Végéhez érkezett a Unibet European Darts Championship eseménye. Délután történt egy kisebb meglepetés, Peter Wright elbúcsúzott a versenytől, de aggodalomra semmi ok, így is nagyszerű játékosok alkották a legjobb négy mezőnyét. Az elődöntőkben Michael van Gerwen az ausztrál Kyle Anderson-nal találkozott, míg a másik ágon Daryl Gurney ellenfele Rob Cross volt.
Michael van Gerwen - Kyle Anderson
A mérkőzés kezdésének joga az ausztrált illette meg. Nagyon jól kezdődött a mérkőzés mind a nézők, mind pedig Anderson számára, ugyanis gyorsan elhúzott 2-0-ára. Amilyen gyorsan elhúzott, olyan gyorsan egyenlített ki a világelső. A szünet előtti utolsó leget Kyle behúzta, de volt lehetősége a hollandnak a breakhez. A második etap kissé egyoldalúra sikeredett. Négy leget húzott be a holland, míg Kyle csak egyet. Az az egy mondjuk break volt, így nem tudott annyira ellépni MvG. Ami pedig ezután következett... AZ SZENZÁCIÓS!!! Kyle Anderson a szünet után jött és dobott egy tökéletes leget, azaz egy kilencnyilast!!!!! Óriási, lenyűgöző, csodálatos. De mint tudjuk, ez is csak egyetlen egy leget ért az ozzienak. Tudta ezt van Gerwen is és továbbra is koncentráltan játszott. Ez azt eredményezte, hogy a harmadik szünetre is az ő vezetésével vonultak le, 8-7-es állással. Természetesen tettek arról, hogy továbbra is csak szuperlatívuszokban beszélhessünk erről a mérkőzésről. Anderson csinált egy breaket, majd a kezdését is megoldotta, így nála volt már az előny. Ezután van Gerwen játszotta el ugyanezt csak fordított sorrendben. Kezdhetett a meccsért, de Anderson még kiegyenlített, így döntő legre került sor. Kyle 80 ponton állt, a holland 76-on. Jött az első tripla az ausztrálnak, de elhibázta mindkét meccsnyilát utána. Mighty Mike-nak nem kellett több, 76-ról két nyíllal kiszállt, amivel döntőbe dobta magát. Nagyon jó mérkőzést láthattunk, majdnem századra pontosan ugyanolyan átlagot dobtak. Anderson tizenegy(!!!) maximumot helyezett el, a kilencnyilasról nem is beszélve... Végeredmény: 11-10
A pillanat, amikor Kyle Anderson tökéletes leget dobott...hiába
És persze a videó sem maradhat el...
Daryl Gurney - Rob Cross
Daryl Gurney azzal a fegyverténnyel készülhetett a meccsre, hogy hazaküldte az idén már tizenegy tornagyőzelemmel rendelkező Peter Wright-ot. Rob Cross is nagyot ment, száz feletti átlaggal győzte le Michael Smith-t. Ez nem csak kissé, hanem nagyon egyoldalúan kezdődött. Sima 0-5-tel mentek pihenni, Cross közel százas átlagon volt, ez annak köszönhető, hogy az utolsó legben meggyűlt a baja a D16-tal (egyébként 105 felett állt). A szünet után folytatódott a dominancia, Gurney az első legjét 0-7 után tudta abszolválni. A következő szünet 2-8-as állásnál érkezett el, fennállt annak a "veszélye", hogy a folytatás után többet nem lesz idő a reklámokra. Amit írtam beigazolódott, Rob Cross nem kegyelmezett a médiának és Gurney-nek sem. Egy legre még futotta az észak-írtől, többre azonban nem. Voltage nagyon simán, mondhatni tükörsimán jutott be a döntőbe, ahol azért már jóval nehezebb dolga lesz. Persze ő sem gondolta volna, hogy ez az elődöntő ilyen könnyed lesz. Ne panaszkodjunk, az előző meccset meg kellett emésztenünk. Noha jóval kevesebb izgalom volt, sőt igazából semmi izgalom nem volt, Cross 98-as átlaga erősnek mondható. Végeredmény: 3-11
Michael van Gerwen - Rob Cross, a döntő
Újra a két kopasz döntőzhetett egymással, idén volt már erre példa. A mérkőzés esélyese a holland úriember volt (mikor nem ő az esélyese egy meccsnek?), de Cross az egész tornán jól játszott. Előzetesen nem jelenthettük ki azt, hogy sima Gerwen-győzelem lesz, de lássuk mi is történt. Előtte azonban vessünk egy pillantást az eddigi teljesítményükre.
Rob Cross kezdte a meccset és övé is lett az első leg. Válaszként jött egy 104-es kiszálló Gerwentől, mellyek egyenlített. Cross úgy gondolta, ha már lúd, legyen kövér, így a következő játékban ő egy 140-es kiszállót oldott meg. Az első részben mindenki hozta a kezdését, így 3-2-es Cross vezetéssel vonultak le a színpadról. Kiemelném, hogy ekkorra MvG 105,19 ponton, Rob 111 ponton átlagolt! A visszajövetel után a világelső dobott egy tíz nyilast, amivel egyenlített, majd breakelte Cross-t. Ezután Voltage egy maximum után úgy szállt ki 102 pontról, hogy az első nyila az egyesben landolt (1, T17, Bull). Hiába a szép kiszálló, ha utána nem tudta megoldani a 32 pontot és az "Ogre" újra elvette a kezdését. Ugyanezt leírhatom újra. Hiába MvG breakje, ha a kezdését elszúrta és Cross egy tizenegy nyilassal egyenlíteni tudott. Következhetett az újabb szünet (mindketten 108 pont felett álltak). Ekkor jött el az idő, hogy Gerwen kihasználja lehetőségét és két leg előnyre tegyen szert. Ebben a "negyedben" Cross játéka kissé visszaesett, ami bőven elég volt ahhoz, hogy 9-6-ra módosuljon az eredmény (itt Gerwen tartotta a 108-as átlagot, míg Cross 101 pontra esett vissza). Az utolsó "negyed" egy 130-as kiszállóval kezdődött, előadója Michael van Gerwen volt. Csak hogy ne legyen annyira egyszerű, Cross hozott még egy leget, de a lényegen nem változtatott. Michael van Gerwen megnyerte a European Championship 2017-es tornáját! Lenyűgöző teljesítmény volt ez mindkettejük részéről, a holland 108,91-on fejezte be, míg az angol 102,39-on. Végeredmény: 11-7
Ezzel véget ért tehát a Unibet European Darts Championship 2017-es versenye. Győzött a papírforma, Michael van Gerwen emelhette magasba a trófeát és vihette haza a fődíjat, 100.000 fontot. Mighty Mike végig jól játszott, Kyle Anderson-nak esélye volt megverni őt, de ő nem remegett meg és végigvitte a tornát. Gratulálunk! Hasselt búcsúzik, de a darts nem áll meg!