9 Nyíl

Magyar játékos nélkül zajlik a jövő évi BDO-vb

2016. december 01. 09:00 - adam_f

BDO-világbajnokság - selejtezők (összefoglaló)

Sajnos nem lesz magyar játékos a 2017-es lakeside-i világbajnokságon sem. A tegnap lezajlott selejtezőtornán Rucska József volt a legeredményesebb magyar játékos, aki a legjobb 64-ig tudta verekedni magát, a többiek sajnos már korán búcsúzni kényszerültek. A hölgyek közül Ihász Veronika a 128, míg Babinszki Réka a 64 között vérzett el. Ifistáink közül Böröczi Áron, Bokor Boglárka és Nagy Barnabás próbált szerencsét. Részletek lejjebb.

bdo.jpg

Kezdjük először a férfiak selejtezőjével. Ahogy fent is említettük, Rucska József volt a legeredményesebb magyar, mivel ő egészen a legjobb 64-ig tudott menetelni. Az 512 között Tobias Anliker-t verte 2-0-ra, majd a 256-ban Aaron Bradley sem tudta megállítani (szintén 2-0). A 128-ban a skót Davie Kirwan ellen szintén játékveszteség nélkül hozta le a meccset, és így került össze a 64-ben a szintén svájci Thomas Junghans-szal, aki ellen egy mindvégig kiélezett mérkőzésen végül 2-1 arányban kikapott, így búcsúzni kényszerült a további küzdelmektől. Junghans egyébként megnyerte a csoportját, ám végül a negyeddöntőben emberére talált a holland Willem Mandigers személyében, aki 2-0-val ütötte el a svájcit a továbbiaktól.

rucska.jpg

Rucska József (Győri DC) zárt a férfiak között a legeredményesebben. Reméljük, jövőre még tovább jut majd.

Néhány szóban a többiekről is: a Józsival egy csoportban induló Péter József a 256 között esett ki, angol ellenfelétől 2-0 arányban alulmaradva. A 3. csoportban Farkas Sándor már első mérkőzésén kezet kellett nyújtson Neil Ward-nak, aki 2-0-al ütötte el honfitársunkat a további versenytől. Nem járt jobban Melisek Zsolt sem, aki Paul Kelly ellen szenvedett 2-0-ás vereséget rögvest az első meccsén. Nagy Attila legalább elmondhatta, hogy Ted Hankey ellen játszhatott, viszont a tábladöntőig eljutó rutinos angol nem kegyelmezett, sima 2-0-al ejtette el honfitársunkat a verseny további szakaszától.

A hölgyeknél két magyarnak szoríthattunk, ám sajnos egyiküknek sem jött ki a lépés. Ihász Veronika a 128 között szenvedett - szoros mérkőzésen - vereséget 3-2 arányban Zoe Jones ellen. Babinszki Rékának legalább sikerült mérkőzést nyernie. A 256-ból játék nélkül továbbjutó magyarnak (első körös ellenfele, Rhian Edwards nem jelent meg ugyanis) Iselin Hauen ellen sikerült nyernie 3-2 arányban, ám a 64-ben már nem tudta megismételni ezt a bravúrt, és sima 3-0-ás vereséget szenvedett Tamara Schuur ellen.

ihasz-veronika-4509.jpg

Ihász Vera is hamar búcsúzott - sajnos. Reméljük, hogy jövőre több szerencsével jár, és kijut a vb-re.

Az ifjúsági kategóriában három fiatalért szoríthattunk. Mivel itt nem indítottak külön fiú és lánykategóriát, nem kevés dominózásba telt, mire megtaláltam a magyar indulókat. A fiúk közül Nagy Barnabás volt a legeredményesebb, mivel ő csoportjában egészen a tábladöntőig verekedte magát egy belga és két angol testén keresztül. A 16 között azonban egy harmadik angol, Jack Vincent már nagy falatnak bizonyult számára, és 3-0-ás vereséggel kizuhant a további versenyből.

A másik fiatalember, Böröczi Áron a dallamos nevű Mihail Kuritkin ellen szenvedett vereséget 3-1 arányban. Az orosz versenyző végül a negyeddöntőig meg sem állt, ám ott a későbbi döntős, a holland Justin van Tergouw került az útjába, arra a meccsre pedig biztos nem fog jó szájízzel visszaemlékezni, mivel döntő legben kapott ki 3-2 arányban.

A három testőr egyetlen női tagja, Bokor Boglárka egyből belehúzott, mivel fiúellenfelet kapott a skót John Gallazzi személyében, aki nem tisztelte meg eléggé a fiatal hölgyet, mivel sima 3-0-ra verte Bogit. Sebaj, jön még kutyára teherautó, és lesz lehetőség megvédeni a női nem becsületét.

Az élet azonban nem áll meg. Ugyanis a mai nappal kezdetét veszi a Winmau World Masters, ahol Melisek Zsolt már az első körben tábla elé áll holland ellenfelével, Rucska Józsi pedig a 256 között egy fülöp-szigeteki játékos ellen kezdi meg a szereplést. A hölgyeknél Babinszki Réka a 2. csoportban már az első körben tábla elé lép az angol Holly Wright ellen, míg Ihász Vera a 4. csoportban 128 között északír játékost kapott ellenfélül. A fiúknál Nagy Barnabás Jamie Peetoom, míg Böröczi Áron - a legjobb 64-ben -  Luke Durham ellen kezd. A lányoknál az egyetlen magyarnak, vagyis Bokor Boginak dán ellenfele lesz Mia Ebenau személyében. Természetesen igyekszünk minden magyar vonatkozású eseményről beszámolni, és nyomon követni az eseményeket. Aki élőben szeretné nézni a versenyt, az a Winmau TV-n teheti meg a mai nap délutánjától kezdve.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr8612013544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása