9 Nyíl

Megállítja-e valaki van Gerwent Riesában?

2016. szeptember 02. 10:00 - Turpi9

Folytatódik a European Tour sorozat, aminek a hetedik állomása következik, a Happy Bet International Darts Opent Németországban, Riesa városában rendezik. Komoly versenyre számíthatunk, hiszen az első három kiemelt: Michael van Gerwen, Peter Wright és James Wade. És persze itt lesznek a legjobbak közé igyekvő fiatalok is. Az előző forduló döntőjéről itt olvashattok többet.

 

ido_2016_570.png

A verseny a sorozat szokásainak megfelelően fog zajlani. Pénteken 12 órától, majd 18 órától a a selejtezőkből (angliai, európai és a német helyi) felkerült 32 játékos vívja az első kört. A menők, azaz a 16 kiemelt szombaton 12 órától mutatkozik be, itt is lesz esti program, szintén 18 órától. A pontos beosztást majd a pénteki első kör után érdemes böngészni. Vasárnap déltől a harmadik kört, majd este a negyeddöntőt, elődöntőt és a döntőt rendezik. Lentebb olvasható, hogy a 115 ezer fontos összdíjat hogyan szórják majd szét. 

A versenynek a Sachsenarena Riesa ad majd otthont. Riesa amúgy a Szászországban, a volt NDK területén, Lipcse és Drezda között félúton, az Elba partján, csodás környezetben fekszik. A csarnok egy 2014-ben átadott aréna, 9-10 ezer ember várnak erre a hétvégére.

Tavaly rendezték az első International Darts Opent, amelynek a döntőjében Michael Smith 6-3-ra győzte le Benito van de Pas-t. Érdekesség, hogy a torna 4. kiemeltje a belga Kim Huybrechts lesz. Ő néhány napja még a magyarokkal együtt dobált a szlovéniai EDF-bajnokságon.

A Pro Tour versenysorozat ranglistájának első 16 helyezett játékosa

1. Michael van Gerwen
2. Peter Wright
3. James Wade
4. Kim Huybrechts
5. Dave Chisnall
6. Michael Smith
7. Ian White
8. Benito van de Pas
9. Jelle Klaasen
10. Menszur Szuljovics
11. Robert Thornton
12. Gerwyn Price
13. Terry Jenkins
14. Alan Norris
15. Stephen Bunting
16. Simon Whitlock

20 játékos a július elsején, Barnsley-ban zajlott angliai selejtezőből szerzett indulási jogot:

Daryl Gurney
James Wilson
Joe Cullen
Jim Walker
Andy Hamilton
Michael Barnard
James Richardson
Jamie Caven
Kyle Anderson
Brendan Dolan
Andy Boulton
Kevin Painter
Robbie Green
Ryan Meikle
Mark Frost
Ricky Evans
Devon Petersen
Chris Dobey
Darren Webster
Steve West

További 8 játékos az európai selejtezőből és 4 játékos a nemzeti selejtezőből jut be.

A 115.000 font összdíjazás így oszlik el:

Helyezés Összeg
Győztes £25,000
Döntős £10,000
Elődöntő £5,000
Negyeddöntő £3,500
Harmadik kör £2,000
Második kör £1,500
Első kör  £1,000
Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr4111670570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása