9 Nyíl

A PDC-világbajnokság résztvevői, 1. rész

2019. december 01. 23:43 - Denis Potvin

International Qualifiers – 25-32

Nyakunkon a világbajnokság, december 13-án el fogják dobni az első nyilakat az Alexander Palace-ban. A vb-k és a PDC történetét már korábban megénekeltük, így talán a legpraktikusabb dolog, hogy a főszereplőkkel foglalkozzunk. Ahogy tavaly is tettük, bemutatjuk a 72 indulót, megnézzük, milyen eredményekkel készült a világbajnokságra, mire számíthat. Induljon tehát utazás.

e255e78b-7592-4053-ad58-0ade9857b820.jpg

Cung Hsziao Csen (Zong Xiao Chen) – kínai

A fiatal kínai barátunk 2016 óta tartozik a PDC kötelékébe és két éve, akkor is kínai kvalifikációból eljutott már egyszer a világbajnokságra. Az új-zélanid Bernie Smith-től aztán 2-0-ra ugyan kikapott, de 86,97-es átlaggal állítólag kínai rekordot állított be akkor, dobott száz felettit is már, az idei Ifjúsági vb-n, ahol ugyan nem jutott ki a csoportból, de Sven Hessét 5-1-re verte, Rhys Griffintól csak 5-4-re kapott ki. 2017-ben a World Series of Darts sanghaji versenyén is indult, de James Wade-től 6-0-ra kikapott. Egy évvel később pedig ugyanott, Michael Smith-től, ugyanúgy. A PDC Asian Touron is részt vett, végül 1700 dollárral a 12. helyen végzett, a 9. tornán csak Paul Limtől szenvedett vereséget. Novemberben már átruccant Európába, három Development Touron is részt vett, egyszer a nyolcaddöntőig menetelt, akkor, amikor Kovács Patrik negyeddöntős volt. December 15-én, Kyle Anderson ellen fog bemutatkozni.

zong-xiaochen_1.jpg

Darin Young – amerikai

A 46 éves Big Daddy már komoly múltra tekinthet vissza. A CDC legmagasabbra rangsorolt amerikai versenyzőjeként jutott ki a vb-re, amely már tizedik lesz neki, 2005-ben jutott ki először. Négy év után tér vissza, 2010-ben már sikerült neki túlélni az első kört. 2000 óta számtalan tornát nyert meg, mindet az Egyesült Államokban. A World Cup of Dartson negyeddöntős is volt. 2019-ben a Virginia Beach Dart Classicon lett első. Karrierje legnagyobb sikere 2008-ban érte, amikor megnyerte a North American Darts Championshippet. Az utóbbi négy évben leginkább a BDO-ban próbálkozott, ahol a 84. helyen áll jelenleg. Young már a második napon bemutatkozik, az utolsó vb-jén szereplő Raymond van Barneveldet kapta első ellenfélnek. Pikáns csata lesz.

darin_young_2012_ladbrokes_com_world_darts_xqyg2ia0hr1l.jpg

Jamada Juki (Yuki Yamada) – japán

A 36 éves fukuokai játékos élete első vb-jére készül. 2007 óta a PDC tagja, de az igazi áttörést számára a 2015-ös esztendő jelentette, amikor egyike volt annak a nyolc japánnak, aki kvalifikálta magát a Japan Darts Mastersre. Gary Andersont kapta, akitől 6-2-es vereséget szenvedett, de dobott egy 121-es kiszállót is. A 2017-es World Cup of Dartsra is eljutott, a spanyoloktól kaptak ki az első körben, 3-1-es vezetésről 5-3-ra. Az idei Asian Touron 5. lett, egy tornát – Paul Limet verte a döntőben – nyert, de csak annak köszönheti a továbbjutását, hogy a rangsorban előtte álló Szaigo Aszada a PDJ Championship révén kvalifikálta magát. Őt már december 14-én látni fogjuk, az angol Ryan Meikle ellen bizonyíthat.

yuki_yamada.jpg

Benito van de Pas – holland

Big Ben nagy kedvenc és régi nagy visszatérő. Korábban három BDO, majd 2014 óta minden PDC-vb-re kvalifikált. Tavaly még a 30. helyen jutott el az Ally Pallyba és egészen a nyolcaddöntőig menetelt. Kiváló eredményei voltak, hiszen a World Mastersen 2012-ben eljutott a legjobb 16-ba. World Grand Prix-n kétszer is volt negyeddöntős, ahogy a 2015-ös Players Championship Finalson is. Ez az éve pocsékul sikerült, így aztán végül csak a Pro Tour Card-tulajdonosok versenyén jött össze neki a vb-szereplés. A szezont a Players Champiosnhippeken kezdte, de az első három tornán meccset sem nyert. Egy nyolcaddöntője volt, de szomorú statisztika, hogy a 30 PC-versenyből 21-szer rögtön az első körben kizúgott. Csak egyetlen European Tour-selejtezőt vívott meg sikerrel, de az International Darts Openen William O’Connor azonnal legyőzte. Nem csoda, hogy jelenleg csak az 59. helyen szerénykedik. Talán a vb hozhatna neki áttörést, de rögtön két németet kapott. Az első körben Gabriel Clemens, ha nyer, Max Hopp következik.

benito_van_de_pas_2.jpg

Ciaran Teehan – ír

A tehetséges, 20 éves fiatalember a Development Tour Order of Meritjének a második helyével kvalifikált. Ez lesz az első vb-je, az idei év legnagyobb sikerét neki a BDO World Masters hozta, ahol negyedöntőig jutott. A Development Tour mind a 20 állomásán részt vett, három elődöntő és egy döntő áll a neve mellett, csak három olyan torna volt, amikor nem tudott pontot gyűjteni.Megnyert a 17. Challenge Tourt, ahol egyszer döntős is volt.

1_ciaran-teehan.png

Mikuru Szuzuki - japán

A kedves kis japán hölgy 2019-ben megnyerte a BDO világbajnokságot és a Grand Slamen is láthatta őt a nagyérdemű. Komoly BDO-sikereket ért el ebben az esztendőben. Megnyerte a WDF World Cupot, első volt a Dutch Openen is. Döntőzött a Denmark Openen, elődöntős volt a Welsh Openen, a Welsh Classicon, a Denmark Mastersen, míg a PDC Asian Tourról van egy ötödik helye. Meglátjuk mire lesz képes első PDC-s világbajnokságán, a harmadik napon, James Richardson ellen.

suzuki.jpg

Fallon Sherrock - angol

A másik hölgy a briteknek és íreknek kiírt vb-selejtezőt nyerte meg. Talán az örökös negyediknek (vagy talán még annak sem) számított Lisa Ashton, Lorraine Winstanley, Deta Hedman mögött. Éppen a legjobbnak kikiáltott Lisa Ashton legyőzése árán jutott el a végső sikerig. Az év elején kevés sikerrel megpróbálkozott a Tour Card UK Qualifying Schoollal is. Majd játszott tíz Challenge Touron is, itt se sok babér termett neki. Ellenben megnyerte az idei Denmark Opent és Masterst, a Helvetia Opent, a British Classicon, az England Openen, a German Openen, az Isle of Man Openen, valamint a Scottish Openen is döntős volt. Hat BDO-vb-n volt ott, négyszer lett az 5., élete első PDC-s vb-jén Ted Evettset sorsolta az útjába a szerencse.

fallonsherrock.jpg

Callan Rydz - angol

A Challenge Tour idei győztesét tisztelhetjük a 21 éves fiatalemberben. Végigjárt minden versenyt Angliában idén, hogy minél több tapasztalatot szerezzen, és végül a 125. helyig sikerült felküzdeni magát. Két Challenge Tourt nyert meg, egy döntője, egy elődöntője volt. A Development Touron is sikerült egy első helyet elcsípnie, emellett egyszer 3., háromszor 5. lett abban a sorozatban. A Players Championship 18. állomásán Stephen Burtont, Chris Dobey-t, Brendan Doland és Steve Beatont is sikerült legyőznie, végül James Wade-től kapott ki a negyeddöntőben. Rengeteg tehetség van Angliában, meglátjuk ő mire jut első vb-jén, Steve Lennon lesz majd az első ellenfele.

callan_rydz.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr1315333944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása