9 Nyíl

Price hazabicegett, Superchin pedig hosszabbított

2018. július 23. 01:03 - adam_f

2018 BetVictor World Matchplay Darts - Winter Gardens, Blackpool (a második nap összefoglalója)

Magyar idő szerint hétfőbe nyúlt át a World Matchplay második játéknapja, ami - vasárnap lévén - maratoni volt, hiszen nyolc találkozót bonyolítottak le ezen a napon. Igazából nagy meglepetések nélkül zajlott le a vasárnap kezdődő és hétfőn befejeződő forduló, bár volt egy hosszabbításos találkozónk, és egy újabb kiemelt is búcsúzott a további küzdelmektől, alapvetően a papírforma érvényesült minden mérkőzésen. Hétfőre maradt még négy találkozó az első körből, hogy aztán kedden már a második forduló vegye kezdetét Blackpool-ban. A második nap összefoglalója következik. 

680x340-betvictorworldmatchplaylogo.png

A délutáni etapban történt:

Darren Webster ihletett formában kezdett a fiatal ír, Steve Lennon ellen. Alig telt el a mérkőzés első tíz perce, máris 3-0-ra ment az angol játékos. Lennon még visszajött egy legre az első pauza előtt, Webster viszont innentől kezdve be is állt erre a minimális különbségre. Egy leget nyert az angol, egyet nyert az ír, és ez a sorminta ki is tartott egészen 7-6-ig. Az építőmunkás nagypapa ezután robbantott egyet, és a győzelmet jelentő 10-6-ig meg sem állt. Egy nagyon kiegyensúlyozott találkozón tehát a rutin diadalmaskodott a fiatalság felett, vagyis Darren Webster továbbverekedte magát a második körbe, Steve Lennon pedig tapasztalatot szerzett.

websterr1_600.jpg

"Biztos voltam a dupláimban, mert hogy ha hibázol, azt Steve mindig kegyetlenül kihasználja. Jó emlékeim vannak a tavalyról, amikor egész jól sikerült a torna. Remélem, hogy ebben az évben még tovább jutok, ha jobban játszok ennél" - nyilatkozta Webster a meccs után.

Ian White-nak viszont már nem volt annyira könnyű dolga a német Max Hopp ellenében. A fiatal germán nagyon ragaszkodott ellenfeléhez, nem kopott le róla, és az első szünetet követően (ahová 3-2-es White vezetéssel mentek el a felek) rögtön meg is fordította az állást egy tizennyolc és egy tizenöt nyilas körrel. Az angol ezt rögvest le is másolta, és még hárommal meg is toldotta, így már 8-4-re is ment. Ám ekkor a Gyémánt kissé elkezdett kapkodni, Hopp pedig gyorsan lefelezte a hátrányát, de az angol összeszedte magát, és már csak egy leget engedélyezett ellenfelének, míg ő kettőt megnyerve végül célba ért, és továbbdobta magát a második körbe. Hopp pedig úgy mehet haza a German Superleague-re, hogy páran már jól helybenhagyták ezen a hétvégén. Persze, úgy könnyű, hogy ott sem volt...

whiter1_600.jpg

"A mérkőzésre való felkészülés közben is az járt a fejemben, hogy nem állok jól Max ellen, sok jó csatát vívtunk egymással, és ez is az volt - mondta White a találkozó után. Most már csak azon kell dolgozzam, hogy egész meccsen jól menjen a játék, nem pedig csak egy-egy pillanatban, például azon is, hogy egy nyílból kell megoldanom a kiszállókat három helyett."

Joe Cullen nagyon simán győzött a walesi Gerwyn Price ellen, aki Achilles-ín sérülése miatt nincs éppen százszázalékos formában (viszont csak augusztusban akar kés alá feküdni). A Rocksztár nagyon durván bekezdett a találkozón, hiszen egymás után hét(!) leget húzott be (a hetediket ráadásul egy 170-es highout-tal abszolválva), így már mindenki azt hihette, hogy esetleg még egy söprés is kilátásban lehet. A walesi azonban megmutatta, hogy ő nem egy feladós fajta: 7-0-nál egy tizenhárom, 8-1-nél egy tizenöt, 9-2-nél pedig egy tizenhét nyilas körrel legalább azt elkerülte, hogy egy megalázó eredmény legyen a végén. Persze a 10-3-as vereség sem éppen szép eredmény a walesi szemszögéből, de még mindig jobb, mint a 10-0-ás, s persze azt se felejtsük el, hogy ha egészségesen jön el a tornára, akkor lehet, hogy másképpen is alakulhatott volna ez a találkozó...

cullenr1_600.jpg

"Ez egy lehetőség volt az első győzelemhez, természetes, hogy megpróbálok élni vele - nyilatkozta Cullen a találkozó után. Láttam Gerwyn-en, hogy mennyire zavarja a sérülése, de nekem ez volt a dolgom, hogy kihasználjam a lehetőséget. Jól mentek a duplák, a 170 pedig mindent vitt. Még nem hoztam a topformámat, de az idő velem van, és úgy gondolom, hogy még sokáig itt lehetek."

gerwyn-price-2017.jpg

Gerwyn Price összeszorított fogakkal is küzdött, ám ezúttal az Achilles-ín sérülése erősebb volt nála

Talán a délutáni etap csúcsmérkőzését játszotta egymással Daryl Gurney és Steve West. Noha nem hozott eget verő átlagokat a találkozó, viszont izgalmakban és fordulatokban nem volt hiány. Az urak az elején kézen fogták egymást és szépen, csendben ellavíroztak egymás mellett egészen 8-7-es West vezetésig úgy, hogy az angol 4-3-nál meg tudta duplázni a különbséget kettejük között, ám Gurney gyorsan ki is egyenlítette ezt. 8-7-nél aztán az angol újra brékelőnybe került, és már a találkozó megnyeréséért dobhatott, viszont jött a kapkodás, a meccsnyilak rossz helyre mentek, Gurney pedig kettőt nyerve hosszabbításra mentette a találkozót. Innentől pedig kezdődött minden elölről: West szerezte meg a vezetést, Gurney azonban gyorsan egalizált is, majd egy tizenhárom nyilas körrel brékelte ellenfelét, így már nála volt a sansz a győzelemhez. Az esélyből pedig hamar bizonyosság is lett, mivel West nem tudta megoldani a 60-at, Superchin viszont nem hibázta el a 32-őt, ezzel pedig a mérkőzés is az északíré lett. West most sajnálhatja igazán a rengeteg, szám szerint tizenegy(!) kihagyott meccsnyilat...

"Ha kilenc életem lett volna, akkor tuti, hogy mindet elhasználom - mondta Superchin a meccs után. Szerencsém volt, hogy nyerni tudtam, mivel Steve sokkal jobb volt a meccs második szakaszában. Végül csak sikerült nekem bevinni az utolsó duplát, ám ha korábban elkezdek játszani, akkor nem kellett volna idáig elmenni. Remélem, hogy a második körben könnyebb lesz kicsit a helyzet."

daryl-gurney-world-grand-prix-863787.jpg

Daryl Gurney jól megizzadt Steve West ellen, de a végén ő jött ki jobban a küzdelemből 

A délutáni statisztikák:

du1_2.jpg

du2_2.jpg

du3_2.jpg

du4_2.jpg

Az esti kör eseményei:

Rögvest egy pikáns összecsapással kezdődött az esti etap, ami nem volt más, mint a Bajnokok Ligája-győztes Mensur Suljović, valamint a Lakeside-on egykor világbajnoki címet szerző Steve Beaton találkozója. Az osztrák kezdte jobban a mérkőzést, rövid idő leforgása alatt már 3-1-re, majd 6-2-re is vezetett úgy, hogy közben még két 100+-os kiszállót is megoldott. Beaton próbált ugyan kapaszkodni, ám az osztrák versenyző hamar továbbnövelte az előnyt, és 9-4-nél már a meccsért dobhatott, ám első körben elszórakozta a meccsnyilait, ami így két legjébe került neki (az egyiket Beaton 120-ról oldotta meg egy szép Sanghajjal). A meccs megnyerése azonban nem forgott veszélyben egy percig sem, s végül csak sikerült Suljović-nak a 36-ot eltalálnia, amivel a második fordulóba dobta magát.

suljovicr1_600.jpg

"Szinte repülni tudnék a boldogságtól, hogy megnyertem a meccset. Már azt hittem, Steve még azelőtt visszavonul, mielőtt legyőzöm - mondta viccelődve az osztrák játékos, ám aztán komolyra fordította a szót: Mindig a legjobbamat nyújtom, de nagyon sok jó versenyző van ezen a tornán, vagyis nem lesz egyszerű megnyerni, de úgyis az enyém lesz a végső szó."

Utánuk Gary Anderson és Stephen Bunting párosa vitte tovább az estét, a fiatal angol pedig hamar be is fűtött a rutinos skótnak, hiszen egyből brékelte őt hátsó pályáról. Anderson azonban hamar visszavette az elveszített kezdést, ám Bunting ismét brékelte a skótot, majd a saját kezdését behúzva már 3-1 volt neki az állás. A szünet után Bunting továbbra is tartotta a kétleges előnyét, ám Anderson egyre jobban dobott, aminek végül az lett a vége, hogy 5-5-nél utolérte az angolt, így ennél az állásnál vonultak újra pihenőre a felek. A szünet a skótnak tett jót, aki hamar magához ragadta a kezdeményezést, s noha Bunting egy 110-es csekouttal még egyenlített, utána már Anderson diktálta a tempót, és végül magabiztosan, 10-7 arányban hozta is a találkozót. Noha az átlagok között majd' tíz pont volt a difi a skót javára, attól még Bunting sem játszott alárendelt szerepet, sőt ha az elején még bátrabban támad, akkor még ő is továbbmehetett volna.

"Örülök, hogy sikerült továbbmennem, főleg egy olyan ellenfél ellen, mint Stephen, aki elég sok borsot tört az orrom alá - mondta Anderson a találkozó után. Boldog vagyok, hogy jól ment a tömeg, amikor pedig már 8-6-ra vezettem, megnyugodtam, és így be is tudtam fejezni a találkozót. Most megyek tovább, aztán meglátjuk, hogy meddig jutok el. Mindenki tudja, hogy nem ez a kedvenc versenyem, de mindenképpen igyekszem a legjobbat kihozni belőle."

anderson_11.jpg

Gary Anderson olyan volt, mint egy motor: az elején kissé döcögött, de aztán a végére jól felpörgött és lehagyta Stephen Bunting-ot

Az est harmadik ütközetét a jelenlegi világbajnok Rob Cross, és a szintén rutinos róka, Mervyn King prezentálta a nagyérdeműnek. A 2009-ben World Matchplay elődöntőt játszó King nagyon jól kezdett, rögvest brékelte Cross-t, majd hozta a saját kezdését is, mégpedig egy bullos kiszállóval. Az első szünetig meg is maradt King előnye, igaz Rob Cross zárta le úgy az első etapot, hogy dobott egy szép 153-as kiszállót, amivel egyre tudott zárkózni. A szünet után kissé megváltozott a játék képe, ugyanis Cross nagyon gyorsan megnyert három leget, így máris plusz kettő volt a javára. King ugyan még itt fel tudott jönni egyre, de Cross behúzta a hatodikat is, így kettővel közte mentek frissíteni az urak. A világbajnok ezután már csupán egy leget engedett King számára 7-4-es vezetésnél, míg a következőnél behintett egy 121-es outot. Cross nagyon jól használta ki Mervyn aprócska hibáit, így végül a vártnál magabiztosabban nyerte a találkozót 10-5 arányban, amivel egálra módosította kettejük örökmérlegét.

"Nagyon, de tényleg nagyon jól éreztem magam, és úgy lettem egyre magabiztosabb, ahogy a játék haladt előre. A 153-as kiszálló felszabadított, az első szünet után sokkal kényelmesebben éreztem magam a színpadon, és sikerült elővennem a legjobb játékomat. Darren ellen sohasem egyszerű játszani, hiszen mindig a megfelelő pillanatra vár, hogy lecsaphasson, így nekem mindenképpen a saját játékommal kell foglalkoznom" - nyilatkozta Cross a találkozó után.   

rc_3.jpg

Rob Cross-on kissé kiütött a 'Feszültség' (főleg a meccs elején), de aztán megtalálta a megfelelő fázist, és végül rövidre zárta a találkozót

A vasárnap utolsó találkozóját - ami magyar idő szerint már a hétfőbe is belenyúlt - a holland Raymond van Barneveld és az ozzie-k képviseletében Kyle Anderson vívták egymás ellen. Barney - aki 2010-ben volt finalista a Matchplay-en - erre az alkalomra egy új, sajátosan egyedi nyílkészlettel készült, ami olyan volt, mintha három bébikukoricát böktek volna rá egy-egy nyársra. Viszont nem is a kinézet a lényeg, hanem az, hogy milyen módon muzsikálnak a holland kezében. Jelentem, nagyon jól mentek ezek a nyilak, hiszen 0-1-es Anderson vezetés után zsinórban hat leget húzott be a németalföldi játékos, aki így elég komoly előnyre tett szert, ezt pedig jól is tartotta, hiszen a második szünetre 7-3-as - már ha lehet ilyet mondani - szinte már megnyugtató hatású, 7-3-as vezetéssel ment el. Barney olyannyira megnyugodott, hogy kicsit tovább is maradt az öltözőben, Anderson pedig gyorsan faragott is a hátrányából. A holland azonban hamar visszatalált a helyes útra, és már csak egy leget engedett ellenfelének (9-5-nél), hogy aztán lezárja a találkozót, és továbbmenjen a második fordulóba, míg Kyle Anderson mostantól a nézőtéren szoríthat honfitársának, Simon Whitlock-nak.

"Meglepett a győzelem, mert úgy indultam neki, hogy ez ma nem fog sikerülni - kezdte önkritikusan értékelését a holland versenyző. A játék egyes szakaszaiban nem éreztem annyira kényelmesen magam, ráadásul Kyle sokkal jobban játszott, mint ahogy eddig. Ennél még nekem is jobban megy a játék, ezért is vagyok boldog, hogy a második körbe jutottam. Gary ellen sokkal jobbnak kell lennem, vagyis ha itt nyerni akarsz, akkor a legjobbodat kell elővenned, és én csak erre fogok összpontosítani" - tette hozzá Barney.

rvb2.jpg

Barney új nyilai nagyon jól muzsikáltak, gazdájuk pedig viszonylag simán ment tovább a második körbe

Az esti etap statisztikái:

e1_4.jpg

e2_3.jpg

e3_3.jpg

e4_2.jpg

A World Matchplay hétfői programja (magyar idő szerint este 20 órától):

Simon Whitlock (7.) - Richard North

Kim Huybrechts (15.) - John Henderson

James Wade (10.) - Jermaine Wattimena

Peter Wright (2.) - Jelle Klaasen

A hétvége statisztikáit a TheRedBit-től kaptuk, aki ezúttal a Darts1 Twitter felületén osztotta meg egyébként is kíváló statjait.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr4914128375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása