Ha létezne a dartsban Halhatatlanok Csarnoka, akkor Eric Bristow lenne az első, aki helyet követelhetne ott magának. A sportág ikonja, Phil Taylor mentora, The Crafty Cockney, azaz a Ravasz Londoni éppen két éve ment el. Egy csütörtöki nap volt, amikor a Premier League összefoglalójára készültünk. Ő is ott volt Liverpoolban. Döbbenet fogadta. Éppen Peter Wright és Daryl Gurney játszott a színpadon, amikor érkezett a hír.
Nehéz szavakat találni még most is. Ő volt a legenda. A The Crafty Cockney-s pólóban indult az a karrier, ami aztán a világhírnévig repítette.
Ötször nyert világbajnokságot, ötször nyert World Masters Championshipet, 1980-ban, 1981-ben, valamint 1983 és 1985 között vezette a világranglistát. Négyszer volt egyéniben World Cup-bajnok. 22 WDF és BDO, valamint 70 egyéb tornagyőzelem áll a neve mellett.
Óriási szerepe volt abban, hogy a darts világméretű vállalkozássá nője ki magát. Vezető szerepet vállalt abban, hogy 1993-ban megalakuljon World Darts Council, amelyből aztán a PDC fejlődött ki.
A sportágban végzett elképesztő munkája mellett az egyik legnagyobb tett még, hogy neki köszönhetjük Phil Taylort, aki az ő kocsmájában bontogatta a szárnyait, és Bristow támogatta a kezdeteknél a sportág másik halhatatlanját. A halálával szegényebbek lettünk, kevesebb lett a tanács, a jó szó egy-egy sportközvetítés során. The Crafty Cockney már két éve fentről figyeli ezt a csodálatos sportot.
Emléked örök marad!