9 Nyíl

Van Gerwen megvédte címét, a hollandé a Unibet Masters

2016. január 31. 23:23 - Denis Potvin

Az elődöntőkben Phil Taylor és Michael van Gerwen meccse volt az igazi csemege és tényleg az volt. A végsőkig kiélezett csata csak a 21. legben dőlt el, hiába vezetett szinte végig Taylor, a holland az utolsó, mindent eldöntő leget megnyerte. A másik ágon Dave Chisnall döntőzhetett. A fináléban aztán van Gerwen már ellenállhatatlan volt, az egész tornán mutatott játéka alapján teljesen megérdemelten nyert. 

Az esti programban a két elődöntőt rendezték meg előbb. Elsőre Dave Chisnall és James Wade állt a tábla elé, és Chizzy szórta a tripla 20-asokat. Az ötödik legig már ötnél járt és 4:1-re vezetett. Jól jellemezte fölényét, hogy egészen addig Wade-nek csak két kiszállója volt.  Aztán Wade remekül dobált és pillanatok alatt visszajött 4-3-ra, sőt egy 61-es kiszállóval ki is egyenlített a már 11 győztes legre zajló párharcban. A tízedik legnél már tizenöt 180-asnál és 5:5-nál tartottak.

Aztán Chizzy ultrakönnyen nyert három leget. Elsősorban azért, mert Wade-nek volt kétszer is olyan kiszállója, amelyet nem tudott bedobni, a másodiknál 11-ről sem sikerült kiszállnia. 10:5 után Wade még nyert egy leget, de Chisnall végül eldöntötte a meccset és döntőbe jutott. Chisnall eddig a 2010-es BDO-vb-n, a 2013-as World Grand Prix-n, a 2014-es Grand Slamen játszhatott döntött. 2010-ben világbajnok lett a BDO-ban, az idei PDC-vb-n a harmadik körben, Peter Wrigh-tól kapott ki, a Mastersek történetében a legjobb eredményét érte el a fináléval.

Ahol az ellenfél a Michael van Gerwen-Phil „The Power” Taylor meccs győztese volt. De ki lett a győztes? Nézzük sorban: 1:1 az első két leg után, hihetetlen magas átlaggal. Aztán Taylor megrázta magát és 3:1-re elhúzott, négy leg ment le három tripla 20-as nélkül. A holland viszont visszajött és 3:3-ra egyenlített, de Taylpr régi önmagát idézte, dobott két 180-ast, 107,41-es átlagra tornázta fel a teljesítményét és 6:4-re elment a szünet előtt.

Aztán Taylor csúnyán elrontott egy húszas kiszállót és van Gerwen 7:6-ra zárkózott fel, sőt két 180-as után ki is egyenlíthetett volna, de kétszer is leszúrta a könnyű kiszállóit így Taylornak lett 8:6. Mindketten hihetetlen magas átlaggal álltak (103,9 és 104,5) ami sok mindent elárult a meccs színvonaláról, ugyanakkor a kiszállókkal egyik sem érte ez az ötven százalékot. 9:6-os Taylor előnnyel mentek az utolsó szünetre. Michael van Gerwen minden mindegy alapon elkezdett egyre pontosabban dobálni, csinált gyors 180-asokat és 9:9-re egyenlített. Jött a katarzis. Dupla 16-tal Taylor 10:9-re vezetett, de van Gerwen visszajött. Jött a döntő leg és a holland 87-ről szállt ki és drámai csatában 11:10-re nyert és a döntőbe jutott, de azt hozzá kell tenni, ezt a meccset igazából Taylor nyerte meg a hollandnak. Mindkét játékos 103 feletti átlaggal fejezte be a meccset. Óriási meccs volt, tényleg igazi csemege a darts szerelmeseinek. Itt pedig a végjáték a meccsről:

Aztán a döntő elképesztő simán indult. Michael van Gerwen eufórikus állapotban játszott, a Taylor elleni csatát úgy vitte tovább, hogy esélyt sem hagyott Chisnallnak, 5:0-ra ment el az első szünetig. Csak zárójelben, 110,51-es átlaggal. Aztán Chizzy összeszedte magát és a következő szünetre 7:3-ra jött fel. Szépen dobálgattak a versenyzők, de van Gerwen nagyon ügyesen ügyelt arra, hogy a 4-5 leges előnye megmaradjon, 9:4-re vezetett, majd 10:5-nél jött a harmadik szünet. Chisnall elgondolkozott azon, hogy sikerülhet-e ezen a tornán még egyszer nagy hátrányból visszajönni (a nyolcaddöntőben 0-8-ról már sikerült). Nem sikerült 11:6-ra nyert van Gerwen és megvédte címét, másodszor lett a Unibet Masters bajnoka.

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr778341668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása