9 Nyíl

Már nagyon unjuk Ratajskit

2017. május 01. 09:23 - Denis Potvin

PDC European Tour - kelet-európai selejtezők

Hét magyar indult útnak Krakkóba, hogy az idei negyedik, ötödik, illetve hatodik PDC European Tour tornájára selejtezzen. Bezzeg Nándor, Kovács Patrik, Mester Zoltán, Mészáros Zsolt, Strbik Péter, Székely Pál, valamint Végső János indult a versenyeken, de a magyarok nyilaitól ezúttal nem kellett rettegni. Egyetlen probléma volt, őt pedig Krzysztof Ratajskinak hívják, aki lesöpörte a mezőnyt, és a mind a három tornát megnyerte.

krzysztof-ratajski-pdc-europe_6z9ycldvc0ed11j7i2tb7n5ar.jpg

Az első tornán négy magyar jutott a legjobb nyolcba, de ott aztán Bezzegnek Székely Palit kellett legyőzni, de jött Ratajski. A másodikon már két magyar elődöntős is volt, Mester Zoltán és Kovács Patrik. De jött megint Ratajski. És végül a harmadik selejtező következett, ekkor Bezzeg mellett Mester játszhatott döntőért, és harmadszor is jött Ratajski. A tornán egyébként Tytus Kanik kétszer, a korább páros-vb résztvevő, Krzysztof Kciuk egyszer jutott a fináléba.

A lengyel ezzel három tornán is ott lehet, ami azt is jelenti, hogy szépen gyűjtögeti a fontokat és egyre előrébb kerül a PDC European Tour Order of Meritjén. Jelenleg a hetedik 5000 ezer fonttal és jön még hozzá a következő három verseny is, ahogy a formáját elnézzük, simán benne van legalább egy kör, hanem több.

Ezt azért fontos megjegyezni, mert az előtte álló Michael van Gerwen, Jelle Klaasen, Benito van de Pas, Mensur Suljovic, Kim Huybrechts és még Cristo Reyes is az Order of Merit alapján kerülhet majd be a következő világbajnokság mezőnyébe, így Ratajski a European Pro Tour listán juthat be. Így aztán nem kell majd vele számolni a kelet-európai vb-selejtezőben, ami aztán tényleg megnyithatja az utat a mi fiaink számára.

Akiknek a szerepléséhez így is gratulálunk, szép eredmény ez így is! A következő selejtezők június 22-én lesznek, a Bécs melletti Schwechatban, reményeink szerint nagyszámú magyar indulóval.

ET4 - Eastern Europe Qualifier

Negyeddöntők:

Krzysztof Ratajski 6-1 Juraj Vindis

Bezzeg Nándor 6-4 Székely Pál

Tytus Kanik 6-5 Végső János

Krzysztof Kciuk 6-3 Mester Zoltán

 

Elődöntők:

Krzysztof Ratajski 6-3 Bezzeg Nándor

Krzysztof Kciuk 6-2 Tytus Kanik

 

Döntő:

Krzysztof Ratajski 6-2 Krzysztof Kciuk

 

ET5 - Eastern Europe Qualifier:

Negyeddöntők:

Mester Zoltán 6-3 Pavel Jirkal

Tytus Kanik 6-0 Petr Hyncica

Krzysztof Ratajski 6-1 Adrian Michna

Kovács Patrik 6-3 Michal Smejda

 

Elődöntők:

Tytus Kanik 6-3 Mester Zoltán

Krzysztof Ratajski 6-3 Kovács Patrik

 

Döntő:

Krzysztof Ratajski 6-2 Tytus Kanik

 

ET6 - Eastern Europe Qualifier:

Negyeddöntők:

Tytus Kanik 6-2 Pavel Jirkal

Mester Zoltán 6-3 Adrian Michna

Bezzeg Nándor 6-4 Petr Rouc

Krzysztof Ratajski 6-1 Székely Pál

 

Elődöntők:

Tytus Kanik 6-3 Mester Zoltán

Krzysztof Ratajski 6-4 Bezzeg Nándor

 

Döntő:

Krzysztof Ratajski 6-2 Tytus Kanik

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr412470563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása