9 Nyíl

A WDF legjobbja nyerte az első Opent idén

2016. január 17. 09:33 - Denis Potvin

A PDC- és BDO-világbajnokságok után a világ különböző helyein rendeznek ranglista versenyeket, amelynek célja, hogy minél többen igyekeznek annyi pontot összehozni az év során, hogy a kvalifikációs versenyeken eljuthassanak az év végi nagy tornákra. A World Darts Federation szervezésében a Lithuania Open volt az első ilyen ebben az évben. Az eddigi kétszeres bajnok litván, Darius Labanauskas, a BDO-vb állandó résztvevője nyerte az ideit. Kicsit körbenézünk a Baltikumban.

letoltes.jpgA Litván Darts Masters egy meghívásos verseny, amelyen az ország legjobb nyolc férfi és hat női versenyzője indul. Az idei sorozatban a férfiaknál Labanauskas, a nőknél Cornelia Lusa nyert. Labanauskas a döntőben nagy csatában nyert Arunas Cipla ellen 5:4-re, ezzel 2011 és 2013 után harmadszor tudott nyerni.

Darius Labanauskas az egyik legjobb, nem a nagy nyugati európai darts hatalmakhoz (mint Nagy-Britannia, Hollandia, Németország) tartozó versenyző a kontinensen. 2006 óta vesz részt BDO világbajnokságokon, most az idei tornán a selejtezőben búcsúzott, de ennek ellenére is a 20. BDO, első a WDF ranglistáján. Ez utóbbiban magyarok is találhatóak szép számmal, Bezzeg Nándor 78. helyével a legjobb.

A WDF szervezésében ezen a hétvégén zajlik a kanadai Quebec Open, a jövő héten pedig Las Vegasban, sőt a szomszédos Romániában rendeznek versenyeket. Január 22 és 24. között 12 500 eurós összdíjazású versenyek lesznek a Romanian Darts Festivalon. Magyarországon egy később kijelölendő időpontban, de szeptemberben lesz a Hungary Open. Ha már hazánk is szóba került, ezen a hétvégén rendezik a Steel Nemzeti Egyéni Bajnokság 1. fordulóját. A dömsödi tornáról mi is részletesen beszámolunk majd.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr58279216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása