9 Nyíl

Gerwen megint nem viccelt

2017. április 17. 16:57 - Denis Potvin

Jénában folytatódott a European Tour újabb állomása, a nyeddöntőért harcoltak felek A délutáni nyolcaddöntők első része elég egyértelmű meccseket hozott. Csak Jelle Klaasen szenvedett meg Jeffrey de Graaffal, ami egyértelműen de Graaf teljesítményét dicséri. Akinek azért tavaly voltak remek eredményei (32 között a BDO-vb-n, eljutott a PDC-vb-re is és oda tudott érni a Players Championship Finalba is és a 32 között esett ki), most 1-4-ről tudott feltápászkodni úgy, hogy 5-5 után 261 után 135-öt és 79-et is dobott, de honfitársa előbb tudta megdobni a kiszállót (D4).

happybet-german-darts-masters-pdc_1q8zcl8wxf38v16wffskdyc8mj.jpg

Kyle Anderson Mensur Suljovic ellen nyert. A szerb-osztrák jobb átlagot dobált mint az ausztrál, a tömeg is majdnem hasonló volt. Viszont 13 kiszállóból csak kettő sikerült (ez Andersonnál 6/15 volt). James Wade 87,41-es átlaga is elég volt a 6-2-höz. Még 180-ig sem jutott egyszer sem. Peter Wright is úgy nyert Stephen Buntung ellen, hogy ellenfele 100,74-es átlagot, három 180-at dobott, de a hét kiszállóból csak egyet tudott beverni. Az amúgy is remek formában lévő, bár most csak két 180-ast dobó Wright ellen ez pedig kevés.

Simon Whitlock nagyon simán legyőzte azt a Steffen Siepmann-t, aki az áprilisi German Darts Mastersen a legjobb 16-ba tudott kerülni, PDC-s pályafutásának ez amúgy az eddigi legjobb eredménye. A Varázslónak 12 száz feletti dobása volt, közte három 180-as. Little John, azaz Rowby-John Rodriguez sem tudott ellenállni Michael Smithnek, azért a 77,66-os átlag ehhez a szinthez kicsit vékony, de az, hogy túlélte az első napot, mindenféleképp dicséretes. Az osztráknak csak két kiszállója volt, abból egyet tudott bedobni, Smith 110-ről is be tudta fejezni.

Aztán Barneveld megdobta (Bunting után) a nap második száz feletti átlagát, 102,16-ot, de ez is 6-4-re volt elég Kim Huybrechts ellen. A délután legnagyobbnak ígérkező meccse tényleg nagy csatát hozott. Barney 2-0-ra, majd 3-1-re ment el. Huybrechts egy zseniális 156-os kiszállóval (T20, T20, D18) zárkózott. De vezetni egyszer sem tudott. A holland 5-2-re lépett el, a belga 110-es kiszállóval 5-4-re jött fel, de a vége egy saját pályán kezdett, a végén 80-as kiszállóval lezárt szett és 6-4 Barneveldnek.

Michael van Gerwen zárta a délutánt és Cristo Reyes alaposan megrángatta az oroszlán bajszát. Gerwen 6-3-ra nyert, de 3-1-es volt a Reyes javára. Aztán, ahogy szokott az lenni. Beindult a henger és a kopasz holland ledobta a pályáról ellenfelét. Szó szerint. Négyszer dobott 180-ast, megint a nap legjobb átlagát produkálta 110,78-cal. Nem volt ellenszer ellene. Most sem.

Az esti program 19 órakor kezdődik, ha túlvagytok a húsvéti locsolkodáson, illetve annak megúszásán, akkor a Laola TV-n és ezen a linken nézhetitek a végső csatákat. És lesz egy igazi holland rangadónk is.

  • Kyle Anderson 6-2 Mensur Suljovic
  • Jelle Klaasen 6-5 Jeffrey de Graaf
  • James Wade 6-2 Gerwyn Price
  • Peter Wright 6-1 Stephen Bunting
  • Simon Whitlock 6-1 Steffen Siepmann
  • Michael Smith 6-1 Rowby-John Rodriguez
  • Raymond van Barneveld 6-4 Kim Huybrechts
  • Michael van Gerwen 6-3 Cristo Reyes

Negyeddöntő

  • Anderson v Klaasen
  • Wade v Wright
  • Whitlock v Smith
  • Van Barneveld v Van Gerwen
Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr8812432469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása