9 Nyíl

Jön egy újabb este a skót pokolban

2017. március 09. 10:01 - Dart Major

betway Premier League Darts - 6. forduló (beharangozó)

Elérkezett a csütörtök és ezzel együtt megjött a Premier League hatodik fordulója. Nem hiszem, hogy bárkinek lehet panaszra oka az eddig eltelt öt játéknap után. (Persze ha valaki kedvence nem úgy áll ahogy szeretné az húzhatja a száját). Kiváló mérkőzéseken vagyunk túl, meglepetések is akadtak bőven, láthattunk igazi csodákat is. Vagyis az eddig eltelt időszak méltó a sorozat múltjához. Most pedig jön az újabb kör a „kegyetlen” hangulatú Glasgow-ban, ahol az ellenfelek mellett a skót közönséggel is meg kell majd küzdeni a játékosoknak. Egész pontosan azoknak akik a két skót játékos ellen lépnek színpadra.

pl-darts-2017.jpg

pl6.jpg
Az első párosításban a jelenlegi listavezető Phil Taylor játszik majd tanítványával Adrian Lewissal. Nem semmi múltja van a mérkőzésnek, eddig már 70 alkalommal csaptak össze a felek. Mondani sem kell, hogy Phil bácsi elég komoly szinten vezet, hiszen 52 alkalommal tudta megverni Lewist, aki 16 győzelmet számlál mestere ellen, két döntetlen mellett. Érdekes, hogy lassan egy éve csaptak össze utoljára Auckland-ben és akkor Lewis nyerni tudott, viszont a tavalyi PL sorozatban mind a kétszer nagyon simán The Power tudott nyerni. Idén a két játékos szöges ellentéte egymásnak már ami a sorozatot illeti. Taylor veretlenül vezeti a tabellát két győzelemmel és három döntetlennel, míg ezzel szemben Jackpot a csalódást keltő kilencedik helyen áll mindössze egy győzelemmel és három vereséggel. Igaz azt a döntetlent MvG ellen érte el, amit akár sikerként is el lehetne könyvelni, de a három bukta azért nagyon sok. A UK Open küzdelmeiben túl sok babér nem termett Lewisnak, a legjobb 32 között kikapott Paul Hogantől, és a Players Championship első két versenyén sem termett neki túl sok babér, az elsőn eljutott a 32-ig, de a második versenyen hamar elbúcsúzott. Phil papa viszont nem indult sem a UK Openen, sem a P.C. fordulókon, így jól kipihenhette magát és felkészülhetett az újabb ütközetre. Amiben bízhat Lewis, hogy a legutóbbi körben zseniális 109-es átlagot dobott és jól játszott illetve, hogy a legutóbbi Players Championship körben megdobta a tökéletes leget. Kell is neki minden ami növeli az önbizalmát, mert a pontokra nagy szüksége van, nehogy világ csúfjára az elején búcsúzzon. Viszont ehhez a legendás Taylornak biztosan lesz egy-két szava.

Nézzük tavaly mit is csináltak az Urak egymás ellen:


Másodjára érkezik a színpadra James Wade és ő az egyik, aki nem lesz könnyű helyzetben. Nem azért mert rosszul állna a sorozatban, hiszen a negyedik pozíciót foglalja el. Két győzelem és két döntetlen mellett egy vereség a mérlege ami nem nevezhető rossznak, hiszen a két döntetlent Taylor és Anderson ellen érte el. Ami miatt nehéz a helyzete az pedig az ellenfél kiléte. Érkezik ugyanis az a Peter Wright aki talán élete legjobb formájában játszik. Miután három UK Open selejtező tornát is megnyert behúzta magát a versenyt is ezzel pedig első komoly tornagyőzelmét aratta. (Wright saját bevallása szerint élete legjobb meccsét játszotta itt van Barneveld ellen). Az előző PL fordulóban pedig UFO-vá avanzsált Snakebite. Mind tudjuk, de ugye ismétlés a tudás anyja: Wright minden idők második legjobb televíziós átlagát hozta össze Adrian Lewis ellen 119,50-es teljesítményével, sőt minden idők legjobb meccs átlagát is ez a mérkőzés adja (228,65). Szóval jelenleg Peter Wright talán a legjobb formában lévő dartsos, ami nem jó ómen Wade számára sem. Ahogy az sem az angol esélyeit növeli, hogy az elmúlt hét meccset Wright ellen mind elvesztette, így az  örökmérleg kettejük között 14-13-ra módosult Wade javára. Szóval kemény este elé néz James Wade, de kétség ne legyen senkiben, az angol játékos rendesen oda fogja tenni magát.

Kis múltidézésként álljon itt az egyik tavalyi mérkőzésük:

A harmadik párban visszatér a versenybe az elmúlt kört és a UK Opent is sérülés miatt kihagyó Michael van Gerwen és megküzd a belga Kim Huybrechts-cel. A holland világelső jelenleg a harmadik helyen áll, míg belga riválisa a nyolcadik  helyet foglalja el a táblázaton. Sok jót nem ígér a mérkőzés Kimnek, mert az eddigi huszonhét MvG elleni csatából csak nyolcat tudott megnyerni. Ez önmagában nem is lenne rossz, hiszen a hollandot komoly dolog legyőzni, de ez legutóbb 2015 júliusában sikerült a belgának. Azóta viszont lement kilenc mérkőzés, és mindet a holland nyerte, általában tükörsimán. (Egy kivétel volt a European Darts Trophy döntője ahol 6-5 lett a vége MvG-nek). A belga versenyző a legjobb nyolcig eljutott a UK Openen, ahol epikus meccsen kapott ki Alan Norristól, de így is ez volt a legjobb eredménye a verseny történelmében. A PL-ben eddig győznie még nem sikerült de ez kicsit csalóka. Ha azt nézzük, hogy Taylor, Barney és Klaasen ellen is 6-6-ot játszott vagyis három korábbi világbajnok ellen X-elt azért megállapíthatjuk, hogy nem egyszerű a belga ellen játszani. Más kérdés, hogy most a veretlen van Gerwen ellen ez mire lesz elég.
A holland játékos minden idei PL meccsén 100 feletti átlagot dobott, igaz ez csak kétszer vezetett sikerre. Klaasen és Wright ellen győzni tudott, viszont Gary és Lewis ellen „csak” remire volt elég. Igaz a belga azért nem ugyanez a kategória. Ha van Gerwen háta rendbe jött és nem törte meg a kihagyás akkor nem hiszem, hogy gondja lesz a meccsen, ellenkező esetben viszont nem biztos, hogy újabb győzelemnek örülhet majd.

A nap negyedik mérkőzése egy holland derbi lesz Raymond van Barneveld és Jelle Klaasen között. Mondhatjuk, hogy élet-halál harc várható. Barney jelenleg a hetedik, míg Klaasen a tizedik a tabellán. Biztos nem így képzelték el az idei versenyt, de most lehet javítani. Barney az első körben még le tudta győzne Lewist, azóta viszont nem tudott győzni. Huybrechts és Wright ellen legalább a döntetlen összejött neki, viszont a klasszikust Taylor ellen elbukta. Ami nagyon fájó lehet neki, hogy legutóbb Chisnall ellen komoly pofonba nézett bele, az ő szempontjából 2-7 lett a vége. A UK Opent a legjobb nyolc között fejezte be, mivel hiába játszott kiválóan pechjére pont Snakebite jött vele szembe. Ezután a visszavonulást is meglebegtette a holland ötszörös világbajnok, de aztán visszakozott.
Klaasen eddigi teljesítménye is bőven elmarad a várakozástól. Ez nem túlzás, mindenki joggal várt tőle sokkal többet, beleértve saját magát is. Három elég sima vereséggel nyitott (bár MvG ellen azért egy ideig jól játszott), majd sikerült győznie Chizzy ellen jó játékkal. Utána viszont leginkább csak Huybrechtsnek köszönheti, hogy lett egy pontja a mérkőzésük végén, mert hát a 87,57-es átlag amit összehozott az minden csak nem PL szint. Most viszont itt az esély javítani és megmutatni, hogy a Kobrának helye van a mezőnyben. Azért mondom, hogy van esélye mert a legutolsó három meccsét Barney ellen mind meg tudta nyerni, ezzel megtörve a kilenc meccses nyeretlenségi sorozatát honfitársa ellen. (9-6 az örökmérleg egyébként Barney javára). Ha van a fordulóban létfontosságú meccs, akkor ez az. Tippelni nem is mernék, így a fogadó irodák ezt a meccset nélkülem rendezik le.

Zárásként érkezik az elmúlt forduló nagy nyertese Dave Chisnall, hogy tizennyolcadik alkalommal nézzen farkasszemet Gary Andersonnal. Sok öröme az eddigi összecsapásokban nem volt az angolnak, csak négy győzelmet számlál a kétszeres világbajnok ellen. Jelenleg azonban bizakodhat. Ugye két vereséggel kezdte a PL-t, amit egy győzelem követett Huybrechts ellen. Majd megint vereség (Klaasentől), viszont a múlt héten nagyot dobbantott az angol. Mivel MvG nem indult Ő lett a szerencsés aki duplázhatott. És ha már duplázni kényszerült akkor ezt kiválóan tette. Előbb simán elverte Barneveldet 7-2-re,  majd legyőzte James Wadeet is 7-5-re. Ezzel pedig feljött a tabella ötödik  helyére. A múlt heti UK Openen Ő is azok közé tartozott akit megmart a kígyó, és már a legjobb 32 között kiesett, ebben mondjuk nincs szégyellni való.
Viszont még így is jobban járt mint a 64 között kieső Gary, aki Krokodil Dundee ellen tudott veszteni. Ez azonban csak egy része a kétszeres világbajnok nem épp világverő formájának. Már ami a Premier League küzdelmeit illeti. Nevezetesen három forduló óta nem tudott nyerni ami elég meglepő tőle. Wright ellen kikapott, Wade és Taylor ellen pedig X-elt, és főleg az előbbit bánhatja nagyon. (Elengedte 5-1-re az angolt és innen kellett kapaszkodnia). Tehát nagyon kellene a győzelem Garynek mert közel sincs biztonságban a tabellán, főleg mert még Barney és Jackpot is vár rá a későbbiekben, ezért is jó lenne neki ha két pontot tudna szerezni. Persze Chizzy ezzel is ugyanígy van.

A végére pedig tippre fel!

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr3912324099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása