9 Nyíl

Olyan volt ez a vb, mint a hullámvasút

2019. október 17. 16:35 - Denis Potvin

A múlt héten rendezték Kolozsváron a WDF World Cupot. Rövid idő eltelt azóta, leülepedtek az események és az eredmények szurkolókban és résztvevőkben, csapatvezetőkben is. A nemzetközi dartsélet eme szegmensének legfontosabb rendezvényén vegyes képet kaptunk arról, hova is helyezzük magunkat a világ dartsportjában. Az mindenféleképp megsüvegelendő, hogy 2015 után ismét érmet szereztünk, ismét a lány páros szállította ezt, ami nagy reményekre adhat okot. Kiváltképp az is, hogy a fiatalok, még egy 5. és két 9. helyet is haza. A felnőttek is értek el komoly eredményt, de ez most egy 9. helyre volt elég, amit szintén lehet sikernek értékelni. Ráadásul Ihász Veronika egy másik rangsorban a vb 13. helyére is jó volt. A vb részletei jönnek a hajtás alatt, illetve a két szövetségi kapitány értékelése is a hajtás alatt.

71803729_2562236757229793_1334249079609229312_n_1.jpg

A férfiak eredményei is vegyes képet mutatnak. A csoportban 69,73-as átlaggal sikerült legyőzni 9-5-re Japánt, majd 69,66-os átlaggal 9-7-re Svájcot, amellyel a mieink bejutottak a legjobb 32 közé. Ott viszont kihagytunk egy nagy lehetőséget, hiszen 70,53-mal kikaptunk Lettországtól. Nagy lehetősége szalasztottunk el, hiszen 8-7-re vezettünk, és utána jöttek volna a szlovákok, akik ellen szintén lett volna esély, és a negyeddöntőben a hollandokkal meccselhettünk volna. A válogatott eredményei játékosokra lebontva:

  • Rucska József – 13 leg, 9/4 győzelem/vereség, 68,49-es átlag
  • Székely Pál – 11 leg, 6/5 győzelem/vereség, 66,65-ös átlag
  • Takács Gábor – 12 leg, 6/6 győzelem/vereség, 74,53-as átlag
  • Petrács Gábor – 11 leg, 5/6 győzelem/vereség, 70,55-ös átlag

Férfi egyéniben is Rucskának sikerült a legjobban teljesíteni, hiszen a 32 közé jutott, előbb egy mongolt vert 4-1-re (60,12-es átlaggal, majd 82,35-tel a ciprusi Rafae Lacovout is felülmúlta. Aztán a francia Yann Pavre ellen 87,13-mal 4-0, végül a kiváló BDO-s évet záró Nick Kenny állította meg 4-1-gye, itt Rucska 72,79-et dobott. Az első körben Takács hiába dobott 83,59-et a görög Portokalisz ellen, 4-3-as verség volt a vége.

Petrács és Székely is kiemelt volt az első körben. Aztán Petrácsnak egy bravúr győzelem jött a holland Jeffrey Sparidaans ellen 4-1-gyel és 79,77-es átlaggal. Az újabb bravúr már nem sikerült, a kanadai David Cameron ellen, aki végül a 9. helyet szerezte meg, 2-4 lett, Petrács 70,36-os átlaggal zárt. Székelynek nem jött össze a bemutatkozó meccs, 72,92-es átlaggal kapott ki a jersey-i Nathan La Bailly-től.

Párosban a Székely, Rucska duó egyből vereséget szenvedett (73,3), a finnek jobbik kettősétől, Paavo Myller, Hannu Suominen egységtől 4-3-ra: Petrács, Takács ment egy kört, egy egyiptomi kettős ellen 4-0-s siker (74,2), majd nekik is a finnek jelentették a végállomást a legjobb 64 között: a Pehkonen, Viinikka kettős nyert 4-2-re (80,2).

71755929_2565419100244892_5238617270728523776_n.jpg

A női csapat sajnos a csoportban ragadt. Ausztrália és Skócia mögött a harmadik helyen végzett. 94-es vereség Ausztráliától (53,3), 9-8 Katalónia ellen (48,6), 9-6-os vereség a skótoktól (51,1) és 9-2-es siker Izlanddal (52,7) szemben. A női csapatból Ihász Veronika teljesített a legjobban, hiszen az össznői tabellán a 13. helyet érte el 61,91-es átlagával.

  • Ihász Veronika – 15 leg, 12/3 győzelem/vereség, 61,91-es átlag
  • Erdei Nóra – 15 leg, 8/7 győzelem/vereség, 57,1-es átlag
  • Fekete Nóra – 13 leg, 7/6 győzelem/vereség, 49,6-os átlag
  • Ölei Annamária – 13 leg, 1/12 győzelem/vereség, 48,33-as átlag.

Női egyesben is Ihász vitte a prímet, csak a 32 között kapott ki egy roppant nehéz ellenfél ellen. Előtte a walesi Potts ellen 4-0 (61,98), majd a Birsan ellen 4-3 (56,14), és a mongol Ganbaatar ellen 4-0 (69,10). Végül jött az angol Marie O’Brien és egy 4-2-es vereség (67,73). Az első kört mind a négy lány sikerrel vette. A 128 között Erdei olasz ellenfelet vert (59,60), viszont Ölei az orosz Sulginától kapott ki 4-2-re (57,2), Eerdei pedig egy igazi nagyágyútól, az angol Lorraine Winstanley-től 4-2-re (66,0). Két leget elvenni a világ legjobbjainak számító angoloktól becsületes teljesítmény volt.

Párosban viszont összejött egy bravúros 9. hely. Az Erdei, Fekete duó 58,4-es átlaggal a 64 között esett ki (erőnyerők voltak) egy spanyol egységgel szemben, az Ihász, Ölei duó menetelt. Előbb luxemburgi párost vertek 4-0-ra (67,55), majd koreait 4-1-re (53,72). A 43 között egy szép siket a német Armstrong, Willkomm kettős ellen 4-2-re (63,20). A végállomást a skót McGimpsey, Hyde duó jelentette 4-1-es vereséggel (57,27).

A világbajnokságról Kövesdi Andrea, magyar válogatott szövetségi kapitánya értékelt: „Hogyan mondhatnám el pár szóban az egy hét eseményeit? Hullámvasút volt. 

Úgy gondolom a játékosok felkészültek a nagy megmérettetésre. Férfi egyéniben sajnos Taki 80 feletti átlaggal nem tudott nyerni az első meccsén, míg Petrács Gabi neves holland játékost győzött le. Rucska József pedig a játékát szépen felépítve jutott a 17. helyig. A hölgyeknél Erdei Nóra parádés mérkőzésen maradt alul Loraine Winslely ellen, akár fordítva is lehetett volna az eredmény. Veronika is egy angoltól kapott ki ahol szintén nagy játékot láthattunk.

Csapat egy kicsit keserű számomra. Kezdeném a hölgyekkel, akik egy négyes csoportban voltak az eredeti sorsolás szerint. Ahonnan kettő jutott volna tovább. Szerintem meg lett volna. Viszont 3 ország nem érkezett meg ezért újra sorsolás történt, ahol ötös csoportból szintén kettő jutott ki a főtáblára. Azt gondolom, hogy akiket a tudásunk alapján verni kellett azt megtették a lányok és a skót csapat elleni 9-6 is mutatja, hogy bár ez most kevés volt, de jó úton járunk. Ezt az is bizonyítja, hogy a záró ceremónián kiemelték, a női válogatottunk eddigi legjobb összesített eredményét érte el. Büszke vagyok a 18. helyezésükre.

Férfi csapatunkat egy hajszál választotta el a 16-ba jutástól. A csoportmérkőzéseken egységes csapatként győztek kétszer is. A főtáblán a lett csapattal nagy mérkőzést játszottunk ahol 8-8 után a kijátszást nem sikerült megnyernünk. Ez fájt mert egy pici hiányzott az újabb nagy sikerhez. De ez egy nagyon jó es küzdő csapat. Összesítésben a férfi csapatunk is a 18. helyen végzett ami volt már jobb, de lesz még jobb a magyar férfi darts is!!

Fontos kiemelnem azt személyt akik a hét folyamán nagyon segítették a válogatottat. Önkéntes magyar írok voltak Kolozsváron akik biztattak minket a jelenlétükkel és azzal hogy jöttek és írtak nekünk. Köszönöm magam és a válogatott nevében Grünwald Róbert, Dervalics Attila, Várfalvi Tamás, Ágoston Dániel és Sándor Roland támogatását."

Az ifik hozták az érmünket a világbajnokságon. Laczi Viktória és Kovács Tamara a bronzérmet szerezte meg, ezzel 2015 után ismét sikerült érmet hazavinni. Akkor is lány páros érdeme volt ez, Czipó Vivien és Neumajer Kitti lett harmadik. A Laczi, Kovács kettős 3/1-es győzelmi mutatóval jutott túl a csoportkörön, majd hatalmas meccsen győzték le a Atas, Rieman német duót 4-3-ra, végül a skótok kettőse, McKinlay, O’Brien jelentette egy 0-5-te a végét. De ott állhattunk a dobogón! Lány egyéniben nem sikerült a csoportkör. Laczi 2/2-vel, Kovács Tamara 1/3-mal nem tudott az első két hely valamelyikén végezni, és kiesett.

De legelsőnek egy bravúr-5 hely fiú párosban. A Gévai Péter, Nagy Barnabás duó 3győzelemmel és 1 vereséggel abszolválta a csoportkört. A negyeddöntőben viszont ők is kifogtak egy angol egységet és 73,97-tel 4-2-re kaptak ki.

A fiúk egyéniben is ügyesek voltak, hiszen Nagy csoportelsőként, Gévai másodikként jutott tovább a csoportból. Végül a nyolcaddöntőben Gévai a későbbi győztes angol Keelan Kay-től, Nagy pedig az iráni Mehrdad Seyfitől kapott ki. Mind a ketten a 9. helyen végeztek.

Mix párosban Gévai Péter, Laczi Viktóra és Nagy Barnabás, Kovács Tamara kettősökkel álltunk ki. A csoportmeccsek során előbb 2 győzelemmel és 2 vereséggel nem jutott a főtáblára, utóbbi viszont 3/1-es mutatóval igen. Nagyék végül a későbbi döntős cseh Sedivy, Feklova kettőstől kaptak ki, nekik is egy 9. hely jutott.

Az ificsapatot irányító Filyó Tibor hosszasan mesélt kolozsvári élményeiről, és még arra is vállalkozott, hogy egyénekre lebontva értékeljen:

Az utánpótlás helyzete a világbajnokságon nem egyszerű, hiszen az Európa bajnokságtól eltérően egy esemény alatt küzdenek meg a bajnoki címekért a felnőtt mezőny mellett. Megítélésem szerint ez plusz dolgokat hoz be a versenyzésükbe, amire ha a saját „műhelyen” belül nem foglalkoztak, akkor a helyszínen kell kezelni azt. A legnagyobb magyar példaképek állnak mögötted, több irányból érhetnek fejlesztendő tanácsok, akár meccs közben is, más hangulatúak a közös megbeszélések, továbbá az alkoholt fogyasztó külföldi felnőtt versenyzők helyzetének kezelése sem egyszerű, stb…

Mindezt átbeszélve, valamint az új versenyhelyszín felmérését, és helyi rutinok kialakítását követően egy dolgot kértem a játékosoktól: pozitív élményekkel, megerősítésekkel és a további fejlesztendők feltérképezésével térjünk haza, hiszen ez is csak egy állomása a teljes darts pályafutásuknak, nem szabad csúcsként tekinteni a válogatottba való bekerülést.

A szurkoló elvárják az eredmények felsorolását és az átlagok böngészését e sorok között, de sokkal fontosabbak számomra a következő sorok (természetesen kalapomat megemelve a leány páros bronzérem előtt, a fiaink többszöri 80-as átlagú meccseik előtt, a hét kihagyott meccsnyíl előtt a későbbi fiú világbajnok ellen, vagy éppen az angol srácok elleni átszellemült érett magyar páros játékát látva).

Az Európa Bajnok KOVÁCS TAMARA az első két nap után le tudta vetkőzni nemzetének elvárását irányába és a sajtótájékoztatón nekiszegezett kérdés súlyát is, miszerint Európa bajnokként hogyan fog teljesíteni, és már az első mérkőzésén, magas szinten dobott, ami eddig fejlesztendő volt az eddigi játékában. A további nemzetközi versenyrutin megszerzése mellett átélte vegyes párosban, majd leány párosban is azt a szituációt, amikor a párja erősebb szinten dob, mint ő maga. Ez zavaró tényezőként jelent meg játékában, de a helyszínen átbeszélve sikerrel kontrolállta azt.

LACZI VIKTÓRIA a szélsőséges érzelmek és egyben az önkontroll példaképe volt. Abban a pillanatban, hogy elengedte a külvilágot, és a szemeivel nem a segítséget kereste a „nézők” soraiban, szárnyakat kapott! A célpont eltalálási hatékonysága megemelkedett, kiült az arcára a mosoly játék közben, ami az ellenfelei sorsát pecsételték meg.

NAGY BARNABÁS egy kész játékos. Pont. Nincs mit elemezni rajta, őt látni kell játszani. Olyan szituációban, amikor végig nézte a japán ellenfelét, ahogy melegítésénél a harmadik körben rádobott a zsinórban 9 hibátlan nyílra, utána pedig le tudja zárni a mérkőzését egy 12 nyilas (100,140,140,121) játékkal, 3 db 180-at megdobva, 80 feletti átlaggal fűszerezve azt és egy csalfa mosoly kíséretében fogadni a gratulációt, mindent elárul a felkészültségi fokáról.

GÉVAI PÉTER nagy talánya volt ennek a vb-nek. Az utolsó játéknapjára elhitte, amit beszéltünk vele: az örök elégedetlenségével és a nem reális célkitűzésekkel csak saját sorsát nehezíti meg. 1-3-as állásról visszajött Key Keelan ellen és 7 meccsnyílhoz is jutott. A későbbi világbajnok megállításához ő volt a legközelebb. Ezen gondolkodásmód felismerése és a későbbi beépítése a játékába volt a legnagyobb hozadéka ennek a világbajnokságnak számára.

Az utolsó meetingünkön minden játékos összefoglalta magának a legerősebb pozitív dolgot, amit Kolozsvár adott neki, és nyugodt szívvel engedtem őket vissza az egyesületükhöz. Kijelenthetem, hogy az általam célként megjelölt dolgokat elértük: pozitív élményekkel, megerősítésekkel és a további fejlesztendők feltérképezésével térjünk haza.

A világbajnokság végeredménye

  • Férfi csapat: Wales (Jim Williams, Darren Bingham, Arwyn Morris, Nick Kenny. A döntőben 9-7 Hongkong ellen). 17. Magyarország
  • Női csapat: Anglia (Maria O'Brien, Lorraine Winstanley, Deta Hedman, Fallon Sherrock. A döntőben 9-4 Ausztrália ellen). 17. Magyarország
  • Férfi egyéni: Darren Herewini (Új-Zéland. A döntőben Peter Machin, Ausztrália ellen 7-6). 17. Rucska József. 33. Petrács Gábor. 65. Székely Pál. 129. Takács Gábor.
  • Női egyéni: Mikuru Szuzuki (Japán. A döntőben Deta Hedman, Anglia ellen 7-3). 17. Ihász Veronika. 33. Erdei Nóra. 65. Ölei Annamária és Fekete Nóra.
  • Férfi páros: David Cameron, Jeff Smith (Kanada. A döntőben Daniel Day, Scott Mitchell, Anglia ellen 6-2). 33. Takács, Petrács. 65. Székely, Rucska.
  • Női páros: Mikuru Szuzuki, Majumi Oucsi (Japán. A döntőben Jitka Cisarova, Alena Gregurkova, Csehország ellen 6-1). 9. Ihász, Ölei. 33. Erdei, Fekete.
  • Fiú egyéni: Keelan Kay (Anglia. A döntőben Mehrdad Seyfi, Irán ellen 6-3). 9. Gévai Péter és Nagy Barnabás.
  • Lány egyéni: Beau Greaves (Anglia. A döntőben Katie Sheldon, Írország ellen 6-4). 17. Laczi Viktória, 33. Kovács Tamara.
  • Fiú páros: Brad Phillips, Keelan Kay (Anglia. A döntőben Tomas Houdek, Vilem Sedivy, Csehország ellen 6-4). 5. Gévai, Nagy.
  • Lány páros: Beau Graves, Shannon Reaves (Anglia. A döntőben Sophie McKinlay, Chloe O’Brien, Skócia ellen 6-5). 3. Laczi Viktória, Kovács Tamara.
  • Mixed páros: Tomas Houdek, Anna Votavova (Csehország. A döntőben Vilem Sedivy, Denisa Feklova, Cshország ellen 6-2). 5. Nagy Barnabás, Kovács Tamara.
  • A férfi ponttáblán a 18. helyen végeztünk 13 ponttal. A női ponttáblán szintén a 18. hely lett a miénk, 14 ponttal. Az ifjúságiak versengésében a 7. helyre jutottunk fel 89 ponttal.

 A fotók a Magyar Darts Szövetség facebook-oldaláról származnak.

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr8215229748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása