9 Nyíl

"Hogyan tudnék élni nélküled, hisz rólad szól az élet..."

2016. július 02. 09:23 - adam_f

Richie Burnett visszatérésének margójára

Ha már szó esett arról, hogy a walesiek kiváló játékosa, Richie Burnett a múlt hétvégén - másfél év eltiltás után - újra tornasikernek örvendhetett, nem árt egy kicsit annak is utánajárni, hogy mi volt az oka ennek a nem éppen rövid kényszerpihenőnek, amelyet el kellett töltenie a dartsban elég nagy népszerűségnek örvendő játékosnak.

richie-burnett-ladbrokes-world-darts-championship-second-round-lawrence-lustig-pdc_loyg75jjfmli1rzpr3zungztw.jpg

A történet a következő: 2014. november 3-án, a Wigan-ben zajló Grand Slam selejtezőversenyén Burnettet is alávetették az ilyenkor szokásos, szúrópróbaszerű doppingtesztnek, ám az eredmény, amit az ellenőrök kaptak, mindenkit meglepett. A játékos szervezetében ugyanis kokain, pontosabban benzoilekgonin - ami a kokain egyik metabolitja - nyomait mutatták ki. Már akkor sejteni lehetett a teszt pozitív eredményének valószínűségét, amikor Richie a 2015-ös PDC által szervezett darts világbajnokságtól is visszalépett, mégpedig "személyes okokra" hivatkozván.

A sportbíróság és a UKAD (Az angol szövetség antidopping-ellenes csoportja) végül - mindent megvizsgálva és mérlegelve - úgy döntött, hogy Burnettet 18 hónapra (2014. november 3-tól 2016. május 2-ig) minden sporttal kapcsolatos tevékenységtől eltilt. A sportoló hiába próbált fellebbezni, a bíróság ezeket elutasította, így nem volt mit tenni, Burnett majd' másfél évig nem léphetett tábla elé versenyeken.

Az újságírók ezzel kapcsolatos kérdéseire válaszolva elmondta, hogy sajnos a magánéleti problémái, valamint depressziója vezettek odáig, hogy a kokainhoz nyúlt. Bár túl volt már egy sikertelen házasságon, és lehet, hogy ez is meghatározó volt abban, hogy befelé fordulóbb lett kissé, de a kábítószer ezeket a problémákat nem képes megoldani, ezzel pedig ő is tisztában volt. Viszont megígérte azt, hogy amikor visszatér, akkor egy új Richie Burnett fog megjelenni a darts világában.

Egyébként Richie nem először került bele a "sötét oldal" vonzáskörébe. 2008-ban egy pár hónapra fel kellett függesztenie a játékot, mivel elég rossz passzban volt pénzügyileg, ez pedig egészen odáig fajult, hogy munkanélküli segélyre szorult. Ennek tetejébe 2009-ben utolérte a rettegett dartitisz is, ami a UK Open-en volt nagyon jól látható rajta (el is vesztette az első fordulót).

Ám Richie innen képes volt visszatérni, és ezt - mint a főnix, amely hamvaiból mindig újraéled - most is ékesen bizonyította a múlt hét vasárnapi teljesítményével, amikor is veretlenül nyerte a Unicorn Challenge Tour 11. állomását. Azt mondják, mindenkinek jár egy újabb esély, és ez rá is teljesen igaz. Bár nem egy major tornagyőzelem volt, amit most aratott, de minden kis győzelem egy apró lépcsőfokot jelent ahhoz, hogy Richie ismét az őt megillető helyre juthasson.

Én most csak annyit mondhatok: "Welcome home again, Dude!" - Isten hozott újra itthon, Barátom! Szurkolunk neked, hogy ez a visszatérés tényleg úgy sikerüljön, ahogyan Te is szeretnéd, mivel személyedben a sportág egyik "színes" egyénisége hiányzott nagyon sokáig a PDC, illetve az egész dartsvilág mezőnyéből. :)

o-richie-burnett-facebook.jpg

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr88856966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása