Elérkezett múltidéző sorozatunk hatodik része, amelyben egy olyan játékosról esik szó, aki mellett nem mehetünk el, ha a darts történetét kutatjuk. Hetvenegy évesen is egy olyan szerethető, színes egyéniség, akinek bevonulását szerintem mindenki megjegyezte egy életre, aki egy mérkőzését is látott, ahol ő játszott…
Tudjátok: a gyertyatartó, a korona, a palást, meg persze az elmaradhatatlan nóta a Queen-től, a We are the Champions.
Nekem kicsivel szürreálisabb körülmények között sikerült először találkoznom vele.
Nagyon szerettem nézni régen a Brainiac – Eszement Tudomány című ismeretterjesztő sorozatot, ahol mindenféle vicces kísérletet mutattak be, persze szigorúan ellenőrzött körülmények között. A negyedik évadban bukkant fel a sorozatban a Darts vs. Lakókocsik című blokk, melyben a cél az volt, hogy aki a versenyen előbb kidobja a dupla 20-at, az elindítja azt a folyamatot, melynek a végén felrobban egy lakókocsi. Ezt pedig kilenc alkalommal is eljátszották.
A résztvevők közül az első játékost csak simán, konyhanyelvi fordításban visszaadva „Eszement”-nek hívták.
A másik játékost pedig Robert Francis George-nak, de mi csak hívjuk egyszerűen Bobby George-nak, elvégre ezen a néven ismeretes a darts világában.
Persze soha nem volt kérdés, ki nyert…és az volt az egészben az érdekes, hogy Bobby-t még kizökkenteni sem lehetett a koncentrálásból, pedig eszement barátunk mindenfélével próbálkozott.
Na, de nem is ez a lényeg, hanem az a páratlan életút, és karrier, amit Bobby barátunk, a „Darts Királya” felépített.
Bobby George kétségtelenül a darts történelmének egyik legszínesebb, legkarizmatikusabb és legszórakoztatóbb játékosa. De mi is az a dolog, ami őt különlegessé tette?
A válasz nagyon egyszerű: Bobby harmincéves kora előtt nem fogott nyilat a kezébe!
Az 1945-ben, Manor Park-ban született fiatalember egészen 1975-ig nem játszott, de még szórakozásból sem. Így amikor elkezdte karrierjét, szó szerint berobbant a darts világába. Első két versenyét 1976-ban nyerte, onnan pedig megindult az a szekér, amely egészen a legmagasabb csúcsokig repítette barátunkat.
1977-ben csatlakozott a BDO-hoz, és egészen 2009-ig szolgálta a szervezetet. Soha nem volt szándékában, hogy elhagyja őket a rivális szervezet kedvéért, így a hűség egyik mintaképévé vált a mai dartsosok számára. Pályafutása során tizenegy alkalommal szerzett tornagyőzelmeket, 1980-tól kezdve pedig rendszeres résztvevője volt a világbajnokságnak. Első évében kapásból döntőbe is jutott, és egy parázs mérkőzésen kapott ki Eric Bristow ellen, 6-5-re. A következő két évben is ott volt a legjobbak között, de először Cliff Lazarenko, majd a rákövetkező évben John Lowe állta útját.
Ezen sikertelennek mondható évek után Bobby úgy gondolta, hogy nem árt neki egy kis elvonulás, hogy újratöltse az elemeket. Ám ez a kis elvonulás majdnem hat évig tartott, de nem volt eseménytelen, sem pedig eredménytelen. Ezt az időt ugyanis annak szentelte, hogy népszerűsítse a sportágat egész Angliában. Voltaképpen ő lett a BDO utazó nagykövete, aki mindenhová szerette volna eljuttatni a darts szeretetét, ezáltal pedig biztosítani a sportág utánpótlását. Ebben az időben inkább bemutatókat szervezett, és ezeken játszott, a versenydartsot kicsit háttérbe szorítva.
1993-ban azonban úgy látta, hogy elérkezett az idő, hogy visszatérjen. Látta ugyanis, hogy a darts, valamint a BDO népszerűsége is rohamosan visszaesett (aminek következtében megtörtént a híres szakadás), és ennek nagy része egy kicsit az ő számlájára is volt írható. Azzal, hogy egy jó ideig szüneteltette profi játékát, a BDO egy olyan karizmatikus játékost veszített el (hacsak egy időre is), aki már a puszta kiállásával is bevonzotta a nézőket és a szurkolókat. Ezért is örültek annak a ténynek, hogy a Király végre visszatér közéjük.
És ha már visszatért, akkor kapásból az elődöntőig menetelt, egy kiváló sorozat után (Keith Sullivan: 3-1; Martin Phillips: 3-0; Mike Gregory: 4-2), ám az elődöntőben megint John Lowe jött, és ha már ott volt, akkor 5-3-ra le is győzte hősünket, akinek itt ért véget a 93-as vb.
Aztán eljött az 1994-es esztendő, amely Bobby esetében fordulópontnak bizonyult.
Pedig nagyon jól indult a világbajnokság az ő számára, hiszen az első fordulóban Russel Stewart-ot verte, majd a másodikban Martin Phillips-et.
Aztán jött a Kevin Kenny elleni negyeddöntő, ahol megtörtént a baj…
Bobby vezetett 3-2-re, sőt, az utolsó szettet is behúzta, és nekiállt ünnepelni.
Bár ne tette volna…
A nagy ünneplés közepette hírtelen szúró fájdalom lett úrrá rajta, s mint az első diagnózisokból kiderült, nagyon komolyan megsérült a hátgerince. Ám hiába próbálták lebeszélni a folytatásról, nem engedett. Így a negyeddöntő 4-2-es megnyerése után készülhetett az elődöntőre a svéd Magnus Caris ellen.
George nagyon komoly fájdalmakkal küzdött az elődöntőben, amelyen (és a döntőben is) – az orvosok javaslatára – egy acélból készült fűzőt viselt, amely valamennyire stabilitást adott a sérült hátának. Ettől függetlenül igyekezett minden külső tényezőt kizárni, és csak a játék lebegett a szeme előtt.
Végül az önuralom úrrá lett a kínzó fájdalom felett, Bobby George pedig 48 évesen, minden idők legidősebb játékosaként jutott a döntőbe tizennégy évvel azután, hogy első fináléját játszotta a BDO-világbajnokságokon.
A döntő már nem úgy jött ki, ahogyan szerette volna. Sajnos sima 6-0-s vereséget szenvedett a kanadai John Part ellen, és bár sportemberhez méltóan vette tudomásul a vereséget, fájdalma egy percig sem akart enyhülni.
A döntő után jöhetett a tüzetesebb orvosi vizsgálat, amely megállapította, hogy Bobbynak eltört a hátgerince, így elkerülhetetlenné vált a műtét, amelynek következtében nyolc titánium csavar tartotta össze Bobby hátát, hogy egyáltalán egyenesen tudjon állni. Viszont még ez sem tudta őt visszatartani attól, hogy ne térjen vissza a világot jelentő színpadra, és 2002-ig még aktívan próbált részt venni a vb küzdelmeiben, viszont már csak kevés sikerrel. Utolsó világbajnoki részvétele alkalmából egy holland játékostól, egy bizonyos Raymond Van Barneveld-től szenvedett vereséget. 2002 után még a Winmau World Masters tornáin elindult, de 2009-ben úgy döntött, hogy felhagy az aktív versenyzéssel.
Ezzel a döntéssel egy újabb időszak vette kezdetét életében. Elkészítették vele a Darts története című nagyszabású dokumentumfilmet, majd ezután sorra jöttek a felkérések különféle műsorokban való szereplésekre, így kerülhetett sor például az írásom elején is említett sorozatban való közreműködésére is. Természetesen emellett még most is játszik bemutató meccseket a régi haverokkal, és elmondható, hogy egy cseppet sem kopott meg sem a tudása, sem pedig a humorérzéke.
Szerencsére azért volt egy fiú, aki továbbvitte az ő nevét a darts világában. Ez a fiú pedig nem volt más, mint kisebbik gyermeke, Richie George, aki apja nyomdokaiba lépve a profi dartsot választotta. Eddigi legjobb eredménye a 2013-as világbajnokság negyeddöntőjébe való bejutás volt, ahol viszont a későbbi bajnok, Scott Waites megállította őt.
Hiába, a név kötelez…
Bobby George neve pedig örökre elkötelez minket a darts szeretete irán
