9 Nyíl

Véget ért a délután, egy kiemelt búcsúzott

2019. szeptember 28. 17:46 - matyi96

European Tour 13 - Gibraltar Darts Trophy 2019 - második nap, délután - összefoglaló

Folytatódott a Gibraltar Darts Trophy 2019-es versenye, ahol a mai napon már a kiemeltek is csatlakoztak. Egy kiemelt kivételével sikeresen is vették az akadályt, és az az egy meccs sem volt akkora meglepetés, sőt semekkora, hiszen Kim Huybrechts ejtette ki Jonny Claytont. Lássuk mi is történt pontosan:

gibraltar.jpg

Nathan Aspinall - Ryan Joyce 6-4

Parádésan kezdődött a mai nap első mérkőzése a Gibraltal Darts Trophy-n. Aspinall és Joyce remek kis meccset rittyentettek a nézők elé. Tegnap Joyce-nak majdnem sikerült a kilencnyilas leg, szóval egyáltalán nem meglepő, hogy fel tudta venni a versenyt Aspinall 108-as (!) átlagával. Igen, ahogy írtam, Aspinall 108-as átlag felett teljesített. Kezében tartotta egyébként az eseményeket végig, de Joyce-ra sem lehet panasz, igyekezett rendesen, de ez ellen a játék ellen nem nagyon van ellenszer. A legfőbb ellenszer az lenne, hogy nagyon jól kiszállóznak az ilyen átlag. De itt még ez is ült, hiszen Joyce öt kísérletből négy nyilat dobott be. Csak hát Aspinall is kilencből hatot... Teledobták a táblát négy-ötkörös legekkel. Azt hiszem egészen magasra dobták a lécet.

James Wade - Paul Rowley 6-2

Wade és Rowley meccse az előzőhöz képest mondhatni gyenge volt. Pedig nem. Megütötte a mérkőzés a színvonalat, Wade 95-ös, Rowley pedig 93-as átlagot tolt. Panaszkodni nem lehetett. Hiába volt ilyen közel a két játékos átlaga egymáshoz, különbség mégis jókora volt Wade javára. Majdnem kétszer annyiszor ért le duplára Wade, mint ellenfele. Gyors 2-0-lal kezdődött a meccs, ám ezt a hátrányt Rowley még ledolgozta. 2-2 után azonban elfogyott a tudomány, Wade pedig fogta és szépen bedobta magát a következő körbe. Zsinórban nyert négy leget, az utolsó legjét egy tizenhárom nyilassal abszolválta. 

Krzysztof Ratajski - Steve Beaton 6-3

Ratajski és Beaton meccse már azért hagyott némi kivetni valót maga után. De lehet csak azért, mert tényleg magasra tették a lécet a délután legelején. Beaton nem igazán találta a formáját, a tegnapi nap után ma 88-as átlagot ért el. Ratajski hálás lehet Beaton-nak, hogy nem kapta el a fonalat, mert ő is "csak" 90-es átlagot tudott ma dobni. Persze lehet, ha az ellenfél jobbat dob, akkor ő is magasabb szintre tudott volna lépni. Ezt nem fogjuk megtudni, viszont, ami a lényeg: Kilenc leg alatt láthattunk három száz feletti kiszállót, kettőt a lengyeltől, egyet az öregtől. Az első hat leg egyébként fej-fej melletti harcot hozott, nem véletlen tehát, hogy ekkor 3-3 volt az állás. Eztán azonban Ratajski beindult és a következő három leget bezsebelte, ami továbbjutást ért neki.

Jonny Clayton - Kim Huybrechts 3-6

A ma délután egyetlen olyan mérkőzése, melyet nem kiemelt nyert meg, ám azt azért azokat a kifejezéseket, hogy "borult a papírforma" vagy, hogy "óriási meglepetés" nem használnám Kim Huybrechts győzelmére. Mindenki ismeri a belgát, egy remek dartsos, aki élt már meg sokkal szebb éveket is, de ettől függetlenül sosem meglepetés, ha épp nyer. Egyébként elég jól is játszott ahhoz, hogy ezt a meccset megnyerje, 93-as átlaggal tudta verni Claytont, aki egy picivel jobb átlagot ért el, de gyengébben kiszállózott. A meccset a belga irányította, Clayton egyszer sem tudott vezetni ellene, így mondhatjuk, hogy a győzelem teljesen megérdemelt volt a belga részéről.

Rob Cross - Krzysztof Kciuk 6-3

Kciuk tegnap továbbjutott, aztán jól belehúzott szegény a sorsolásba, rögtön Rob Cross-szal kellett ma megmérkőznie. Rob Cross, aki mostanság nincs rossz formában, bár a nagy győzelmek még váratnak magukra. És a mai napon a jó játék is váratott magára. Mindkét részről. Kciuk még a 80-as átlagot sem érte el, de Crosstól a 87-es átlag sem túl erős. Kciuk azonban ezzel a 78-as átlaggal is el tudott csenni három leget Cross-tól. Nem mintha ez jelentene valamit, mert a lényeg az, hogy Cross, ha nem is könnyedén, de megszerezte az első győzelmét a tornán.

Daryl Gurney - Carl Wilkinson 6-4

Daryl Gurney szép játékkal tudta megverni Carl Wilkonsont, aki pedig foggal-körömmel kapaszkodott, hogy elérjen valami igazán szépet. Szemmel látható volt a különbség a két játékos között, de Wilkinson egy pillanatra sem adta fel. Majdnem tíz pont különbség volt a két átlag között, azonban Wilkinson a kezdései nagy részét meg tudta nyomni, amivel csökkenteni tudta ezt a látszólag nagy differenciát. Sőt, egyszer ő is breakelte Gurneyt. Gurney ezt kétszer tette meg Wilkinsonnal, ami ki is alakította a végeredményt. 

Dave Chisnall - Jeffrey de Zwaan 6-5

A nap legizgalmasabb mérkőzését hozta Chizzy és de Zwaan meccse. Chisnall remekül játszott az új nyilaival, sokkal rövidebbre is zárhatta volna az egészet, azonban rendre hibázott kulcspillanatokban. A holland pedig ezt ki tudta használni. Chizzy végig jobban játszott, mint Zwaan, de mégsem tudta kihasználni azt, hogy 10-15 pontnyi különbséget alakított ki átlagban a meccs egyes szakaszaiban. Ez olyannyira nagy probléma volt, hogy a végére 4-5-nél az életben maradásért dobott Chizzy. Sikeresen megoldotta a feladatot az angol, de ez nem volt elegendő, a győzelemhez kellett egy break is. Fej-fej mellett haladtak a döntő legben, a kiszállónál pedig mindketten 98-98-ra tették le magukat. Sőt, aztán 60-60 is volt az állás. 60-ra Chizzy kezdett először, két nyílból meg is oldotta, így végül szerintem megérdemeltem jutott tovább a következő körbe.

Michael Smith - Danny Noppert 6-1

A délután zárasaként érkezett Michael Smith, akit Danny Noppert próbált megállítani. Illetve csak próbált volna, hiszen 83-as átlaggal nem igazán reális elvárás ez. Smith sem dobott jól, ő is csak 85-öt tudott összedobni. Szóval ennek tükrében még akár elég is lehetett volna a 83-as átlag, de a 15/1-es kiszállózás mindent elárul. Nem mintha a 17/6 Smith-től sokkal jobb lenne... Maradjunk annyiban, hogy nem ez volt az a meccs, amiért érdemes volt ma felkelnünk. Smith-nek ennél sokkal több kell a folytatásban.

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr9615180900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása