9 Nyíl

Gary Andersont nem lehetett megviccelni

2019. december 17. 09:01 - Denis Potvin

PDC-világbajnokság, Alexandra Palace, 4. nap – összefoglaló

Annyi kiemelt, világbajnok bukott már el a korábbi három nap során, hogy aggódva vártuk, vajon mi lesz Gary Anderson sorsa. Nos, a Flying Scotman nem viccelt, és könnyedén nyerte a meccsét Brendan Dolan ellen. Calan Rydz nagy csatában ejtette ki az esélyesebb Steve Lennont, míg William O’Connor és Vincent van der Voort is könnyed magabiztossággal jutott a második körbe.

wldchamps-rd2-anderson3_1920.jpg

1. forduló: Steve Lennon 2-3 Callan Rydz (3-0, 0-3, 0-3, 3-0)

A hétfő este egyetlen szoros meccsén Rydz tovább folytatta idei jó szereplését, a 21 éves newcastle-i dartsos élete első vb-jén sikerrel mutatkozott be. Az első szettben még ismerkedett a környezettel, és Lennon simán behúzott három leget egymás után, az utolsó 12 nyílból, 128-as kiszállóval. A másodikban Rydz is megmutatta tudását, és 3-0-val egyenlített. A harmadikban volt egy szenzációs köre, amikor kétszer is megdobta a 180-at egymás után, és már ő vezetett. Lennon hat elbukott leg után tudott hozni egymás után megint hármat. A döntő szett is majdnem 3-0-val ért véget, de a-2 után Lennonnak sikerült megcsípni egyet. Sőt, a döntő legig is eljutottunk. Elsőre Lennonak voltak meccsnyilai, de kétszer is a D18 mellé dobott. Rydz ennél pontosabb volt, három nyílból végül kidobta 25 pontot, és továbbjutott.

el7xpd_xuae7qxq.jpg

1. forduló: William O’Connor-Marko Kantele 3-0 (3-2, 3-1, 3-1)

Az ír fiú nem sok esélyt adott finnek, ehhez elég volt nagyobb tömegeket dobni, közte négy 180-ast, illetve pontosabban dobni a duplákat is. Mindkét mutatóban felülmúlta ellenfelé O’Connor, így nem is kétséges a diadala. Kantele azzal lehet elégedett, hogy mindegyik szettben legalább leget nyert. A második és a harmadik szettben lett volna esélye, hogy szorosabb legyen a vége, ami talán a javára is billentett volna szettgyőzelmet, de ezt már sosem fogjuk megtudni.

el7-bttwsaequ1q.jpg

1. forduló: Vincent van der Voort-Keane Barry 3-0 (3-2, 3-2, 3-0)

Minden idők harmadik legfiatalabb vb-játékosa, a 17. életévét idén júniusban betöltő Keane Barry az első két szettben alapos csatára késztette, a nagy csatákat megélt Vincent van der Voortot, de a végére elfáradt, és így ő is búcsúzott. A fiatal ír bátran, és jól játszva kezdett. Mivel mindenki hozta a kezdését, így van der Voorté lett az első szett. A másodikban a holland kétszer lebrékelte Barryt, aki a végére elfáradt fejben, talán ha az első leget sikerül behúznia, aki ez a szett is szorosabb lett volna. De nemlett.

el8ix_fx0aayuk5.jpg

2. forduló: Gary Anderson-Brendan Dolan 3-0 (3-0, 3-1, 3-0)

Kiváncsian várta mindenki, hogy folytatódik-e a csillaghullás, de nem így lett, és Anderson roppant magabiztosan, mindössze egy leget veszítve, 93,77-es átlaggal lépett a következő körbe. Itt is a kiszállók miatt nem lett szorosabb, igaz egyszer Anderson majdnem elrontott egy lehet 200 pontos előnyről, amikor D18-at, majd a D4-et csak három kör után dobta ki. A második szett a skót 144-es kiszállója miatt marad emlékezetes. A harmadikban pedig 14 és 13 nyilas körökkel döntötte el végleg a meccset. Reméljük bírja a háta végig a küzdelmeket.

el8szxqx0aal-u8.jpg

Innentől kezdve, a hét minden napján két szakaszban folytatódik a világbajnokság. Délután 13:30-tól, illetve este 20 órától. Bemutatkozik a lengyel Ratajski, valamint a másik hölgyinduló, Fallon Sherrock is.

Délutáni szakasz, 13:30-tól

  • Ryan Searle v Robbie King (első forduló)
  • Cristo Reyes v Lourence Ilagan (első forduló)
  • Rowby-John Rodriguez v Noel Malicdem (első forduló)
  • Krzysztof Ratajski v Zoran Lerchbacher (második forduló)

Esto szakasz, 20 órától

  • Ritchie Edhouse v Borisz Kolcov (első forduló)
  • Jose De Sousa v Damon Heta (első forduló)
  • Ted Evetts v Fallon Sherrock (első forduló)
  • Jeffrey de Zwaan v Darin Young (második forduló)

monres_0.jpg

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr9915355654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása