9 Nyíl

Szombat esti csillaghullás és a folytatódó kanadai csoda

2018. március 03. 23:55 - Dart Major

2018 Coral UK Open - Butlin's Resort, Minehead (a második nap esti összefoglalója)

Szép csendben halad a maga sajátos útján az idei UK Open, szombat este már a legjobb nyolc közé jutás volt a tét. Nem akarom lelőni a poént, de ismét jó pár nem várt eredmény született.

dxrmposxuaaty89.jpg

Az este első "nagy színpados" összecsapását két régi motoros vívta, nevezetesen John Part és Mervyn King. Utóbbi igen komoly előnyre tett szert az első játékrészben, nevezetesen 4-1 arányban vezetett. Szép korrekt öt körös játékokat dobált, úgy tűnt sima lesz a meccs. A második részre King vesztett korábbi hatékonyságából, illetve Part jól dobta meg a kiszállókat és így 6-4-es King előnnyel mentek pihenni. Az átlagok nem voltak az egekben, de legalább szoros volt a parti. A szünet után három break leg következett, ebből Parté volt igazán emlékezetes a tizenharmadik legben. 109-es kiszálló és mindezt a tizenkettedik nyíllal. A kanadai háromszoros világbajnok felpörgött, King szenvedett ez pedig 9-7-es Part előnyt eredményezett. Ám ekkor King egy tizennégy nyilas leggel még szépített, de a következő leget idegekkel Part bírta jobban. Ez pedig azt jelentette, hogy 10-8-ra nyert John Part és 2012 után először jutott legjobb nyolc közé PDC versenyen.


Miközben a két öreg a kamerák előtt aprította egymást addig a másik táblákon robbantak a meglepetés bombák. Robert Owen és Ian White szoros partit játszottak 5-5-ig, de akkor történt valami a walesi Owennel. Rákapcsolt és ezzel a tempóval nem tudott White mit kezdeni. 10-7-re nyert tehát Robert Owen, és életében először nyolc közé jutott major tornán.

David Pallett szintén elkövette ezt a bravúrt, pedig Kim Huybrechts ellen még 3-2-es hátrányban volt. Ezután viszont hat azaz 6 leget nyert zsinórban a fiatal angol és 8-3-ra ellépett. Huybrechts 9-7-re még visszaküzdötte magát, de egyenlítenie nem sikerült. David Pallett pályafutása legnagyobb sikerét érte el ezzel a 10-7-es sikerrel.

Corey Cadby és Chris Dobey is szépen csépelték egymást, sokáig fej-fej mellett haladtak.Hol az egyikük vezetett egy leggel, hol a másik. Ám Corey Cadby a végét rendesen megnyomta és nyerte a meccset 10-7-re.

Maradt még egy meglepő eredmény. Nevezetesen Steve West 10-9-es sikere Michael Smith ellen. Nehezen bírtak egymással a felek, elég szoros volt a parti, ám a végén már három leggen is vezetett West. Innen még felállt Smith és döntő legig vitte a dolgot, de nyernie nem sikerült.

Gerwyn Price és Paul Hogan. Ők ketten a torna eddigi legjobb meccsét hozták össze. 15 darab 180-at dobtak, mind a ketten 50% felett szálltak ki, Price ráadásul a 160-at is kidobta. Sőt még nyolc tökéletes nyila is volt a walesinek, csak a dupla tizenkettő hiányzott. Csodás meccs volt, nem pofázok róla, inkább mindenki nézze meg, mert érdemes.

Gary Anderson és Jermaine Wattimena vették birtokba a színpadot az este harmadik párosításában. Gary szempontjából szerencsésen indult a meccs, hiszen első legjét Wattimena besokallásából érte el. Aztán Wattimena megint komolyat hibázott a negyedik körben első pályán így Gary ekkor 3-1-re vezetett. De a kölcsönt a skót visszaadta és elrontotta két nyilat a 4-1-hez, ezzel pedig a holland élt és 3-2-re kozmetikázta az állást. A szünet után a holland dobott két öt köröst és egy tizenegy nyilast amire Garynek nem volt válasza, így máris 5-3 volt az állás. Ezután viszont Gary húzott be két leges és egalizált a szünetre. Volt a meccsnek olyan pillanata amikor 107-es átlag fölött álltak meg ez jelzi milyen magas szinten dartsoztak. A remek tendenciát aztán folytatta a kétszeres világbajnok a pihenő és ellépett 8-5-re. Wattimena egyszer még tudott leget nyerni, de Gary nem engedett ki és 10-6-ra megnyerte a mérkőzést.

Zárásként érkezett Rob Cross, hogy megküzdjön Kryzstof Ratajskival. Küzdelem volt is az első részben. Cross ellépett 2-0-ra két öt körössel, de Ratajski mindig dobhatott duplára. Ezeket elhibázta, a világbajnok pedig büntetett. A szünetig aztán mindenki hozta a kezdését és 3-2-es Cross előnnyel mentek pihenni a felek. Ratajski itt még nem sejtette mi következik. Cross dobott két tizenhat nyilast, de ezeket megint csak a lengyel hibáiból tehette meg. Aztán érkezett egy kis varázslat: tizenkét nyilas 143-as kiszállóval és máris 6-2 volt az állás. A második szünetre megmaradt a négy leges előny, és aztán a végére ez jócskán meg is nőtt. Rob Cross ellenállhatatlan volt, szórta az öt körösöket, Ratajski meg nagyjából minden esélyét elpuskázta. A vége 10-3 a kiválóan játszó és 103-as átlagot dobó Cross javára.


Megtörtént a sorsolás a negyeddöntőkre, íme a párosítások:

sorsolas_3.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr9613713080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása