogy arról nem kértek véleményt, akit beválogattam. Úgy érzem, az új elnökség rossz irányba megy és ebben nem akartam tovább részt venni.”

Majd felsorolta azt a kétszer négy nevet, akiket ő nevezett volna az Eb-re. Természetesen ezt most mi nem mondhatjuk el, hiszen kíváncsian várjuk, hogy a megbízott kapitány kik mellett teszi le a voksát. Ziegenhám Medárd még hozzátette:

„Nagyon sokáig nem akarok szerepet vállalni a magyar dartsban, mert olyan érzésem van, mintha én lennék az ördög. Olyan megosztó, akit vagy szeretnek, vagy utálnak, pedig 2003 óta mindent a magyar dartsért teszek. Úgy érzem az új szövetség felállítása óta nehezen viselték el a személyemet. Úgy gondolom sikereket értünk el, ezt most meg mindenki elfelejti.”

Csizmazia Zoltán

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr2614156257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása