9 Nyíl

Egy belga ifjonc ellopta a showt a legenda elől

2017. december 16. 00:21 - Dart Major

2018 William Hill PDC világbajnokság - Alexandra Palace, London (a második nap)

Második napjához érkezett az év legfontosabb versenye. Érkezett a legenda, azaz Phil Taylor, úgyhogy nem is rabolnám senki idejét, lássuk, mi történt az Ally Pallyben.
wk-darts-williamhill-e1480587323108_1.jpg


ELŐSELEJTEZŐ:

ASZADA SZEJGO (JPN) - GORDON MATHERS (AUS): 2-1 (1-3; 3-0; 3-2)

Egy selejtezős mérkőzéssel kezdődött az este és méghozzá elég meglepő módon. A jóval esélyesebb japán játékos ugyan hozta az első leget, aztán elbukta mind a hármat. Volt sansza breakelni a második legben de az kimaradt ez pedig földhöz vágta a Ninját. A színvonal itt míg elég harmatos volt, de a második szettben nagyon megszórta magát Aszada. Dobott egy tizennégy és egy tizenhat nyilast, majd kiszállt 120 pontról ezzel pedig 3-0 arányban vitte a szettet. Szegény ausztrál csak lesett, mint hal a szatyorban. A döntő szett simának tűnt, 2-0-ra ellépett a japán,ráadásul 110-ről is kiszállt. Három meccsnyílhoz is eljutott, de ezeket sikerült kihagynia. Ez pedig megbosszulta magát, Mathers ugyanis kiegyenlített, sőt, egy mesteri tizenegy nyilast is dobott! A döntő legre azonban már elfogyott az ozzie, nem tudott érdemben mit hozzátenni a játékhoz, így pedig Aszada jutott be a legjobb 64 közé.
as.jpg1. FORDULÓ:

STEPHEN BUNTING (ENG) - DIMITRI VAN DEN BERGH (BEL): 1-3 (2-3; 1-3; 3-1; 2-3)

A jellegzetes bevonulásokkal megjött a a show is és megemelkedett a hangulat is. És hogy az várható volt itt jóval magasabb lett a színvonal. Parádésan kezdtek a felek, egy-egy ötkörös után Bunting tudott breakelni majd egy nyílra volt a szett megnyerésétől, de a D20 nem jött össze. Ezt pedig a belga köszönte egy újabb ötkörössel egyenlített, majd aztán a következővel el is vitte a szettet. Röpködtek a triplák, iszonyat jól tolták a tömeget a felek. A második szettben a jelenlegi junior világbajnok 127-es kiszállóval fűszerezett tizenkét nyilassal nyitott hátsó pályáról, aztán behúzta a saját játékát, még egy ötköröst dobva. Bunting erre elővarázsolt egy 170-es kiszállót a kalapból (ez is tizenkét nyilas volt), de ez csak arra volt elég, hogy ne nullára bukja a második szettet. A szünet után némileg érthetetlen módon visszaesett a belga, nem jött az addig látott tömeg (simán 100-as átlag felett voltak mind a ketten) és így Bunting 2-0-ás előnyt szerzett. A belga újra dobott egy szép ötköröst, de vissza is kapta így pedig jöhetett a negyedik szett. Ezt Bunting egy tizenkét nyilassal kezdte, majd mind a ketten dobtak egy-egy ötköröst. És, hogy a négykörösök aránya egál legyen, Dimitri is beküldött egyet. A döntő legben aztán Bunting szétesett, tíz nyilat dobott el tripla nélkül ez pedig az ifjú belga győzelmét hozta. Parádés meccs volt, Dimitri 104-es átlaga kiváló, ahogy Bunting 98 feletti mutatója is. Ráadásul az angol 50% fölött kiszállózott de ez kevés volt.
vdb_2.jpg
PHIL TAYLOR (ENG) - CHRIS DOBEY (ENG): 3-1 (3-2; 3-1; 2-3; 3-2)

Jött az az ember, akire mindenki várt. Még egyszer és utoljára: Phil Taylor. És ha már jött akkor játszott is egy jót. Bár feltételezem annyira nem élvezte, mivel nagyon szenvedős volt az első szett. 2-2-ig első pályáról mindenki hozta azt amit kell, igaz tizenhat nyilasnál nem volt jobb játék. Érezhetően feszültek voltak a felek, ez a feszültség Taylort zavarta kevésbé mivel egy tizenkét nyilassal zárta le a szettet. Taylor papa terve elég egyértelműnek tűnt, hozni a saját kezdést és közben várni a break lehetőségre. Ez működött is neki mivel 1-1-es állás után odatett egy tizennégy és egy tizenhárom nyilast és így vitte a második szettet is. Dobey próbálkozott becsülettel, tisztességes 90 körüli átlagot hozott, de ez nagyon kevés volt. A harmadik szett megint azt a sormintát hozta amit Taylor szeretett volna. Hozták a saját játékukat (Phil mester a sajátjait öt kör alatt) csakhogy beütött a krach. Az ötödik legben Dobey egy fantasztikus tizenegy nyilast hozott össze és nyert egy szettet. A negyedik etapot is Taylor kezdte jobban, dobott egy tizennégy nyilast viszont utána jött egy rövidzárlat és elvesztett két leget zsinórban. A szett is elmehetett volna, de Dobey három nyílból sem bírta az 51 pontot kidobni. Ettől megérezte Taylor a vérszagot és újabb tizennégy nyilasával eldöntötte a mérkőzést. Okosan, taktikusan játszott az Öreg, nem hajtotta ki magát, annyit játszott amennyi a győzelemhez kellett. Dobey pedig tisztességgel helytállt, és nem feltett kézzel asszisztált.

1_11.jpg

Phil Taylor: Az egyes szett mehet pihenni. Reméljük, a többi is használatba kerül még


ta_1.jpg
ROB CROSS (ENG) - ASZADA SZEJGO (JPN): 3-0 (3-1; 3-2; 3-2)

Az év egyik meglepetésembere, Rob Cross érkezett a színpadra életében először. Ez az újdonság ki is hatott rá mivel a megszokott formát nem tudta hozni. Az első leget majdnem bukta, de a japán hibáját ki tudta használni. 2-1-es állásig nem történt sok izgalom de a negyedik legben Cross dobott egy öt köröst és megszerezte ezzel a szettet. A második szett ufó dartsot hozott a kezdeti akadozás után. Cross tizenhárom nyilasára Aszada egy tizenkét és tizenöt nyilassal válaszolt! Nagyot javult a japán játéka de ekkor jött a mágia. Zsinórban két tizenkét nyilas Crosstól, a második egy 121-es kiszállóval. A harmadik szettben a japán játékos megint megrázta magát. Elvitte az első két leget remek játékkal. Az oroszlán bajszát rángatta a szimpatikus japán dartsos, Cross ugyanis előbb egy öt köröst dobott majd jött két 180. A hetedik nyíl is talált, de a nyolcadik nem sikerült. Így is tizenegy nyilas lett ami csodás. A döntő leget is parádésan hozta és meggyőző játékkal ment tovább. Aszada 92-es átlaga 50%-os kiszállózással magasra emelte a BDO zászlóját. Idejött kvázi szoft játékosként, nulla PDC rutinnal, sőt csak három BDO vb szerepléssel a háta mögött és így játszott. Le a kalappal.

img_20171216_001604.jpg

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr7813504419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása