9 Nyíl

Három TOP 10-es játékos is elköszönt

2019. október 25. 17:02 - Dart Major

European Championship, Göttingen, - 2. nap, délutáni összefoglaló

Tegnap a világelső és a címvédő is elköszönt a versenytől, szóval nem mondhatni, hogy unalmas nap lett volna. Ez pedig feladta a leckét a mai napnak, mármint abból a szempontból, hogy nehéz lesz a szenzációkat überelni. Tulajdonképp be is jött ez a várakozás, bár meglepő eredmények azért születtek.
unibet-european-championship-2016-betting-tips.jpg

Jermaine Wattimena - Jamie Hughes 6-1
Hughes szerzett vezetést egy tizenhárom nyilassal, de ezzel véget is ért számára a mérkőzés. Wattimena előbb két hat köröst dobott, miközben Hughes kiszálló közelben sem járt. Aztán jött egy öt körös a hollandtól, majd megint egy hatos. Nem játszott jól a holland, de Hughes még inkább gyengélkedett. Még a 87-es átlagot sem érte el, ez pedig sima 6-1-es verést hozott számára.
wat.png
Stephen Bunting - Keegan Brown 6-1
A forgatókönyv némileg más volt itt mint az előző mérkőzésen, ha már az eredmény ugyanaz. Bunting egy öt körös breakkel nyitott, amit visszavett Brown. Bunting aztán dobott egy tizenkét nyilast 100-as kiszállóval, ami után behúzta a saját legjét is. Bár Brownnak volt sansza az újabb breakre. 3-1 után Brown sok vizet nem zavart, Bunting ugyanis dobott két öt köröst, majd a hetedik leget is elvitte. Megérdemelten nyert a darts Peter Griffinje.
bun_1.png
Chris Dobey - Krzysztof Ratajski 6-3
Jól indult a mérkőzés, mind a két játékos öt körössel nyitott. Ezután Dobey elvitt két leget, ráadásul dobott egy szép tizenegy nyilast is. Ratajski ezt a két leges hátrányt ledolgozta, többek közt egy 104-es kiszállónak hála. A következő három leg viszont Chris Dobey-é lett, aki kihasználta, hogy Ratajski nem ért le kiszállóig vagy ha le is ért akkor nem dobta meg. Dobey jobb kiszállózásának köszönhetően nyert.
do.png
Nathan Apsinall - Steve Beaton 6-3
Steve Beatontól sokszor látni jó tömeget, sokszor dob 95-ös átlag körül. Ám néha elfelejt kiszállni. Nem egy, nem két alkalommal láttuk idén, hogy nem jönnek a duplák. Ma sikerült a Bronz Adonisznak tizennégy kiszállót elrontania. Ebből kettőt olyan helyzetben amikor fel tudott volna zárkózni. 3-1-nél illetve 5-2-nél. No de Aspinallról se feledkezzünk el aki dobott négy körösöket, kiszállt 125-ről és dobott egy 170-es kiszállót is. Minden téren felülmúlta rutinos ellenfelét.
asp_1.png
Vincent van der Voort - Mensur Suljovic 6-1
Mensurtól ritkán látni olyat amit ma. 89 alatti átlag és mindössze 12,5%-os kiszállózás. Csoda, hogy zakó lett a vége? Lehet valami a göttingeni levegőben ha néhány nagy név simán elszállt már. Vincent pedig erőlködés nélkül, négyszer is "csak" hat köröst dobva hozta a mérkőzést. Nem kellett megszakadnia, annyit játszott amennyit kellett.
vdv.png


Michael Smith - Ian White 6-1
Nagy verés és nagy verés között orbitális különbségek lehetnek. Ian White jelen esetben 100-as átlagot dobott és mégis csak egy leget tudott nyerni. Persze nehéz is nyerni ha Smith így kezd: 14-12 nyilas, és egy 130-as kiszálló. Igaz itt még White előtt voltak sanszok de elrontotta őket. Ezután 5-0-ig robogott Smith, bevert még egy négy köröst is, mire White elvitte első és egyetlen legjét. De nem hiszem, hogy ettől boldog lett volna. 106-os átlag felett zárt Smith ami több mint betyáros.
smi.png


Jeffrey de Zwaan -  Peter Wright 6-4

Remekül kezdődött a mérkőzés, a két játékos az első három leget öt kör alatt letudta, ez pedig 2-1-es de Zwaan előnyt jelentett. Wright a negyedik legben hibázott három nyilat az egálhoz, majd miután de Zwaan egy tíz nyilast dobott már 4-1-re ment a holland. Ugye milyen kevés kell ahhoz, hogy ne 4-1 legyen hanem 3-2? Első pályáról jött a következő két leg, majd a nyolcadikban de Zwaan meccsnyilat rontott és Wright feljött 5-3-ra. Majd jött egy tizenkét nyilas a skóttól aki így 5-4-re felzárkózott. Ám aztán jött egy kritikán aluli leg, ahol öt kört dobott el 70 pont alatt, ez pedig a meccsébe került. Lehet igaza van azoknak akik sportpszichológust javasolnak a skótnak. de Zwaan előtt pedig le a kalappal, kiválóan játszott.
dez.png
Gerwyn Price - Ted Evetts 6-4
A walesi sztár igen betyárosan nyitott és 2-0-ra vezetett egy öt és egy négy körös után. Ám jött egy megtorpanás (kevés tripla illetve rontott kiszálló), és Evetts máris egalizált.  Price nem zuhant meg, dobott egy tizenkét nyilast 167-es kiszállóval. Ám Evetts egy hátsó pályás öt körössel 3-3-ra alakította az állást, mivel Price megint nem bírt kiszállni. Jött még két break leg, Price már megint besült a duplán, és mentek tovább a felek. A kilencedik legben Evettsnek volt két nyila, hogy vezessen de elszúrta így Price kezdett a meccsért. És ezt a kezdését már nem szúrta el, egy öt körössel győzni tudott. 100-as átlagot dobott a walesi, csak az elrontott tizenöt dupla néz ki rosszul. Ez Evettsre is áll, ő tizenegyszer nem tudott kiszállni.
73129328_2525500437530924_1423968734514511872_n.png

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr7715262668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása