Wayne Mardle vs. Phil Taylor (PDC-világbajnokság, 2008.)
Új sorozatunk második részében egy számomra nagyon kedves mérkőzést szeretnék feleleveníteni, amely az akkori darts két nagy játékosának gigászi küzdelmét hozta, és elöljáróban szeretném hozzátenni, hogy aki ott volt, vagy esetleg a televízión keresztül követte a mérkőzést, az tutira nem csalódott a két úriemberben.
S hogy miért is tettem bele ezt a mérkőzést a sorozatba?
Azért, mert az egyik játékos iszonyatosan nagyot játszott...
Hozzáteszem, a másik is, ezért is mondtam az elején, hogy két nagy játékosról van szó.
Az egyik játékos, az akkor „még csak” tizenháromszoros világbajnok: Phil „The Power” Taylor volt, aki ennek megfelelően az első volt a kiemeltek között.
A másik pedig, akinek már anno egy teljes írást szenteltem, a dartsvilág színes egyénisége: Wayne „Hawaii 501” Mardle, akit kilencedikként rangsoroltak a vb előtt.
A 2008. évi PDC darts-világbajnokság - Ladbrokes World Darts Championship néven futva – 2007. december 17 és 2008. január 1 között zajlott a londoni Alexandra Palace-ban. Az előselejtezőben kieső négy játékossal együtt 68-an vágtak neki a megmérettetésnek, amelynek a végén a kanadai John Part emelhette magasra a kupát, miután a döntőben legyőzte az addig még alig ismert fiatalt, Kirk Sheperd-et, 7-2 arányban.
Na, igen. Akkor most joggal vetődhet fel a kérdés: Miért nem a döntőről írok?
Mert az nem volt olyan izgalmas, mint ez a negyeddöntő volt, amit ez a két fenomén vívott egymással.
Kezdetnek ismerkedjünk meg a két játékos útjával, aminek végén összetalálkoztak egymással.
Wayne Mardle a 64 között kezdett, mégpedig az amerikai Ray Carver ellen. Ellenfele nagy csatát vívott Mardle-vel, ám az angol idegei jobban bírták a stresszt, így 3-2-vel lépett tovább. A 32 között sem talált legyőzőre, honfitársa, Jamie Caven volt az áldozat, egy viszonylag sima mérkőzésen (4-1). A legjobb 16 között a hollandok akkori legjobbját, Roland Scholtent hozta elé a sors szeszélye, és ismételten egy végletekig kiélezett mérkőzést láthatott a nagyérdemű, melynek végén Hawaii 501 örülhetett, hiszen 3-2 arányban (ráadásul 89.25-ös, nem éppen kiemelkedő átlaggal) diadalmaskodva lépett tovább az negyeddöntőbe.
A másik ágon Phil Taylor az első körben a jelenlegi világelső holland fiatalt, Michael Van Gerwen-t győzte le 3-2 arányban, hogy aztán a 32 között a honfitársát, Mark Walsh-ot búcsúztatva (4-3) meneteljen tovább a legjobb 16 közé, ahol ezúttal Alan Tabern várta. Ez a mérkőzés is szoros volt, váltakozva vezettek mind a ketten, ám a végén Taylor nevethetett, és 4-3-ra győzve jutott szintén a negyeddöntőbe.
És itt találkoztak össze egymással...
A negyeddöntő összesen öt nyert szettig tartott, de nem akármilyen öt nyert szettig...
Taylor első szettjét viszonylag simán nyerte (3-0), tehát úgy kezdett, mint ahogy az egy világbajnokhoz méltó volt, esélyt és játékot sem engedve Wayne-nek. A második szettben Mardle hozta a saját kezdését, ám Taylor gyorsan a maga javára fordította a szettet, amit végül 3-1 arányban húzott be. A harmadik szettben Taylor simán nyerte a kezdését, majd kihasználva Mardle rontott kísérleteit, a második leget is nyerte, végül simán hozta a harmadikat is, ezzel pedig már 3-0-ra vezetett.
És ekkor jött a fordulat...
Mardle végre elkezdett játszani, és egyre inkább jöttek tőle a pontosabb dobások, a jobban helyezett nyilak. Ennek eredményeképpen meg is nyerte a kezdését. A második legben Taylor 180-al nyitott, amire Mardle 140-et dobott. Fej-fej mellett haladtak, míg végül mindketten 81-en álltak. Taylor elrontotta a d13-at, amit Wayne ki is használt, így már 2-0-volt a javára. A harmadik leg is a romfordi-é lett, aki így 3-1-re szépített.
Az ötödik szettet is Mardle kezdte jobban. Kihasználta, hogy Taylor nem tudott 32-ről kiszállni, és elvette tőle a játékot, ez pedig olyan energiákat szabadított fel benne, hogy onnantól kezdve elindult az űrdarts. Noha Taylor visszalopta a bréket (1-1), Mardle már egy másik szinten dobált, és könyörtelenül kiaknázta Phil hibáit, így már ismét brékelőnybe került (1-2), majd pedig magabiztosan hozva a negyedik leget, máris 3-2 állt az eredményjelzőn.
Kezdhettünk izgulni...
Főleg azok, akik ezt egy sima mérkőzésnek könyvelték el az elején.
A hatodik szett volt számukra a fordulópont. Mardle kezdett, és ha ő kezdett, akkor annak csak az lehetett a vége, hogy hozza a saját játékát (1-0). Taylor ezt még kiegyenlítette, de Mardle sikerrel nyerte a harmadik leget (függetlenül attól, hogy Taylor 196-ról egy 180-al 16-ra dobta le magát, Wayne azonban első nyíllal kidobta a 18-at). Taylor még ezt az előnyt is el tudta tűntetni (2-2), azonban Hawaii 501 behúzta az ötödiket, ezzel pedig kiegyenlített.
Így tűnt el tehát a háromszettes különbség kettejük közül...és kezdődött el egy másik mérkőzés.
A hetedik szettben Taylor hamar magához ragadta a kezdeményezést, és egészen gyorsan 16-on találta magát. Mardle 109-ről kiszállhatott volna, de a harmadik nyíl sima 16 lett, így Taylor végül behúzta a kezdést. Mardle azonban továbbra is ihletett állapotban játszott, és dupla 16-tal egyenlített a második legben. A harmadik játékban ismét Taylor ért le hamarabb kiszállóra, és ki is használta azt (2-1). A negyedik legben Mardle annyira koncentrált, hogy majdnem ledöntötte lábáról Taylor-t (persze csak a poén kedvéért, elvégre Wayne mindig is vicces figura volt), majd komoly kiszállóharc után be is húzta a leget. Azonban a döntő leg ezúttal a világbajnoké lett, aki így egy szettre került az elődöntőtől.
Bevallom, én itt egy kicsit megrémültem...hiszen én mindig is az esélytelennek drukkolok, és azzal tisztában voltam, hogy a következő szettet mindenképpen meg kell nyernie Mardle-nek, hogy életben maradjon.
Akkor meg már duplán megijedtem, amikor Taylor nyerte az első játékot.
Szerencsére Wayne nem látta, hogy mennyire rémüldözöm. Csak dobálta tovább a 100-asokat, 140-eket, és még akkor sem zökkent ki, amikor a vezetőbíró már sokadszorra figyelmeztette a közönséget, hogy egy kicsit csendesebben vigadjanak. Talán ezért is sikerült egyenlítenie, majd ugyanezzel a lendülettel haladva tovább nyerte a harmadik leget is. A negyedik legben gyengén kezdtek mindketten, és fej-fej mellett mentek egyre lejjebb, de végül Mardle mellé szegődött a szerencse, és dupla 8-cal ismét sikerült egyenlítenie a szettek arányán (3-1), így 4-4 után jöhetett a döntő szett.
Noha én nem iszom alkoholt, itt azért kimentem egy sörért a konyhába, mert ezt már nem lehetett idegekkel bírni.
És elkezdődött az utolsó játék...
Első leg: Phil Taylor: dupla 12 – 1-0 oda
Második leg: Wayne Mardle: dupla 18 – 1-1
Harmadik leg: Mardle majdnem 141-es kiszálló, 36-ról rontás. Taylor nem száll ki 8-ról, Wayne lefelez, Taylor kidobja...2-1 oda
Negyedik leg: Mardle 76-ról 40-et hagy, Taylor 161-ről 41-et dob, Wayne 40-ről második nyíllal kiszáll...micsoda meccs! 2-2
Ötödik leg: Taylor kirepül – 3-2 oda
Hatodik leg: Wayne 40-ről kiszáll...én meg az őrület határán. 3-3
Hetedik leg: Taylor 32-ről 4-3-ra igazítja az eredményt...már nem elég az egy sör.
Nyolcadik leg: Mardle előszedi valahonnan az energiatartalékokat. Elkezd pokolian dobálni, húzza magával Taylort, aki 156-ról nem tud kiszállni. Mardle 40-ről egyenlít...4-4!
Kilencedik leg: Taylor 59, Mardle 180!!! Taylor 85, Wayne 125!! Taylor 132, Mardle 45! Kezdek idegeskedni. Ekkor Taylor beszór 58-at, Wayne pedig kimehet 151-ről de csak 60-at dob. Végül 40-ről sikerül kiszállnia... egy legnyire került az elődöntőtől.
Tizedik leg: Mardle átszellemülten játszik: 85, 100, 140, és máris 176-on van. Taylor csak messziről követi, de 139-cel ő is 170-re kerül. Wayne 140-el 36-on. Taylor nem tud kiszállni, Mardle pedig az első nyíllal a mennybe repíti magát!!!
Micsoda mérkőzés volt...a sportág két nagy alakja megmutatta, hogy miért is érdemes ezt a játékot csinálni. Wayne pedig megmutatta nekünk azt is, hogy 0-3-ról is vissza lehet jönni. 92.20-as átlagot produkált ezen a mérkőzésen, míg a vb-n összességében 93.14-et szórt, mellette 24 darab 180-ast hintett, és övé lett a vb legmagasabb kiszállója is (170). Ezt a világbajnokságot nyugodtan nevezhettük volna így is: Wayne világ(bajnokság)a.
Jött, látott, és játszott.
Nem is akárhogyan...
Ahogyan a találkozó utáni nyilatkozatokban is elhangzott, Wayne Mardle-nek nem feltétlenül az elődöntő járt az eszében: "Számomra most nem az elődöntő volt a legfontosabb...hanem az, hogy legyőztem őt...bár nem játszott jól, de nekem még mindig az a legjobb dolog, ha le tudom győzni őt." Taylor pedig nem győzte dicsérni ellenfelét: „Amikor 3-0-ra vezettem, azt hittem könnyen nyerek 5-0-ra...viszont ő most nagy esélyt kapott az élettől, hogy megnyerje a világbajnokságot.”
Wayne Mardle pedig élt ezzel a nagy eséllyel, és egyszerű szavakkal már-már nem jellemezhető mérkőzésen legyőzte az akkori világbajnokot. És ekkor már mindenki borítékolta, hogy nincs megállás számára egészen a döntőig.
Csak egy emberrel nem számolt senki, még maga Wayne Mardle sem.
Őt pedig úgy hívták: Kirk Sheperd...
