PDC World Series of Darts, Melbourne Darts Open – 2. nap, összefoglaló
Michael van Gerwen nyert a World Series of Darts melbourne-i állomását, miután a szombati napon nagyon magabiztosan verte el a mezőnyt. Gary Anderson kiverése után csak három leget veszített, május óta először tudott PDC-tornán az első lenni. A nap legnagyobb csalódás Peter Wright játéka volt, akinek egészen biztosan lehet valami baja, mert önmagától nem szokott ilyen katasztrófát bemutatni, mint azt tette Michael van Gerwen ellen. Négy év után először kapott ki úgy, hogy leget sem tudott nyerni, ilyen katasztrofális eredménye emberemlékezet óta nem volt. Damon Heta mert nagyot álmodni, csak éppen a dobások nem úgy jöttek szombaton.
Tovább
World Series of Darts, Melbourne Darts Masters, – 1. nap, összefoglaló
Egy hete arról zengtünk ódákat, hogy micsoda fantasztikus teljesítmény, ahogy Brisbane-ben Damon Heta végigverte a mezőnyt, világbajnokostól együtt. Erre alig telik egy hét, és egy kis szemüveges, gyakorlatilag a semmiből érkező ausztrál megint oktat. A szó szoros értelmében. A többi sztárt nem érte ekkora meglepetés, bár a címvédő Peter Wright bemutatta nekünk az év leggyengébb teljesítményét, ahogy saját szavait idéztük.
Tovább
Mint sokan tudjátok, vannak olyan kiváló szakemberek, akik a darts statisztikáinak elemzéseinek szentelik szabadidejük legnagyobb részét. A Facebookon már többször osztottuk meg Christopher Kempf munkáját, aki nem mellékesen a PDC hivatalos statisztikusa is lett (rövidesen egy interjút is közlünk majd vele, tanulságos lesz). Szóval Chris barátunk most azt vizsgálta, hogy a 2019-es szezonban kik voltak azok a játékosok, akik a legtöbb 161 és 170 közötti kiszállókat produkálták. Nem fogtok meglepődni…
Tovább
PDC Challenge Tour 13-16. versenyek – Wolverhampton
Rögzítsük először is a legfontosabb tényeket: Cameron Menzies, Patrick Lynskey, Jesus Noguera és Callan Rydz nyerték a szombaton és vasárnap rendezett PDC Challenge Tour 13-16. versenyeit. Történt azonban ennél fontosabb dolog is. Két kilencnyilas is volt a hétvégén. Szombaton az orosz Borisz Kolcov, vasárnap az angol Simon Preston dobott tökéletes köröket. Utóbbi azért is történelmi jelentőségű, mert ez volt a PDC történetének a 300. kilencnyilasa.
Tovább
Brisbane Darts Masters, 2. nap - összefoglaló
Ilyen sem volt még, amióta World Series of Darts van. Egy helyi menő, Damon Heta először nyert kvázi amatőr játékosként a sorozatban (korábban Kyle Anderson vittt haza egy címet, még 2017-ben, amikor nem kiemeltként megnyerte a 2017-es Auckland Masterst). Az ausztrál minden kétséget kizáróan gyűjtötte be a címet, hiszen a szombati nap folyamán, Gary Andersont, Simon Whitlockot, majd a döntőben Rob Crosst is legyőzte. A BDO-ban is a százon kívül álló ausztrál pályafutása legfényesebb sikerét aratta.
Tovább
World Series of Darts, Birsbane Darts Masters - 1. nap, összefoglaló
Péntektől két hétre Ausztráliába és Új-Zélandra költözött a darts elitje. Elkezdődött az óceániai térség legfontosabb versenye, a három tornából álló sorozat a World Series of Darts címért. Ausztráliában, Brisbane-ben kezdtünk, jövő héten Melbourne következik, majd augusztus 23-24-én az új-zélandi Hamiltonban zárul a sorozat. A World Series of Darts Finals majd Amszterdamban rendezik november első napjaiban. Brisbane-ben máris meglepetés született.
Tovább
Krzysztof Ratajski teljesítményét elemeztük.
Egyik hűséges olvasónk vetette fel, Krzysztof Ratajski kapcsán, aki Players Championship ranglistáján már a harmadik helyen áll, hogy a floor player és a nem floor player között még mindig mekkora a különbség. Azaz, ha egy játékos kiválóan teljesít például olyan versenyeken, mint a PC, ahol nincs színpad, nincs közönség, könnyen lehet, hogy színpadot még nem szokta meg annyira, hogy hasonlóan jó produkciót érjen el.
Tovább
PDC Players Championship 22 - Hildesheim
A második hildesheimi Players Championship fordulót rendezték meg ma. Igaz, hogy Mvg, Gary Anderson és Peter Wright inkább pihenőre mentek dobálás helyett, de a mezőny ettől még jó volt és akadtak remek mérkőzések is. Ahogy mindig. Az, hogy néhány nagy játékos kimarad egy-egy körből, az csak jót tesz a dartsnak, hiszen másoknak is van esélye odaérni és nyerni, ezáltal pedig a világranglista és a Pro Tour ranglista is izgalmasabban alakul. Lássuk mi történt ma.

Tovább
Mint azt talán már mindenki tudja, július 28-án, a Villányi úti konferencia központban tartotta a Magyar Darts Szövetség a teljes tisztújító közgyűlését. Ennek során nem csak új bizottsági és elnökségi tagokat választott, hanem az eddigi megbízott elnököt, Balázs Gábort választotta meg elnöknek, illetve Takács Pétert alelnöknek. A nyári időszakban roppant nehéz feladat, de végül sikerült az elnök úrral egy rövid interjút készíteni. A hajtás alatt ismerhetitek meg őt, illetve a terveit, amikhez a magunk részéről sok erőt és sikereket kívánunk.
Tovább
Players Championship, 21. verseny - Hildesheim
Krzysztof Ratajski és Dimitri Van den Bergh masírozott a döntőbe a Players Championship 21. állomásán, a németországi Hildesheimben. Nem érdemtelenül, hisz mind a ketten kiváló játékot mutattak egész nap. A tornát végül lengyel nyerte, ezzel pedig negyedszer, idén másodszor nyert Players Championshipet. A Lengyel Sas már a PDC élvonalának a küszöbén áll.
Tovább