9 Nyíl

A kilencedik és tizedik forduló története

2019. április 07. 19:26 - Dart Major

PDC Players Championship 9 - 10 - Metrodome, Barnsley (összefoglaló)

Először is elnézést kérnénk a kedves olvasóktól, hogy tegnap nem jelentkeztünk. Ám a stáb tagjai is űzik ezt a meseszép a sportot és úgy alakult, hogy a szombati napot a táblák előtt töltöttük. Ezért most a kilencedik és tizedik Players Championship fordulóról egyben emlékezünk meg. Eseményekből hiány most sem volt, szóval lássuk a történések kivonatát:
players-championship_6_1.png

Szombati összefoglaló:
A szombati versenyen az ún. felső ágon Steve West és Michael Smith jutott be a legjobb négy közé.
West útja két 6-2-es győzelemmel indult, előbb Simon Stevensont, majd pedig Mark McGeeneyt verte meg. Azt a McGeeneyt aki az első fordulóban kilenc nyilast dobott. Aztán 6-3-ra megverte Ricky Evanst, mégpedig 100-as átlaggal. A legjobb tizenhat között döntő legben nyert Nathan Aspinall ellen és újra 100 feletti átlagot dobott. A negyeddöntőben Steve Beaton volt az ellenfele akit 95,7-es átlag mellett vert meg 6-5 arányban.
Michael Smith útja simán indult, előbb Marko Kantele kapott tőle 6-1-es verést (103-as átlagot dobott Smith), majd ugyanilyen arányban verte meg Dave Prinst. Jose Justicia Peralest 6-3-ra győzte le és megint átlépte a 100-as határt. Dave Chisnallal parádés mérkőzést vívtak, a döntő leges meccsen Chizzy 104,5-ös, míg Bullyboy 102,5-ös átlagot ért el. A negyeddöntőben Ian White következett akit 6-4-re vert meg.
Jött az elődöntő és itt parádét játékot láthatott a publikum. Vagyis aki előfizetett a PDC tv-re. Smith 107,3-as, West 105,2-es átlagot hozott össze. A 7-5-ös Smith sikerrel végződött meccs megtekinthető:

A másik ágon James Wade illetve Scott Baker jutott el az elődöntőbe.
Baker rögtön az első meccsen nehéz ellenfelet kapott hiszen Jonny Claytonnal kezdett és úgy is elverte a walesit, hogy az majdnem hat ponttal jobb átlagot dobott. A következő meccsén 6-4-re nyert Antonio Alcinas ellen, aztán pedig 6-3-ra győzött John Henderson ellen. Itt 94,7-es átlagot dobott Baker ami már jónak nevezhető. Max Hopp  ellen kellett a 92-es átlag és meglett a döntő leges siker. A négybe jutásért Jose de Sousa érkezett ám őt is döntő legben legyőzte.
Wade 102-es átlaggal és 6-3-as sikerrel nyitott Mark Webster ellen. Ezt egy 6-2-es győzelem követte Christian Kist ellen, majd jött egy nullázás (és még egy 100-as átlag) Peter Hudson ellen. Arron Monk ellen a harmadik 100+ is meglett, ez pedig 6-3-as győzelmet ért. Adrian Lewist döntő legben sikerült legyőznie, pedig Jackpot kiváló 103,3-as átlagot dobott. 
Az elődöntő igen szoros és kiegyensúlyozott játékot hozott. Mind a ketten 93-as átlagot értek el és játszottak tizenhárom leget.

A döntőt tehát két TOP 10-es játékos játszotta, bár csak Wade teljesítményén látszott meg ez. Smith elfáradhatott a nap végére és ez csak 84-es átlagra volt elég. Ezzel szemben Wade jól dobott, 98-as átlagot hozott össze, dobott két négy köröst és megérdemelten nyerte meg a döntőt.


Néhány szó a nagyobb nevekről: Peter Wright, Mensur Suljovic, Simon Whitlock, Darren Webster, Raymond van Barneveld és Stephen Bunting már az első körben kiesett. Rob Cross, Joe Cullen, Chris Dobey és Mervyn King pedig a második körben kiestek. Glen Durrant, John Henderson, Vincent van der Voort és Justin Pipe pedig a legjobb 32 között estek ki.

Vasárnapi összefoglaló:
A vasárnapi verseny egyik elődöntőjének szereplői komoly meglepetést okoztak. Gabriel Clemes és Tytus Kanyik neve nem az elsők közt ugranak be az embernek ha esélyeseket kell említenie.
Ezzel szemben a német játékos kifejezetten szép teljesítményeket pakolt fel arra a bizonyos asztalra. Úgy kezdte, hogy 100-as átlaggal verte 5-3-ra Jason Richardsont, majd pedig John Michaelt győzte le 6-1-re. Joe Cullen ellen döntő legben győzött, de itt is szép 96 feletti átlagot hozott össze. Majd jött Jan Dekker és jött egy újabb 6-5-ös siker. Az elődöntőbe kerülésért Mervyn King volt az ellenfél és játszott vele egy remek meccset. King 101,4-es átlagot dobott de ez kevés ugyanis a német két ponttal többet termelt. A vége 6-4 lett.
A lengyel Kanyik első ellenfele Ricky Evans volt akit 97-es átlaggal nullázott le. Aztán 6-4-re nyert Christian Bunse ellen, ezt a meccset követte egy 6-3-as siker Steve Lennon ellen. Két döntő leges mérkőzés kellett a négybe jutáshoz a lengyelnek. Előbb Wayne Jonest verte, aki a lengyen 84-es átlagánál tíz ponttal dobott jobbat. A negyeddöntőben pedig Justicia Peralest győzte le és így jutott karrierje legnagyobb sikeréhez.
A másik ágon Ian White és Jonny Clayton elődöntős szereplése koránt sem meglepő. A walesi játékos egy léc rezegtetős 6-5-el kezdett Nathan Rafferty ellen. Ezután egy könnyebb meccs jött nevezetesen 6-2 Zoran Lerchbacher ellen és itt már a 92-es átlag is jónak mondható. A harmadik körben Claytonnak 102-es átlag kellett ahhoz, hogy 6-5-re legyőzze Vincent van der Voortot. A legjobb tizenhat között Marko Kantele volt az ellenfél őt 6-2-re verte meg. Következett Jermaine Wattimena akit - mily meglepő 6-5 arányban győzött le.
White két könnyű meccsel indított. Elsőnek 6-2-re nyert Kirk Shepherd ellen 93,4-es átlaggal, a második körben pedig 103,6-os mutatóval zárta a Nathan Derry elleni mérkőzést, amit 6-1-el hozott le. Glen Durrant ellen jött egy rangadó. Duzza 99,9-es átlaga igencsak jó, de ez csak négy nyert legre volt elég. A nyolcba jutásért Justin Pipe volt az ellenfél, és hiába dobott kiváló 97-es átlagot Pipe, a meccset a 90-es átlag alatt ragadó White húzta be. A negyeddöntő sem volt sima, Arron Monk is döntő legre késztette Diamondot, de a végén ez is meglett.
Jöhettek az elődöntők. Kanyik ereje eddig tartott, igaz ő még rutintalannak számít a mezőnyben. 82-es átlaggal elődöntőt ritkán lehet nyerni és ez Clemens ellen kiderült. Sima 7-3-as sikert aratott a német.
A másik meccs még simább lett. Pedig White 97,5-es átlaga bőven jónak nevezhető de ez nem sokra volt elég a szintén remeklő Clayton ellen.

Jonny Clayton - Gabriel Clemens döntőre került sor tehát. A mérkőzés színvonaláról egy kis adalék. Clayton hat darab öt köröst és egy darab négy köröst hozott össze. Clemens pedig dobott egy tizenegy nyilast. Fejenként 3 darab 180-ast dobtak. Clayton 50%-os pontossággal dobta a duplákat, amik között 116-os és 136-os kiszálló is volt. A végén 8-4-re a walesi játékos nyert aki idei első tornagyőzelmét könyvelhette el.


A nap további érdekességei: Nathan Aspinall, James Wade, Steve West, Peter Wright, Max Hopp Mensur Suljovic, Darren Webster és Dimitri van den Bergh már az első fordulóban kiestek. Raymond van Barneveld, Chris Dobey, Jelle Klaasen, Michael Smith, Kyle Anderson, Robert Thornton pedig a második körben zúgtak ki. Simon Whitlock, Adrian Lewis, Steve Beaton, Vincent van der Voort és Joe Cullen pedig a harmadik fordulóban fejezték be a tornát.

Így fest jelenleg a világranglista:
oom_12.jpg

A Players Championship tíz forduló után így áll:
players_3.jpg

A Pro Tour tabella pedig így áll:
protour.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr4414746339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása