9 Nyíl

A mai délután slágere: 6-3

2017. szeptember 08. 17:22 - matyi96

HappyBet German Darts Grand Prix (ET 10) - első nap, délutáni program

Ahogy azt mondtuk már korábban, ez a hétvége sem telhet el darts nélkül. Hollandia után visszatért a European Tour sorozat Németországba, Mannheimbe. A mostani már a tizedik állomás, ezen kívül lesz még kettő, melyből az egyik magyar érdekeltséggel bír. Nem szaporítom tovább a szavakat, nézzük mi történt az első délutánon.german_darts_grand_prix.jpg

Paul Rowley - Tony Martinez

Az első meccsen rögtön találkozhattunk egy debütánssal, Tony Martinez személyében. Az eddig nagyrészt WDF versenyeken szereplő játékos nem volt megilletődve a tábla előtt Paul Rowley ellen és rögtön az első három leget be is húzta 100%-os kiszállózással. Ennek köszönhetően az átlaga is imponáló volt. A három leges különbség egészen a mérkőzés végéig megmaradt, így Martinez remek játékkal nyerte meg első European Tour csatáját. Az átlaga egy időben 100 felett is volt, a végére 93,04 lett belőle, de így is egészen szép. Rowley átlaga épphogy nem tíz ponttal volt kevesebb, így mondhatjuk, hogy megérdemelt győzelmet aratott a belga. Végeredmény: 3-6rowleymartinez.jpg

Jamie Caven - Max Hopp

Jamie Caven alias Jabba a német kvalifikációról bejutott Max Hopp-ot kapta ellenfeléül. Caven mostanában nem sok versenyen szerepelt, illetve nem sok versenyre sikerült neki a selejtezés. Most végre itt van és játszhatott egy jót a némettel. 2-2 után jött az első break, amit Hopp mutatott be, majd volt nyila a két leges előnyre is, de Jabba 136-os kiszállója közbeszólt. 4-3-nál a Maximiser-nek volt még egy 101-es kiszállója, de onnantól kezdve Caven nem hagyott esélyt neki és behúzta a mérkőzést. Nem voltak óriási átlagok, de sebaj, lesz olyan, aki kárpótol majd bennünket. Láthattunk viszont hat darab száznyolcvanat. Végeredmény: 6-4cavenhopp.jpg

Jan Dekker - Mickey Mansell

Annyira magas színvonalról itt sem beszélhettünk sajnos, a két játékos közül azonban a hollandnak ment jobban, ennek köszönhetően be is húzott gyorsan három leget. Ekkor tudott Mansell szépíteni az eredményen egy leget, ezzel el is kapta a fonalat és egy tizennégy nyilassal breakelni is tudott. A kezdést azonban nem hozta, sőt már csak egy legre futotta tőle, így itt is három leg különbség maradt a végére. Mansell a végére ugyan 92-es átlagot dobott, de Dekker jókor dobott jó helyre és 87-es átlaggal is nyert. Végeredmény: 6-3dekkermansell.jpg

Michael Plooy - Jermaine Wattimena

A hollandok összecsapása. Mindketten a dél -és nyugat európai selejtezőről jutottak be. Wattimena neve talán már jobban cseng, de Plooy is remek játékos. Ezen a meccsen is 2-2 után jött az első break, melyet Wattimena mutatott be. A kezdését is hozni tudta, amivel két leges előnyre tett szert, de ezt Plooy sikeresen ledolgozta, tehát 4-4-nél újra egyenlő volt. És utoljára is, mert ezután Wattimena nyert még két leget. Átlagban is felülmúlta a másik hollandot. Végeredmény: 4-6plooywattimena.jpg

Mick Todd - Richard North

A szigetországiak meccsén North kezdett jobban és 2-0-ra is vezetett. Ezután Todd egy 110-es kiszállót oldott meg, mivel North 101-re elhibázta a duplát. Todd egyenlíteni tudott a következő legben. Az egalizálás után North zsinórban három leget tudott nyerni. Egy leget még hozott Todd is, de a kezdését egy száznyolcvannal indította és a végén egy dupla hússzal fejezte be a mérkőzést. A két úriember nagyjából egy szinten van, a mérkőzésen szinte ugyanolyan átlagot produkáltak. Egy-egy száznyolcvanat dobtak, de a mai napon North jobban dobta a duplákat. Végeredmény: 3-6toddnorth.jpg

Nathan Aspinall - Berndt Roith

Aspinall a múltheti versenyt nagyon jól kezdte. Most sem volt ez másképp. Egészen 4-0-ig húzott el úgy, hogy 100 körül mozgott az átlaga. Ezután Roith egy tizennégy nyilassal hozta a kezdését és feltett egy leget a kijelzőre a neve mellé. Majd annyira belejött, hogy még kettőt sikerült nyernie (volt egy 105-ös kiszállója is) és máris 4-3 volt az állás. Aspinall összekapta magát és a kövekező két leget megnyerte, ezzel együtt a mérkőzés győztese is ő lett. Nagyszerű összecsapás volt, mindkét játékos bőven 90 feletti átlagot teljesített, Aspinall inkább a 100-at közelítette. Az öt maximumból négyet Nathan dobott. Végeredmény: 6-3aspinallroith.jpg

Darren Webster - Ryan Meikle

Mindketten hozták a kezdésüket, majd mindketten breakeltek, ezzel 2-2 volt. Meikle hozta a kezdését, majd kezdett hat tökéletes nyíllal, melyből egy tizenegy nyilas lett. Ezzel kétleges előnyre tett szert. De ekkor jött Webster zsenialitása. Visszahozta egyenlőre, egy 132-es kiszállóval (T20, T16, D12). Majd jött egy tizenegy nyilas és máris vezetett 5-4-re. Kezdhetett a meccsért. (A zsinórban megnyert három leg egy tizenegy, tizenkettő, tizenegy nyilas kombináció volt). Meikle visszabreakelt, így már ő volt az, aki a meccsért kezdhetett. A kezdését elbukta, úgy, mint az előbb Webster. Ezzel Darren Webster 100 feletti átlaggal továbbjutott a második körbe. Nagyon jó mérkőzés volt! Tíz darab maximum mellé járt az izgalom is, valamint a remek kiszállózás. Végeredmény: 6-5webstermeikle.jpg

Ronny Huybrechts - Zoran Lerchbacher

A "sógorunk" mérkőzött meg a második számú belgával, Ronny-val. Zoran rögtön egy breakkel kezdett, de aztán az idősebbik Huybrechts három leget nyert meg zsinórban. Ekkor nyert egy leget Lerchbacher, sőt egyenlítésre is meg volt a lehetősége, de elhibázta a duplát, amit Ronny köszönt szépen. Egy legre futotta még az erejéből a szomszédnak, Ronny viszont megnyerte a mérkőzést. Láttunk ma már gyengébb meccset is és jobbat is szerencsére. Három darab száznyolcan röppent, ebből kettőt a belga dobott. Végeredmény: 6-3huylerchbacher.jpg

Ennyi lett volna az első etap, ne feledjétek, hogy este 19.00-tól folytatódik az első nap az esti programmal!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr5812811826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása