9 Nyíl

Szép magyar sikerek Prágától Máltáig

2019. november 21. 16:40 - Denis Potvin

Mozgalmas hetük volt a magyar dartosoknak, illetve számos, kiváló BDO-játékosnak az elmúlt napokban. A múlt hétvégén Prágában gyűlt össze a krém, ahol közel ezer játékos részvételével rendezték a jubileúmi, 25. Czech Darts Opent. Nem kevesebb, mint 150 magyar részvételével. Akadt néhány vállalkozó kedvű magyar játékos, aki aztán kedden átruccant Máltára, ahol első kategóriás férfi és harmadik kategóriás női versenyt rendeztek.

prag.jpg

Prágában fantasztikus tornának lehettünk a szemtanúi, ahol a házigazdák fantasztikus versenyen ünnepelték a torna 25. évfordulóját. 765 férfi, 137 női, valamint 50 fiú és 11 lány nevezés futott be, és a szervezők tájékoztatási szerint ilyen népszerű versenyt korábban sosem rendeztek. Szerencsére magyar szótól volt hangos a Hotel Pyramida, közel másfél száz magyar játékos érkezett meg szerencsésen, és már az első napon bravúrosan szerepelt. A tornán amúgy 265 ezer cseh koronát (3,8 millió forintot) osztottak szét a dobogósok és a helyezettek között.

Az első napon a bemelegítő versenyen máris szép magyar sikerek születtek. Csombok Tina egészen a döntőig menetelt, ahol végül Deta Hedmantól kapott ki. Az angolok kiváló játékosa az elődöntőben Bósza Emesét győzte le, így rögtön egy második, és egy harmadik helyezéssel kezdtük Prága meghódítását. A férfiak warm-up versenyét az Nick Fullwell nyert, itt két magyar, Székely Levente és Varga Balázs is a negyeddöntőig jutott, utóbbi épp Fullwelltől kapott ki.

p_1_von_1_-127.jpg

Sajnos az ifik versenyében nem sikerült maradandót alkotni. Kovács Tamara és Pál Zsófi a 11 indulóból az 5-5. helyen végzett, a versenyt a cseh Denisa Feklová nyerte. A fiúknál Papp Rajmundot és Sárai Leventét kell megdicsérni, akik szintén a negyeddöntőben kaptak csak ki. Egyikük a későbbi döntőstől, másikuk pedig a cseh Gewalstól, aki ifi vb-döntőt játszik.

Szombaton az egyéni versenyeket rendezték. A nőknél öt magyar hölgy is tábladöntőbe jutott, de Csombok Tina, Németh Éva, Sebestyén Regina, Oláh-Strucy Gabriella és Bósza Emese közül csak Emesének sikerült a győzelem, egy osztrák, egy dán és egy cseh lány legyőzésével. A legjobb 16-ban a világ egyik legjobbját, Maria O’Brient is sikerült megszorítania Emesének, végül 4-2-es vereség, hatalmas élmény, élete első pódiumos nemzetközi szereplése, és egy 9. hely lett a vége.

A versenyt amúgy Lisa Ashton nyerte meg Lorraine Winstanley elleni 5-1-es sikerével (harmadik Paula Jacklin és a cseh Jitka Cisarova lett). Voltak közben is érdekes meccsek, a magyar bajnok, Ihász Veronika például ismét sikerült legyőznie Deta Hedmant, hatalmas is volt a boldogság. Vera a meccs után elmondta, akármi is lesz a vége, ez a győzelem hatalmas siker a pályafutása során. Sok év után verte a világ egyik legjobbját. Pechjére, éppen egy magyar, Németh Éva verte ki a következő körben.

p_1_von_1_-147.jpg

A férfiak népes mezőnye az 1024-es tábláról indult, és ennyi induló között is sikerült a két legjobb magyart, Kovács Patrikot és Rucska józsefet máris az első körben összesorsolni. Kovács 4-0-ra nyert, három 180-ast is dobott. Patrik aztán a következő körben a dán Brian Lokkentől szenvedett vereséget.

Harminckét tábla volt, innen négy magyarnak sikerült eljutni a tábladöntőbe: Böröczi Áron, Kovács Tibor, Végső János, Bezzeg Nándor került a legjobb 64 közé, de csak Végsőnek sikerült innen is továbblépni, aki aztán egészen a negyeddöntőig menetelt, a walesi Mark Blandford és a román Adrian Frim legyőzésével. Végül egy igazi nagyágyút, Paul Hogant késztette nagy csatára, de a rutinos angol végül 4-2-re nyerni tudott. A tornát a skót Ross Montgomery óriási csatában, 6-5-re nyerte meg az ír Keane Barry ellen. Harmadik Paul Hogan és Michael Warburton lett

Az amúgy is kiváló szervezést külön ki kell emelni, az pedig tényleg fantasztikus volt, hogy a Hotel Pyramida színháztermében állították fel a pódiumot, ahol közel 200 néző mozis körülmények között nézhette végig a végső csatákat, világhírű Russ Bray kommentálásával. A pazar rendezés, és a nagyszerű körítések mellett nem csoda, hogy ennyire szeretnek a játékosok Prágába utazni.

p_1_von_1_-61.jpg

Vasárnap a párosokra került sor. A női párosoknál nyolc tábla volt. A legjobban a Németh Éva, Czipó Vivien kettős szerepelt, akik megnyerték a tábladöntőjüket. Éppen egy másik magyar kettős ellen, 4-3-ra verték a Csombok Tina, Kovács Tamara duót. Németék aztán a legjobb nyolc között megkapták a későbbi győztes, Gallagher, Winstanley kettőst, és sajnos 4-0-s vereséget szenvedtek, de egy újabb ötödik helyet gyűjtöttek be.

A férfiaknál 32 tábla volt, és itt is sikerült egyik egységünknek eljutni a negyeddöntőbe. Tábladöntőt játszott a Bozó-Turán, a Darók Béla-Nagy, a Doetsch-Detvay, a Balló-Kovács Patrik, a Szentgyörgyi-Torgyik, a Lakatos-Major, a Helbert-Varga Balázs, a Sztvorec-Papp, a Csorba-Vida kettős. A kilenc párosból Stvoreszék, Ballóék és Lakatosék meg is nyerték a meccsüket, így a legjobb 32-be kerültek. A két párosunk, a sorsolás szeszélye folytán aztán a legjobb 16-ban találkoztak és a Lakatos-Major kettős 4-1-re nyert, de a negyeddöntőben 4-2-re kikapott a Mertuk, Pratnemer szlovén duótól, így végül a az 5. helyen végeztek. A végső győzelmet a belga Brian Raman, és az angol David Evans kettős szerezte meg.

Sikerült beszélgetni egy roppant szimpatikus fiatalemberrel, a cseh fiatalemberrel Tomás Houdekkel is, aki az ifik versenyét megnyerte, a felnőttek között a tábladöntőig jutott. Éppen a hétvégén 16 éves játékos azt mondta, hogy szerencsére már rengeteg cseh példakép van. Mi is láttunk belőlük jó párat a versenyen. A torna arcát adó Karel Sedlacek (aki aztán első meccsén kiesett), vagy Pavel Jirkal, vagy éppen a legfiatalabbak közül a ifjúsági vb-döntőre készülő Adam Gawlas. Houdek elmondta rengeteget készül hetente, és a helyi sztárok is sokat segítik őt tanácsokkal.

Találkoztunk a kelet-európai vb-selejtező megnyerő, szlovén Benjamin Pratnemerrel, aki elmondta, felkészült és már nagyon várja a fellépést az Alexandra Palace-ban. Pratnemer hozzátette még, nagyon fontos a Tour Card, így ő is indulni fog érte a Qualifying Schoolon. Dean Winstanley pedig a BDO jelenlegi káoszáról mesélt, hozzátéve, hogy sajnos az egység hiánya, ami gátolja, hogy pozitív lépések legyenek.

p_1_von_1_-143.jpg

A kellemes őszi időben Prága megint a szép arcát mutatta, az események forgatta magával ragadta e sorok íróját is, aki a hazafelé úton néhány fontos dolgon morfondírozott. Ide, vagyis a Czech Openre máskor is el kell menni, rengeteg tapasztalatot lehet szerezni, a környezet, a szervezés egészen kiváló. Talán a legfontosabb pedig az, hogy milyen jó lenne, ha a közel jövőben Budapest valami hasonlónak tudna otthont adni.

Az elmélkedést Máltán folytattuk, ahová csapattársam is elutazott, hogy ezen az egzotikus helyen szerezzen tapasztalatokat. Máté Bence és Pandurovics István 148 párosból végül a 17. helyet szerezte meg, a belga Brian Raman, és a holland Dennie Older Kalter duót 4-0-ra, az angol Chris Bradley, Dan Butler kettőst 4-2-re verték, végül a tábladöntőben az angol Toby Edwards, Darren Andrews kettős végül jobb volt. Máté Bence az egyéniben is ügyesen vitézkedett, két máltait is legyőzve jutott a tábladöntőbe, ahol az angol Joe Davistől kapott ki, és végül a 33. helyen végzett.

A többi magyarnak, Pandurovicsnak, Dombos Tamásnak, illetve a kerekesszékesek között Kiss-Virágos Lajosnak és Miklós Józsefnek nem sikerült meccset nyerni. A torna döntőig majd csütörtök este rendezik. A végeredményekkel később egészítjük ki a cikket.

Fotó: http://www.chezrene.at/

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr4415318578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Johnnynho 2019.11.22. 15:44:12

Bocsi, de a férfi párosban a Sztvorecz-Papp Rajmund páros is megnyerte a tábla döntőjét és így 17.-ek lettek. Az ifiknél ifj. Sárai Levi az egyik döntőstől kapott ki 4-3-ra, Papp Rajmi meg Gawlastól(European Tour részt vevő volt) 3-1-re. Szerintem ez nem olyan rossz eredmény az ifiktől!
süti beállítások módosítása