Folytatódjon hát a múltidézés. Az elmúlt alkalommal megismerkedhettünk az egyik „legszínesebb” egyéniséggel, aki talán még manapság is megállná a helyét a játékosok között, most azonban azt a személyt fogjuk kicsit közelebb hozni a kedves olvasókhoz, akinek talán a legnagyobbat köszönhetjük: a darts globális sporttá válását.

Na, és persze a tizenhatszoros világbajnokot, Phil Taylort is az ő számlájára írhatjuk. Igen, ő adta a darts sportágának ezt az ellenállhatatlan úriembert, aki még mostanában is képes minket ámulatba ejteni.

De mi most a mentorra koncentráljunk…

Eric Bristow-ra.                                       

Róla fogunk beszélni az elkövetkező sorokon keresztül.

A „Ravasz Londoni” – aki nevét egy Santa Monica-i bárban kapta, ahol úgy jelent meg egy versenyen, hogy pólóján egy angol bobbie (a rendőrök közkeletű elnevezése Angliában), a brit zászló (Union Jack), valamint ez a becenév szerepelt. Természetesen ez a név egész karrierje során elkísérte, mint ahogy a vörös póló is – ez már mondjuk úgy, védjegye lett neki.

11 éves korától dobálta a nyilakat, 23 évesen pedig elindult azon az úton, amelyről 27 éven át nem tért le. „Belül mindig úgy éreztem, minden versenyt meg fogok nyerni, amelyen elindulok.” – nyilatkozta Bristow pályafutásának csúcsán, és volt idő, amikor gyakorlatilag meg is valósította mindezt.

Hét éven keresztül tartó megkérdőjelezhetetlen fölényének olyan nagyszerű játékosok estek áldozatul a BDO-világbajnokság döntőiben, mint például Bobby George (1980), John Lowe (1981, 1985), vagy David Whitcombe (1984, 1986). Viszont 1982-ben már az első fordulóban búcsúzott Steve Brennan ellen, míg 1983-ban a fiatal és feltörekvő Keith Deller győzte le őt a döntőben. Öt alkalommal elhódította a Winmau World Masters címet is, ahol Paul Reynolds-ot, Alan Hogg-ot, John Lowe-t, Mike Gregory-t és Keith Deller-t sikerült maga mögé utasítania, illetve kétszer diadalmaskodott a News Of World versenyen is, nem felsorolandó még a többi trófeát, amit ezekben az időkben begyűjtött.

1986-ban azonban valami megváltozott. Bristow éppen a Svéd Open-en dobott, de nem érezte, hogy olyan gördülékenyen mennének a dobásai. Bizony-bizony, Ericet tragikus módon utolérte az a bizonyos dartitis nevű kór, amely a játékost pszichésen gátolja abban, hogy a megfelelő módon engedje el a nyilait. Ő azonban nem törődött bele a helyzetbe, hanem sikeresen megküzdött a betegséggel, és mi sem bizonyítja jobban visszatérését, mint az, hogy 1989 és 1991 között háromszor is világbajnoki döntőbe jutott. A döntőben elszenvedett vereségek (Jocky Wilson, Phil Taylor, Dennis Priestley) azonban kérlelhetetlenül azt jelezték, hogy a generációjának legnagyobb tehetségével megáldott játékosának pályafutása a vége felé közeledik.

Na, igen…és itt kell megemlékeznünk Phil Taylorról is, aki tulajdonképpen Eric Bristow-nak köszönheti a kezdeteket.

Phil akkoriban gyári munkásként kereste kenyerét egy kerámiaüzemben, és csak hobbiszinten dobált egy kocsmai csapatban (minő véletlen, hogy éppen abban a kocsmában, ahová Bristow is sokat járt), amikor felfedezte a fiatal kerámiaöntőben a játékost, és lerakott neki 10.000 fontot, azzal a feltétellel, hogy majd visszaadja neki, amikor sikeres játékos lesz. Taylor így vallott erről a nemrég magyarul is megjelent könyvében: „Megszámlálhatatlanul sok időt, alighanem több ezer órát töltöttünk a gyakorlótábla előtt, és mindig remekül kijöttünk egymással: keményen játszottunk, aztán kezet ráztunk, és másnap kezdtük elölről az egészet. Eric olyan volt, mint egy oroszlán: addig tanította vadászni a kölykét, amíg az készen nem állt arra, hogy kimenjen a vadonba, és saját magáról gondoskodjon.” Ez annyira jól sikerült, hogy egy idő után a tanítvány még a mestert is lekörözte, ez pedig az 1990-es vb döntőjében érte el csúcspontját, amikor Taylor legyőzte Bristow-t 6-1 arányban.

1993-ban egyike volt azon játékosoknak, akik – látva a profi darts hanyatlását – kiléptek a BDO-ból és létrehozták a WDC-t, azaz a Darts Világtanácsot, ami 1997-ben vette fel a ma is használatos nevét, a PDC-t (Professzionális Dartsszövetség). Ezzel indult el a darts globális sporttá válása, hiszen háztartások millióiba jutottak el így a televízión keresztül a PDC által megrendezett, különféle versenyek, tornák. Sid Waddel mondta erről egykoron: „Az Eric Bristow és Phil Taylor vezette elszakadás kellett hozzá, hogy a darts világa felpezsdüljön. Ma már csak az számít, hogy ez a világ legnagyobb dartsshow-ja. A tv-közvetítések elképesztően magas technikai háttérrel futnak, mindenhol kamerákat találunk, és egyes helyszíneken akár tízezer ember is drukkol a játékosoknak, még ha alig is látnak belőlük valamit.”

Ebben az évben volt Bristow utolsó nagy villanása, hiszen egészen a világbajnokság elődöntőjéig menetelt, ám akkor ismét a tanítvány állta útját, és 5-4 arányban le is győzte. Végül 2007-ben döntött úgy, hogy felhagy az aktív darts-cal, és innentől kezdve tudását már a televízióban kamatoztatta, mint szakkommentátor (a mai napig).

Habár néha még ő is kezébe veszi klasszikus nyilait (Harrows Eric Bristow 90% - 22gramm), és egy-egy bemutatómeccset csak lenyom a régi haverok és játszótársak társaságában.

A végére pedig következzen két anekdota:

1. Eric Bristow-ról köztudott volt, hogy mindig úgy dobott, hogy a dobó kezén eltartotta a kisujját, mint ahogyan az angol „felső osztály” tagjai a teázás közben szokták tartani. Amikor megkérdezték tőle, hogy ezzel ugye nem az ellenfeleit akarja úgymond „megalázni”, Bristow csak annyival reagált, hogy ez csupán csak egyszerű modorosság volt részéről. Semmilyen trükk, és semmilyen álázás nem volt ezzel a célja.
2. Az acélidegekkel rendelkező Bristow életében talán először és utoljára tűnt gyámoltalannak a színpadon, amikor 1989-ben a Brit Birodalom Érdemrendjével tüntették ki a darts kiemelkedő szolgálatáért. „Találkozni a királynővel minden televíziós döntőmnél idegtépőbb élmény volt” – nyilatkozta az esemény után.

Vitathatatlanul a darts egyik legnagyobb egyénisége…még ma is.