Luke Humphries és Dimitri van den Bergh győzelmével rajtolt a Unicorn által támogatott Development Tour ezévi versenysorozata, amelyen a 16 és 23 év közötti dartsosok vesznek részt. A szombati nap még arról is nevezetes maradt, hogy van den Bergh földije, Kenny Neyens kilencnyilast dobott a Wigan-ben rendezett torna első fordulójában. Részletek lejjebb!
Lássuk tehát a szombati nap részleteit. Luke Humphries győzelmével kezdődött el tehát a 2017-es évad a Development Tour-on. Az angol játékos a döntőben honfitársát, Dawson Murschell-t győzte le viszonylag simán, 5-1 arányban. Humphries nagyon kiegyensúlyozottan játszott az egész nap során, ahol a második körben csatlakozott a tornához, és végig magabiztos győzelmeket aratott ellenfelei felett, akik között ott volt a belga Dimitri van den Bergh, Jimmy Hendriks, vagy éppen Adam Hunt. Humphries 31 nyertes játék mellett mindösszesen 13 alkalommal vesztett leget, így nem is csoda, hogy tényleg megérdemelten nyerte meg a nyitókört.
Luke Humphries 2016 májusa után játszott újra döntőt a Development Tour-on - akkor még csak második lett, de most sikerült végre a dobogó tetejére jutnia.
Két érdekesség még az első fordulóból. Az első nem is annyira érdekesség, mint inkább nagy siker a belga Kenny Neyens számára, aki a Mickey Rees ellen 4-0-ra megnyert mérkőzésen megdobta a hétvége eddigi egyetlen kilencnyilas játékát. A kis belga egyébként egészen az elődöntőig jutott, ahol drámai találkozón kapott ki 5-4-re a finalista Dawson Murschell ellenében.
Kenny Neyens most jobban célzott, és össze is jött számára az mágikus kilenc nyíl.
A másik érdekesség egy testvérharc volt, mégpedig az ötödik fordulóban. A három Rodriguez közül a legidősebb (Rowby-John), valamint a legfiatalabb (Rusty-Jake) csapott össze egymással, és az erőviszonyokat jól mutatta az, hogy Little John nagyon simán, 5-0 arányban verte is a kisöcsit. Persze ettől még harag nincs közöttük, R-J aztán hamar ment is a tesó után, mivel őt meg Adam Hunt győzte le hasonló arányban a negyeddöntőben.
Ezek után nézzük a számszerű eredményeket (teljes eredménysor a negyedik körtől):
PDC Unicorn Development Tour
Első forduló
Február 18 - szombat, Robin Park Tennis Centre (Wigan, Anglia)
Második kör:
Kenny Neyens 4-0 Mickey Rees - Kenny Neyens kilencnyilast dobott!!!
Negyedik kör:
Ryan Jones 4-2 Callum Matthews
Adam Hunt 4-1 Sam Cromwell
Rowby-John Rodriguez 4-1 Sonny Johal
Rusty-Jake Rodriguez 4-2 Mike De Decker
Luke Humphries 4-2 Thomas Lovely
Jimmy Hendriks 4-3 Conor Mayes
Dimitri Van Den Bergh 4-1 Andrew Davidson
Mike Van Duivenbode 4-1 Steve Lennon
Kenny Neyens 4-1 Scott Jackson
Sven Groen 4-2 Kevin De Vries
Martin Schindler 4-1 Brian Raman
Daniel Cole 4-1 Justin Bradshaw
Ted Evetts 4-1 Josh Payne
Charlie Beaumont 4-1 Brandonn Monk
Ronnie Roberts 4-2 James Smith
Dawson Murschell 4-2 James Carroll
Ötödik kör:
Adam Hunt 4-1 Ryan Jones
Rowby-John Rodriguez 4-0 Rusty-Jake Rodriguez
Luke Humphries 4-2 Jimmy Hendriks
Dimitri Van Den Bergh 4-2 Mike Van Duivenbode
Kenny Neyens 4-1 Sven Groen
Martin Schindler 4-3 Daniel Cole
Charlie Beaumont 4-3 Ted Evetts
Dawson Murschell 4-3 Ronnie Roberts
Negyeddöntők:
Adam Hunt 5-0 Rowby-John Rodriguez
Luke Humphries 5-3 Dimitri Van Den Bergh
Kenny Neyens 5-3 Martin Schindler
Dawson Murschell 5-2 Charlie Beaumont
Elődöntők:
Luke Humphries 5-3 Adam Hunt
Dawson Murschell 5-4 Kenny Neyens
Döntő:
Luke Humphries 5-1 Dawson Murschell
Kis pihenő után aztán újra egymásnak estek a játékosok, immáron a második fordulóban, ahol a táncoslábú Dimitri van den Bergh bírta legtovább, így végül ő ért oda az első helyre. Azzal nem mondok semmi újat, hogy belga házidöntőt rendeztek ebben a körben, melynek "szenvedő alanya" ezúttal a kilencnyilast dobó Kenny Neyens volt, akinek csak két játékot sikerült elvennie van den Bergh-től. Dimitri azzal kezdte a második fordulót, hogy kapásból kiejtette az első kör győztesét, Luke Humphries-t, így vágva vissza a negyeddöntőben elszenvedett vereségért. Ezután pedig simán végigverve a mezőnyt (35 győztes és 12 vesztes játék) meg sem állt, egészen a dobogó legfelső fokáig. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy Neyens sem lehet szomorú ezután a szombat után. Dobott egy kilencnyilast, elődöntőzött, majd pedig bejutott a fináléba is. Nem volt rossz hétvége ez a flamandok szemszögéből.
Dimitri van den Bergh-ről tudtuk eddig is, hogy nem csak jól táncol - ezt pedig most is bizonyította
Little John már az első körben búcsúzni kényszerült, a holland Mike van Duivenbode bizonyult rágós falatnak számára, olyannyira, hogy még játékot sem tudott nyerni ellene. Ezúttal a tesó, Rusty-Jake jobban bírta a kiképzést, mivel ő egészen a harmadik körig tudott menni, ám ott a belga finalista, Neyens bizonyult jobbnak nála. Egy másik ismert játékos, Josh Payne a negyedik körben kényszerült búcsúzni Sam Head ellen, aki egy szoros meccsen tudott 4-3 arányban nyerni JP ellen.
Ezek után nézzük a számszerű eredményeket (teljes eredménysor a negyedik körtől):
PDC Unicorn Development Tour
Második forduló
Február 18 - szombat, Robin Park Tennis Centre (Wigan, Anglia)
Negyedik kör:
Sam Head 4-3 Josh Payne
Mark Baxter 4-2 Jack Seymour
Kenny Neyens 4-1 Greg Ritchie
Jimmy Hendriks 4-3 Daniel Cole
Rhys Hayden 4-1 Harry Ward
Adam Smith-Neale 4-3 George Killington
Rob Hewson 4-3 Justin Smith
Martin Schindler 4-2 Kevin Troppmann
Dimitri Van Den Bergh 4-1 Brandon Walsh
Mike De Decker 4-0 Daniel Jensen
Steve Lennon 4-0 Owen Emmett-Bowden
Ted Evetts 4-1 Jordan Matthews
Ryan Meikle 4-3 Mike Van Duivenbode
Rhys Griffin 4-0 Joshua Church
Adam Hunt 4-2 Scott Jackson
Stephen Rosney 4-2 Kevin De Vries
Ötödik kör:
Sam Head 4-2 Mark Baxter
Kenny Neyens 4-0 Jimmy Hendriks
Rhys Hayden 4-3 Adam Smith-Neale
Martin Schindler 4-1 Rob Hewson
Dimitri Van Den Bergh 4-2 Mike De Decker
Steve Lennon 4-2 Ted Evetts
Ryan Meikle 4-2 Rhys Griffin
Adam Hunt 4-1 Stephen Rosney
Negyeddöntők:
Kenny Neyens 5-0 Sam Head
Martin Schindler 5-3 Rhys Hayden
Dimitri Van Den Bergh 5-1 Steve Lennon
Adam Hunt 5-2 Ryan Meikle
Elődöntők:
Kenny Neyens 5-3 Martin Schindler
Dimitri Van Den Bergh 5-2 Adam Hunt
Döntő:
Dimitri Van Den Bergh 5-2 Kenny Neyens