9 Nyíl

Thornton mélypontja, Marijanovic százasa, Beaton nagy mentése

2018. szeptember 14. 23:21 - Dart Major

International Darts Open 2018 - Riesa, első forduló (összefoglaló)

Utolsó előtti fordulójához érkezett az idei European Tour, ami jelzi, hogy közeledünk a világbajnokság felé, ám jelzi azt is milyen gyorsan rohan az idő. Szinte el sem dobták még az első nyilat az idei évben, máris itt van a nyakunkon a vége. Ám a PDC idei évére nem lehet panaszunk, és a mai riesai móka is hozott jó partikat.
e2054a8c802605aeb75e9cfa77c5e7ae-rimg-w720-h256-gmir.jpg

Délutáni program:
Kovács Patrik és Steve Lennon mérkőzéséről már esett szó, így nem elveníteném fel újra a meccset.
A második párost Terry Temple és James Richardson alkották. Richardon 0-1 után zsinórban három öt köröst dobott, ráadásul dobott egy 160-as kiszállót is, így tett némi nyomást ellenfelére. Temple próbált zárkózni, 4-3-ig ez sikerült neki, de egyenlítenie nem sikerült. Richardson a kilencedik legben 141-ről szállt ki és ezzel nyert 6-3-ra.
Mickey Mansell a délután hóhéra cím büszke birtokosa lett. 6-0-ra ugyanis lemészárolta Dirk van Duijvenbodét. Nehéz dolga nem volt, a holland még a 79-es átlagot sem érte el, Mansell viszont 96,97-es teljesítménnyel csapott oda.
A hazaiak egyik kedvence Martin Schindler a mostanság jó formában lévő Ron Meulenkamp ellen lépett tábla elé. A fiatal német 3-0-ra ellépett, köszönhetően egy tizenkét nyilasnak és a holland gyengélkedésének. Meulenkamp ekkor visszajött a meccsbe és kiegyenlített, bár ebben most meg Schindler keze volt benne. A következő fordulat is érkezett: 14-11 nyilas Schindlertől aki  a holland kihagyott duplája után a meccset is megnyerte kilencedik legben. Jól játszottak az urak, mind a ketten 96-os átlag fölött dobtak.
Az igencsak érdekes nevű Ricardo Pietreczko és Ryan Searle összecsapásával folytatódott a sor. Searle sem fut rossz szériát mostanság, ám ez most nem látszott a meccs elején. Ricardo Pietreczko ugyanis 2-0-ra és 3-1-re, sőt 4-2- is vezetett már. A meccs nem volt túl jó, egy öt körös volt a hatodik leg után a mérleg. És ez meg is maradt, ám Searle négy leget tudott nyerni zsinórban amivel a meccset is megnyerte. Pietreczko 12 nyilat rontott el duplára és ezzel derekasan megverte magát. 4-4-nél és 4-5-nél is votl sansza, de hiába.
Jó régen láttuk Barry Lynnt, most viszont újra képernyőre került, méghozzá Dawson Murschell ellen. És ha már újra PDC tornán járt jól is kezdett. Gyorsan 2-0-ás előnyt szerzett, amiből hamarosan 4-1-is lett. Nem volt egetverő Lynn játéka, Murschell kiszállózása viszont igen gyatra volt. Egy 101-es kiszállós öt körös után Lynn már 5-1-re ment, ahonnan még két legre felzárkózott a kanadai ifjonc. Ám Lynn a kilencedik leget 132-ről kiszállva behúzta így a meccset is megnyerte. Murschell 30%-os kiszállózása nem fért bele a mai napba, pedig a tömeget hasonlóan dobták.
Michael Plooy és Steve West  is jól kezdték a mérkőzést, hiszen öt körösekkel nyitottak. Plooy ezt folytatta tovább a harmadik legben, a negyedikben pedig break sansza volt de az utolsó dupla kimaradt. A forgatókönyv 4-4-ig így nézett ki: mindenki hozta a kezdését, a holland ráadásul csupa 14-15 nyilassal. A kilencedik legben a holland "csak" hét köröst dobott, de megvolt a kezdés legalább. West ekkor elővett valamit a cilinderből, nevezetesen egy tizenegy nyilast. Jött a döntő leg, ahol állt a hollandnak a zászló. Kényelmes 16 pontra volt három nyila. Nem sikerült neki. West pedig köszönte szépen.
Zárásként jött Jelle Klaasen és ha már jött akkor majdnem lemásolta Mansell produktumát. Jose Justicia Perales semmi vizet nem zavart a meccsen, így sima 6-0-ás Klaasen győzelem született. Nem törte össze magát Klaasen, egy tizennégy és egy tizenöt nyilast dobott, a többi az a futottak még kategória volt.

A délután eredményei:
ido_1.jpg
Az esti program első mérkőzésén Magnus Caris és (egyik személyes kedvencem) Big John Henderson csapott össze. Henderson két hat körössel kezdett és meglett a kezdéskor ideális két leges előny. Bár Caris simán kiszállhatott volna és egalizálhatta volna az állást. A harmadik legben a Hegylakó tizennégy nyilast dobott, amire 122-es kiszállóval felelt a svéd. Ezután két legen keresztül mindenki hozta a kezdését, a hetedik legben pedig a meccs leggyengébb lege egy hét körös is megszületett. A nyolcadik legben hátsó pályáról a skót dobott egy öt köröst és ezzel meglett neki a mérkőzés. Big John 91,8-as, Caris pedig 84,24-es átlagot dobott.
A nap második meccse tükörsima lett. Robert Thorntonnak sikerült 77-es átlaggal és 7 kihagyott duplával kikapnia. Mégpedig 6-0-ra, Danny Noppert ellen. Mély gödörben a méregzsák skót.
Ross Smith és Kyle Anderson érkezett a színpadra harmadik párként. Smith nevére az elmúlt hetekben felfigyelhettünk és erre ma is adott okot. Történetesen 3-0-ra ellépett ausztrál ellenfelétől. Három hat körös ehhez elég volt, mivel Anderson vagy nem szállt ki vagy le sem ért kiszállóig. Innentől jött a saját kezdések "behúzása" (Anderson végre dobott öt köröst) ez pedig Smith sikerét jelentette. Nem volt túl jó meccs, Anderson egy ideje csak keresgéli régi önmagát. Smith pedig élt a lehetőséggel.
Terry Jenkins és Matthew Dennant csapott össze a negyedik mérkőzésen. Ha mind a két játékos 82-es átlagot dob akkor mi más is dönthetne mint a kiszálló. Dennant ebben a mutatóban csúnyán elvérzett tizenkilenc kísérletből csak kétszer talált duplát. Jenkins bácsi viszont tizenötből hatszor talált be és ez elég volt a győzelemhez. Az öreg Bika minden legjét úgy nyerte meg, hogy Dennant dobhatott duplára. Ilyet ritkán látni.
Az ötödik mérkőzést a hazai Gabriel Clemens vívta Ryan Joyce ellen. Jól bekezdtek a felek, 2-2-ig mind a ketten dobtak tizenkét nyilast. 3-3-nál Clemens breakelhetett volna de elhibázta, majd megúszott egy 128-as kiszállót így 4-4 volt az állás. 5-4-es Joyce előnynél az angol befejezhette volna meccset, de akkor még elhibázta, amit a döntő legben nem. 6-5-re nyert Joyce egy kifejezetten jó mérkőzésen. 95,33-as átlaggal bukott Clemens, Joyce valamivel 93 felett zárt.
James Wilson úgy tűnt hamar végez az Adam Huckvale elleni mérkőzéssel. Két hat köröst és egy öt köröst dobott a  zseniális becenevű Halálos Keksz, és mivel Huckvale nem talált se duplát, se triplát ezért elment 5-1-es előnyig. Két leget azonban elszórakozott a rutinos Wilson, mind a kétszer több nyila lett volna lezárni a meccset. Sőt, 5-4-re is feljött Huckvale miután dobott egy tizenkét nyilast. Ám Wilson bácsi megrázta magát és visszadobta a tizenkét nyilast, ráadásul 106-ról kiszállva. Ezzel pedig továbbjutott.
Robert Marijanovic és Jan Dekker volt az utolsó előtt párosítás. Az német-horvát Marijanovic gyorsan elvitte hátsó pályáról az első leget majd dobott egy tizenkét nyilast, 146-os kiszállóval. Ezután mind a két játékos öt körösökre ment rá első pályáról ez pedig 3-2-es Marijanovic előnyt jelentett. A forgató könyv pedig nem változott a végéig, aki kezdett az nyert így pedig 6-4-el Marijanovic ment tovább. Jó meccs volt, a német-horvát 100,63-as átlagot hozott össze, 60%os kiszállózással, Dekker 92,76-ot és 57,14%-ot a duplákon.
Zárásként Vincent van der Voort és Steve Beaton csapott össze egymással. A holland óriás két öt körössel nyitott ami szép alaphangot adott a meccsnek. Beaton visszabreakelt, de aztán még két öt köröst dobott Vincent, így 1-4 volt az állás a Bronz Adonisz szempontjából. Ekkor viszont jött egy komoly rövidzárlat a hollandnál. Aminek végén 5-4 állt az eredményjelzőn. Vincent egyszer ért le öt kör alatt kiszállóra, Beaton pedig két öt köröst dobott hátsó pályáról.  A meccset is nyerhette volna Beaton a tizedik legben, de 67 pontról hat nyílból sem bírt kiszállni. Jött a döntő leg amit van der Voort kezdett, de nem túl erősen, míg Beaton csodásan dobott és tizennégy nyílból megoldotta a dolgot és nyert 6-5-re.

et_er.jpg

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr8514240567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása