9 Nyíl

Michael van Gerwen lett Auckland mestere

2018. augusztus 05. 10:48 - Denis Potvin

2018 World Series of Darts: Auckland Darts Masters (a döntők összefoglalója) - The Trusts Arena, Auckland

Holland házidöntő volt a World Series of Darts auckland-i állomásán. A vasárnap során két, nagy különbségű elődöntő után Michael van Gerwen honfitársát, Raymond van Barneveld-et is könnyen intézte el a fináléban. Ezzel  pedig pályafutása során már a tizenkettedik WSoD tornagyőzelmét könyvelhette el.

auckland-darts-masters.jpg

Elődöntők:

Raymond van Barneveld kiváló játékkal intézte el Simon Whitlockot az első meccsen. Barney-nak igaz csak egy 180-asa volt, de 19 száz pluszos is 21 darab 140, vagy afeletti. Arról már nem is beszélve, hogy 58 százalék felett dobálta a kiszállókat, és négy száz feletti volt közte, az átlaga pedig 102,79 lett. Bámulatos mutatók. Whitlock kezdte ettől függetlenül jobban, kétszer is vezetett, 1-0-ra, majd 2-1, de jött a hollandtól egy 102-es kiszálló majd a fordítás. Barney egy csodás 130-as kiszállóval vezetett 4-3-ra és onnan nem volt megállás, Whitlock 7-5-nél nyerte az utolsó legét, Barneveld pedig odavert még egy 118-as és egy 121-es kiszállót is, a végén pedig egy 12 nyilas leggel búcsúzott.

whitlock-barney_1.jpg

Ennél is simábban nyert Michael van Gerwen, aki Peter Wrightot intézte elég simán, már ami a 10-3-at jelenti. Wright sem dobált annyira rosszul, de a kiszállózás most nagyon ment a hollandnak, aki úgy vezetett már 5-0-ra, hogy 12 nyílból, 170-es kiszállót is megdobta, majd közvetlen utána 164-gyel és ismét egy piros bullal hozta a leget. Wrightnak voltak azért lehetőségei, de amikor odaért a duplákhoz rendre hibázott. Hatalmas verés nézett ki, de a végéra a skót kicsit összekapta magát, 11 nyilból, három száznegyven után 8-1-nél nyerte az első legjét, de ez már csak arra volt elég, hogy ne legyen a végére őrületes a különbség. Így aztán holland házidöntő következett.

gerwen-wright_3.jpg

Döntő:

Michael van Gerwen aztán ugyanazzal a lendülettel vágott bele a Raymond van Barneveld elleni meccsbe, ahogyan Peter Wright ellen is tette. A tőle elvárhatóhoz képest nem túl magas körátlagokkal – 14-15 nyilas, sőt ennél is magasabb – pillanatok alatt 6-1-re lépett meg. De Barney bírta a nyomást és szép fokozatosan feltámadt. A következő szünetre már úgy mentek el, hogy 6-4-es Gerwen-vezetést mutatott a tábla, míg az átlagok 95-93-at mutattak a világelső javára. A rövid pihenő aztán Gerwennek tett jobbat. Igaz romló átlagok mellett, de hozta a következő két leget. Barney öt 180-asnál járt ekkor, Gerwennek csak egy volt, aki aztán tényleg hamar a dolgok végére akart járni. A kilencedik legjét már amolyan gerwenesen, 12 nyílból, egy 156-os kiszállóval húzta be. Barney ekkor már mintha feladta volna, nem tudott újítani, így végül Michael van Gerwen 11-4-re nyert, ezzel pedig pályafutása tizenkettedik World Series of Darts tornáját nyerte meg. Adrian Lewis, Gary Anderson és Kyle Anderson után először nyert a holland világelső Aucklandben.

barneveld-gewen.jpg

Elődöntők:

Simon Whitlock-Raymond van Barneveld: 5-10

Michael van Gerwen-Peter Wright: 10-3

Döntő:

Raymond van Barneveld-Michael van Gerwen: 4-11

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr314162829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása