9 Nyíl

Sikerrel zárta a napot Adrian Lewis és James Wade is

2018. március 23. 23:43 - matyi96

2018 PDC European Tour: European Darts Open - Ostermann Arena, Leverkusen (az első nap esti összefoglalója)

Lezajlott a 2018-as évad első European Tour első napjának esti szakasza is, és történtek azért kisebb meglepetések. De azért nagyrészt a papírforma győzedelmeskedett. Lássuk mi is történt Leverkusenben negyed nyolctól éjszakáig.edo_2018-350x197.png

Marko Kantele - Vincent van der Voort: 6-4

Rögtön egy meglepetés-eredményről kell beszámolni, ugyanis van der Voort veresége Kantele ellenében minden csak nem papírforma. Ezzel nem lenézve természetesen finn ellenfelét. Hogyha beletekintünk a statisztikába szintén meglepődhetünk, ugyanis a holland átlaga több, mint hat ponttal jobb volt, mint a finné. Sőt, mondhatjuk azt, hogy pazar 96-os átlagot ért el Vincent, ami most egy jókora buktára volt elég. Mindez azzal magyarázható, hogy Kantele parádézott a duplákon, kilenc kísérletből hatot dobott be (ezekből ráadásul két 100 felettije is volt), míg van der Voort tizenhatszor is rádobhatott az utolsó duplára, de csak négyszer ért célt dobása. Egy tizennégy nyilassal még Vincent szerezte meg a vezetést 4-3-ra (1-3-ról), majd ezt követte zsinórban három Kantele által megnyert leg, mellyel a következő körbe dobta magát. Az utolsó legben egy pazar tizennégy nyilassal zárta le a meccset. Ha a duplákat veszem figyelembe, már pedig csak azzal lehet meccset nyerni, akkor megérdemelte a meccsen a finn játékos.

kantele-voort.jpg

Ron Meulenkamp - Dimitri van den Bergh: 6-3

Az újdonsült junior-világbajnok veresége sem épp a megszokott az első körben. Viszont ha az átlagjára nézünk, akkor láthatjuk, hogy nem dobott túl jól a European Tour nyitányon. Meulenkamp 90-es átlaggal tudta abszolválni a mérkőzést, igaz ennyivel nyerte meg Kantele is, de azért Dimitri jóval gyengébben dobott, mint van der Voort. Szóval Meulenkamp élt a lehetőséggel és továbbdobta magát a következő körbe. Az elején nem kezdtek rosszul, mindkettő fél részéről akadtak 5-6 körös legeg, de a végére azért már jöttek a hétkörösök is. Például az utolsó két leget, melyet Meulenkamp nyert mindkettő hét körből sikerült. Száz feletti kiszállót nem láthattunk, maximumból is csak hármat, szóval többet nem is írnék most erről, persze Meulenkamp megérdemelten jutott tovább.

meulenkamp-vandenbergh.jpg

Wayne Jones - Chris Dobey: 1-6

Wayne Jones és Chris Dobey mérkőzésén nem sok kérdés volt. Jones a 80-as átlagot sem érte el, így nem meglepő, hogy Dobey 93-as átlaga bőven elég volt egy söprésre. Söprés volt ez még akkor is, ha egy leget csak megnyert Jones. Igaz, az a legelső volt, azután nem is nyert egyet sem. Dobey dobálta az öt- és hatkörös legeket, majd jött egy tizenkét nyilas játék. A végén becsúszott egy hétkörös is, de azért ez így is magabiztos győzelem volt a részéről. Arról nem is beszélve, hogy kidobott egy 164-es kiszállót is az ifjú tehetség. Le a kalappal.

jones-dobey.jpg

Danny Noppert - Jeffrey de Zwaan: 6-4

A PDC újonc Danny Noppert komolyan természetesen komolyan gondolja az itteni karrierjét és ahol tud, ott versenyzik is. Most is bizonyította, hogy minden esélye meg van arra, hogy itt ragadjon az elitben. A UK Openen van Gerwen-t verő de Zwaan ma maga alatt teljesített, ezt jól mutatja az elért átlag is. Az is meglepő, hogy tíz pontnyi különbséggel négy leget is hozott Noppert ellen. Persze ez lehetséges megfelelő összpontosítással a kezdésekben. Az eleje jól indult Jeffrey-nek, gyorsan elhúzott 2-0-ra, de amilyen gyorsan elhúzott, olyan gyorsan ki is egyenlített a másik holland. 4-3-nál pedig csinált egy húsznyilas breaket, amit utána meg is tartott, ezzel kialakítva a két leges különbséget kettejük között. A duplákon mindketten jól teljesítettek, Noppert viszont tömegben is jobban bírta. Szintén mondhatjuk, hogy Noppert megérdemelte a győzelmet. 

noppert-dezwaan.jpg

Jonny Clayton - Jermaine Wattimena: 2-6

Egy újabb sima mérkőzés, túl sok izgalom nem volt itt sem. Ráadásul átlagban sem alkottak valami eszméletlent, Clayton 90 alatt, Wattimena épphogy 90 felett teljesített. Viszont azt nem mondhatnánk, hogy Wattimena ne érdemelte volna meg, főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy 50% felett dobta a duplákat. Az azért elég jó. Clayton éppenséggel még egyel többször is dobott duplára, mint az ellen, de csak kétszer találta el, amit akart. 

clayton-wattimena.jpg

Thomas Junghans - Gabriel Clemens: 1-6

Gabriel Clemens a németországi Q-School-on kártyát nyert, a rendező ország kvalifikációról pedig ide, Leverkusenbe is sikeresen kvalifikálta magát. És, ha már kvalifikálta magát, akkor meg is verte Thomas Junghans svájci játékost. Nem is akárhogy! Egy pont híján 100-as átlagot szórt a német, valamint a duplákon is nagyon szép teljesítményt nyújtott. Meggyőző volt, na. Jól játszott és élvezte is a játékot. Hatkörösnél nem is dobott rosszabbat, ráadásul volt akadt egy tizenegy nyilas leg is. Szóval tényleg nagyon egyben volt, jó kis meccse volt. Még akkor is, ha Junghans ellen most nem is igazán kellett volna megerőltetnie magát, mert a svájci játékos nem nagyon találta magát, ez jól látszik az átlagából is. És ha még jól is dobott volna sem biztos, hogy ez ellen a Clemens ellen elég lett volna...

junghans-clemens.jpg

Adrian Lewis - Ritchie Edhouse: 6-5

A mai este és talán a mai nap legszorosabb csatáját a kétszeres világbajnok, Adrian Lewis játszotta Ritchie Edhouse ellenében. Minden rutinjára szüksége volt Lewisnak, ugyanis Edhouse nem adta könnyen a bőrét, bár láthattuk már őt is jól teljesíteni, szóval annyira nem meglepő. A vezetést Lewis szerezte meg a kezdésből, de ezt követően Edhouse háromszor is nullázta a pontjait, azaz 3-1-re ellépett. Itt már tudhattuk, hogy Lewisnak valami nagyot kell mutatnia. De csak nem sikerült neki felkapaszkodni, mindig megtartotta Edhouse a két leg különbséget, ami azt eredményezte, hogy már 5-3-ra égett Lewis. Pedig ekkor már volt négyköröse is. Na de ekkor rákapcsolt Aidy, dobott egy tizenhárom nyilas leget, amivel egyre csökkentette a különbséget, majd jött az egyenlítés is egy tizenhat nyilassal. Ezzel pedig ő kezdhetett a győzelemért. A döntő legben esélyt sem hagyott ellenfelének, egy tizenhárom nyilas leget dobott a táblába, ami egy továbbjutást ért neki. Fontos győzelem volt számára, ugyanis kijelentette már sokszor, hogy vissza szeretne térni a legjobbak közé, ahhoz pedig minden tornán jól kell teljesítenie. A duplákon kimondottan jól teljesített Lewis, de 97-es átlaga is teljesen rendben van. Nagyot küzdött, megérdemelte.

lewis-edhouse.jpg

James Wade - Steve Beaton: 6-3

A nap zárasaként egy nagyon jó kis meccset rittyentett nekünk a képernyőre James Wade és Steve Beaton. Wade szintén abban a helyzetben van, mint Lewis, bár Wade valamivel jobb helyzetben van. Ma este nagyon ment neki, főleg a tömeg. Igaz, száznyolcvanasa nem volt, de azért érdemes megnézni, hogy tizenhét darab 100+-ost, valamint tíz darab 140+-ost helyezett el a táblában, ami azért elég erős. Mutatja ezt az átlaga is, közel 97 ponton átlagolt, még úgy is, hogy húsz duplára dobott nyílból, csak hat talált célt. Volt e között mondjuk egy 116-os kiszálló is. Szóval, Wade rendben volt, de rendben volt Beaton is, aki valamivel jobb átlagolt ért el, mint James, de a különbség elenyésző. Ez ellen a Wade ellen ez most ennyire futotta. 

wade-beaton.jpg

Este azért már akadtak nagyon jó kis mérkőzések, bár azért volt ilyen délután is. Az első nap legjobb átlaga így is Darren Johnson-é lett, még délutánról. Holnap folytatódnak a küzdelmek Leverkusenben, csatlakozik a 16 kiemelt és jönnek a jobbnál jobb meccsek már 13 órától. Szóval kövessétek az oldalt, mert megint lesz beszámoló. Köszönjük a figyelmeteket, jó éjszakát!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr8313775244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása