9 Nyíl

Prágában Jamie Hughes írt történelmet

2019. június 30. 23:50 - Denis Potvin

European Tour 9 - Czech Darts Open 2019 - összefoglaló

A PDC European Tour történetében először rendeztek Prágában fordulót. Ezt a történelmi eseményt Jamie Hughes teljesítménye aranyozta be, aki pályafutása során először nyert ET-tornát. Olyan nagyságok, mint Michael van Gerwen, Adrian Lewis, Peter Wright, vagy Michael Smith már a nyolcaddöntőben elhullottak. Stephen Bunting, a döntő vesztes is sok skalpot gyűjtött be, de a legfontosabbat már nem sikerült neki. Ami pedig talán a legfontosabb. Közép-Kelet-Európában először rendeztek PDC-versenyt. Reméljük nem állnak meg a határon. Sajnos, szerkesztőségünket is utolérte a „nagy kékhalál”. Hétvégi ügyeletesünk gépe, éppen a döntő pillanatban krepált be, így sajnos a szombati nap legfontosabb részletekről nem tudtunk akkor beszámolni, amit azért most megteszünk, a tények kedvéért. Rettenetesen sajnáljuk, reméljük senkit nem zavar meg ez a negatív élmény.

d-vrbypw4aagffw.jpg

A szombat

Akkor kezdjük sorban összeszedni a dolgokat. Adott volt a szombat délután, amikor igazából az este történtek nagy dolgok. Gerwyn Price 9 nyilast dobott. Olyan sztárok estek ki, mint Peter Wright, Michael van Gerwen, Adrian Lewis, vagy Michael Smith, hogy csak időrendben haladjunk. Főleg Lewis 0-6-ja volt döbbenetes. De nézzük sorban a dolgokat.

Jermaine Wattimena és Jonny Clayton kezdte a napot. A holland két leges előnyt hozott össze, vagyis Clayton rossz duplái adtak neki előnyt. A walesi szépített de ezután két öt köröst dobott Wattimena és már három leges volt az előnye. A végére négy leges lett a különbség, Clayton abszolút formán kívül dobált, így megérdemelt Wattimena sikere.

Darren Webster mostanság nem fut jó időszakot, így pedig nehéz meccsre készülhetett Danny Noppert ellen. A holland két öt körössel elment 2-0-ra, és ez az előny 3-1-ig megmaradt, igaz Webster rossz kiszállói is kellettek ehhez. Ekkor fordult egyet a meccs képe, az angol három leget nyert zsinórban és ezzel ő vezetett. Ezután viszont elvesztette Webster a fonalat, a holland elvitte mind a három leget és nyert. Webster tizenkét kiszállót rontott el és csak 90-es átlagot dobott. Nopper viszont 45% fölött kiszállózott ez pedig győzelmet ért.

A harmadik párban Simon Whitlock - Justin Pipe meccset rendeztek. Kiválóan kezdett a "Varázsló" 14-13-14-16 nyilas köröket szórt és elment 4-0-ra. Erre Pipe 11-15-11 nyilasokkal felelt ami megfogta Whitlockot és mire pislogott már 5-4-re Pipe vezetett. Ám két öt körössel a varázsló meg tudta fordítani a meccset. Hiába Pipe 97-es átlaga a 94-el szemben ez nem volt elég.

Nathan Aspinall és Andrew Gilding meccs nem a végeredmény miatt igazán érdekes. Pedig nem volt rossz meccs,  Aspinall öt körössel nyitott amire két leggel Gilding válaszolt. Ekkor jött két 100 feletti kiszálló, Aspinall 118-ról, Gilding 119-ről szállt ki. Két break után Gilding hozta a sajátját és ment 5-3-ra. Na ekkor indult Aspinall kálváriája. Hat azaz hat nyila pattant ki a táblából a hátralévő időben. Gildinget ez nem zavarta és nyert 6-4-re. De vélhetően Aspinall meccs utáni kritikája a tábláról nem marad válasz nélkül. Nemrég Smith posztolt negatívan a tábláról, de korábban is többen panaszkodtak. Ezen az áldatlan tábla állapoton jó lenne változtatni.

Daryl Gurney és William O'Connor meccse hamar eldőlni látszott mert Gurney 3-0-ra ellépett, köszönhetően két öt körösnek. Ezután jött egy zsák elrontott dupla de a 4-2-es előny jó volt az észak-írnek. De O'Connor dobott egy tizenkét nyilast a hetedik legben sőt a nyolcadikat is elvitte. A puskapora az írnek elfogyott és Gurney elvitte a hátralévő két leget. Gurney tizenhárom, O'Connor hét duplát rontott, egyik sem túl fényes.

Ian White és Karel Sedlacek jó kis meccset hoztak össze. 3-2-es White előnyig sok minden nem történt csak az angol dobálta az öt körösöket első pályáról amikre hat körösökkel felelt a cseh. White csinálta meg az első breaket, de sokáig nem örülhetett mert Sedlacek visszadobta. Ezt még két öt körös break követette, és jött a döntő leg. Ezt Sedlacek kezdte de nem tudta behúzni mert White tizennégy nyílból hozta így továbbment. White 99,72-es átlagot és 33,33%-os kiszállózást ért el, míg Sedlacek 95,18-as átlagot és 50%-os kiszállózást hozott össze.

Steve Beaton és Ron Meulenkamp meccsén a fiatal holland kezdett jobban, nevezetesen egy négy és egy öt körössel. Beaton nem igazán találta magát, sok hibát csinált és ez 4-1-es holland előnyt jelentett. Ekkor a "Bronz Adonisz" behúzott két leget, de ez sokat nem ért mert a holland nem hibázott kezdésből és nyert 6-4-re. Beaton sok kihagyott kiszállója szám szerint tíz a meccsébe került.

Zárásként egy Mervyn King - James Wade rangadót rendeztek. 2-2-ig ez szoros meccsnek tűnt, King dobott szép 155-ös kiszállót, Wade pedig egy tizennégy nyilast. Az ötödik legben King egy tizenöt nyilas breaket dobott 105-ről kiszállva, és ez Wade játékát rendesen megzavarta. "The Machine" egyszerűen nem tudta tolni a tömeget, Kingnek hat körös játékok is elegendőek voltak az 5-2-es előnyhöz. A rutinos Mervyn zárásként bevert egy tizenhárom nyilast és 97 feletti átlagával megérdemelten nyert.

Aztán jött az este és sorban hullottak a sztárok. Elsőre Ted Evetts két 12 nyilas leggel és egy 105-ös kiszállóval intézte el a villámkezű Ricky Evanst. Chris Dobey majdnem százas átlagot ért el Joe Cullen ellen, 127-es (bullos) kiszállója is volt. Stephen Bunting lényegesen alacsonyabb átlaggal (93,43) győzte Peter Wrightot (97,37), a kiszállókat sokkal jobban dobta, és ez döntött. Keegan Brown viszont alaposan meglepte Michael van Gerwent. A holland 4-3-ig végig vezette a meccset. Aztán Brown egy 14 leges leggel fordított, majd 5-5 után jött a döntő parti. Van Gerwen pocsékul dobta a tömeget, négy körében mindössze két nagy tripla volt, 205-ön állt, amikor Brown a harmadik nyilából kidobta a D6-ot. Elég csúfos befejezés volt.

Mensur Suljovic nagyon könnyen intézte el, a rémes nagy homályokat dobó John Hendersont (77,94). Majd jött Gerwyn Price és a kilencnyilasa. Az első fordulóban fantasztikus átlagot dobó Glen Durrant már 3-0-ra ment el. Price 12, 14 nyilas, majd egy 130-as kiszállóval egyenlített. A vezetést is átvette, majd az utolsó körében, jött a klasszikus, három T20, három T20, és a végén a 141-es kiszálló. Remélem kevés Adrian Lewis drukker látta kedvence Jamie Hughes elleni meccsét. 77,93-as átlag, 0/3-as kiszálló. Hát ez nem a Jackpot meccse volt. A végére maradt egy újabb meglepetés. Corey Cadby végig dominált Michael Smith ellen , 3-0-ra, 5-1-re is vezetett. Smith kapaszkodása megsüvegelendő, hiszen 5-5-re jött vissza, de a döntő legben nagyon lemaradt.

A vasárnap

A nagy ászok tehát elhullottak, talán Simon Whitlock maradt meg egyetlennek a sztárok közül. Keegan Brown a világelső elintézése után Danny Noppertnek sem kegyelmezett, a hollandnak 132-es kiszállója is volt. Mensur Suljovic 1-3 után kapta el a fonalat Ted Evetts ellen. Stephen Buntigf nagyon sok meccsnyilat elpuskázott, de a végén neki volt szerencséje. Chris Dobey-nak 5-5 után elrontotta a bullos kiszállt, igaz Bunting előtte már réges-régen kiszállón volt. Daryl Gurney pedig nagyon simán intézte el Jermaine Wattimenát, ez a meccs sem jutott százas átlag fölé, Wattimena kiszállója: 1/11 volt.

A European Tour hőse, Ian White nem hibázott, pedig csak 87,2-es átlagra volt képes Andrew Gilding (72,52) ellen. Aztán, végre jött valami szemet gyönyörködtető. Jamie Hughes 102,72-vel jutott tovább Ron Meulenkamp ellen, 60 százalékos kiszállózással. A hősök elhulltak, így aztán egy 88,51-es százalékos teljesítmény is elég volt Merwyn King továbbjutásához Corey Cadby-val szemben. A délutánt pedig Smont Whitlock parádés teljesítménye zárta. A Varázsló a kilencnyilas Price-t győzte le. Olyan közepes meccsen, de magabiztosan.

Következtek este már a negyeddöntők. Elsőre két olyan játékos, aki végre száz feletti átlagot produkált. Hiszen a vesztes Mensur Suljovic (100,45) és a győztes Keegan Brown (103,76) is megérdemli a dicséretet. Suljovic csak 1-0-nál vezetett. A hétvége nagy skalpvadásza, Stephen Bunting Daryl Gurney-t is elintézte, ehhez elég volt egy 90,69-es átlag, és egy 35,29%-os kiszállók is. Gurney 3-3 után nem nyert egyetlen leget sem. Ian White most sem jutott a dobogóra, a Lewist lenullázó Jamie Hughes nyert úgy, hogy White-nak egy 120-as, majd egy fantasztikus, 164-es kiszállója is volt.  Merwyn King szárnyalását pedig Simon Whitlock állította meg egy elég hektikus meccsen. Volt 25 nyilas leg, 138-as kiszálló, de az utolsó két legben elég masszív ausztrál fölény.

Az elődöntőbe tehát három olyan játékos jutott, aki még soha sem nyert European Tourt. Az egyetlen kakukktojás Simont Whitlock volt, aki viszont elég simán kikapott Jamie Hughes-tól, akinek korábban már volt egy harmadik helye. Hughes dicséretére legyen mondva, hogy 0-2-ről állt fel, 136-os (12 nyilas) és 115-ös kiszállója is volt. A másik ágon Keegan Brown menetelését Stephen Bunting állította meg., aki első ránézésre elég borzasztó, 86,57-es átlaggal tudott finalista lenni.

A döntőt Stephen Bunting kezdte jobban. Nem túl magas átlaggal, de 2-0-ra vezetett. Aztán jött Jamie Hughes. 1-3-ról egy 12, majd egy 13 nyilas leggel, aztán egy 120-as kiszállóval 5-3-ra fordított, az átlaga ekkor pont száz felett járt, miközben Bunting a 85-öt sem érte el. Hughes-t elkapta a flow, nem túl rövid legekben (az átlaga is 97,3-ra romlott), de eljutott 7-3-as vezetésig. Saját kezdésével hozhatta a régen várt sikert. Szépen fenn is hagyta Buntingot (40-re tette le magát, amikor ellenfele még csak 208-nál járt), és a 17 nyilával, 97,08-as átlagot produkálva, pályafutása első European Tour-aranyérmét nyerte. Hughes 2018. szeptember 8-a után lett ismét torna győztes, akkor egy PDC Challenge Tourt sikerült megnyernie. A European Tourok történetében ő lett a 26. játékos, aki első tudott lenni (ilyet még Rob Cross sem nyert), Egy korábbi harmadik helye után – teljesen megérdemelten – megvan végre az első hely, és a 25 ezer fontos fődíj is. Gratulálunk!

65516158_2309685465779090_9103196700134080512_n_1.png

PDC European Tour, 9. állomás, Czech Open, Prága

Második forduló

  • Jermaine Wattimena 6-2 Jonny Clayton
  • Danny Noppert 6-4 Darren Webster
  • Simon Whitlock 6-5 Justin Pipe
  • Andrew Gilding 6-4 Nathan Aspinall
  • Daryl Gurney 6-4 William O'Connor
  • Ian White 6-4 Karel Sedlacek
  • Ron Meulenkamp 6-4 Steve Beaton
  • Mervyn King 6-2 James Wade
  • Ted Evetts 6-3 Ricky Evans
  • Chris Dobey 6-3 Joe Cullen
  • Stephen Bunting 6-4 Peter Wright
  • Keegan Brown 6-5 Michael van Gerwen
  • Mensur Suljovic 6-0 John Henderson
  • Gerwyn Price 6-4 Glen Durrant
  • Jamie Hughes 6-0 Adrian Lewis
  • Corey Cadby 6-5 Michael Smith

Nyolcaddöntő

  • Keegan Brown 6-4 Danny Noppert
  • Mensur Suljovic 6-3 Ted Evetts
  • Stephen Bunting 6-5 Chris Dobey
  • Daryl Gurney 6-1 Jermaine Wattimena
  • Ian White 6-1 Andrew Gilding
  • Jamie Hughes 6-3 Ron Meulenkamp
  • Mervyn King 6-4 Corey Cadby
  • Gerwyn Price 3-6 Simon Whitlock

Negyeddöntő

  • Keegan Brown 6-2 Mensur Suljovic
  • Stephen Bunting 6-3 Dary Gurney
  • Ian White 5-6 Jamie Hughes
  • Merwyn King 4-6 Simon Whitlock

 

Elődöntő

  • Keegan Brown 4-7 Stephen Bunting
  • Jamie Hughes 7-3 Simon Whitlock

Döntő

  • Stephen Bunting 3-8 Jamie Hughes

Íme az Order of Merit, azaz a világranglista, a verseny utáni állás:

d-vx0xaxsaa12mn.jpg

Ez pedig a European Tour ranglistája:

d-vymnnw4amcgzh.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr114919598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása