Nyakunkon a 2017-es UK Open, így időszerű, hogy egy kicsit elmerüljünk a PDC egy legrégibb versenyének múltjában. Egész pontosan a negyedik legrégebben futó sorozatról beszélünk, tehát valóban egy patinás, nagy múltra visszatekintő tornáról beszélünk. Ezt a tornát szokás a darts FA kupájának is nevezni, hiszen itt amatőr játékosok is esélyt kapnak az indulásra, így előfordulhat, hogy például egy postás vagy egy kőműves összekerülhet akár Phil Taylorral is.  Lássuk tehát, hogyan alakult a verseny történelme a 2000-es évek elejétől napjainkig.

2003

Az első versenyt tizennégy évvel írták ki és a SkyBet égisze alatt futott. Vagyis ez az egy verseny volt aminek a SkyBet volt a névadója. A helyszín a boltoni Reebok Stadion volt és a torna összdíjazása komoly 124.000 fontot tett ki.

Nagy nevek és legendás harcosok tették tiszteletüket a versenyen. Phil Taylor, John Part, John Lowe, Rod Harrington,  Cliff Lazarenko, Peter Manley, Colin Lloyd, Alan Warriner, Roland Scholten és a többiek. Szó ami szó igen parádés névsor még akkor is, ha a régi legendák közül sokan már karrierjük végén jártak. Érdekesség, hogy Deta Hedman személyében egy hölgy is elindult a tornán igaz a selejtezőt nem élte túl.

A nagyok teljesítményét elnézve elég vegyes az összkép. A legjobb tizenhat közé Phil Taylor, Roland Scholten, John Part, Cliff Lazarenko és Dennis Priestley tudott „csak” eljutni.  Rod Harrington már a második körben kiesett,  John Lowe,  Kevin Painter, Ronnie Baxter és Alan Warriner a harmadik fordulóban búcsúztak.

A legjobb tizenhat közé jutáson bukott el kiváló meccsen Peter Manley John Part ellen, Colin Lloyd Adrian Graytől szenvedett vereséget, Wayne Mardle pedig nem bírt Roland Scholtennek. A legjobb nyolc közé bejutott Phil Taylor, Mark Thomson, Roland Scholten, Dave Smith, Colin Monk, Shayne Burgess, Paul Williams és Wayne Jones. Meglepő nevek bőven akadtak tehát. Taylor aztán nagyon belehúzott és előbb 10-2-re kiütötte Thomsont majd pedig simán 11-5 arányban megverte Scholtent így készülhetett  a Burgess elleni döntőre. Burgess komoly csatákat vívott míg eljutott idáig, 10-8 Monk ellen és 11-9 Williams ellen. Aztán többre már nem futotta az erejéből, így a 2003-as év bajnoka a döntőt 18-8-ra megnyerő Phil Taylor lett.

2004

Ebben az évben már a Budweiser nevét viselte a torna, a helyszín és a pénzdíjak viszont változatlanok maradtak. És a győztes személye is változott, de erről kicsit később.

Deta Hedman ismét szerencsét próbált de az első körben ismét kiesett. Hozzá hasonlóan korán bukott Rod Harrington is. A második kör nagy vesztesei Keith Deller és Wes Newton voltak, egyikük tudott a legjobb 64 közé jutni. A harmadik fordulóban az akkor debütáló Adrian Lewis vereséget szenvedett Dennis Harbour ellen, de ennél is nagyobb szenzáció volt Peter Manley sima veresége Matt Chapman ellen. Taylor, Scholten, Part, Lloyd,

Mardle, Lazarenko és Priestley viszont sikerrel vették ezt a kört, tehát nagy név bőven jutott a legjobb 32 közé.
A legjobb 32 között remek csaták alakultak. Part nagy meccsen verte a legendás Bob Andersont, Lloyd 8-7-re verte James Wadeet, Warriner 8-4-re nyert Lazarenko ellen. De a legnagyobb mutatványt Phil Taylor produkálta aki Mark Chapman ellen összehozott egy tökéletes leget.

Az óriási meccsek aztán folytatódtak a legjobb 16 között is. Lloyd 8-7-re verte Baxtert, ugyanilyen arányban nyert Taylor Mardle ellen, illetve John Part Dennis Priestley ellen. Painter, Scholten, Steve Beaton, Warriner illetve Andy Jenkins voltak akik még el tudtak jutni a legjobb  közé. Itt aztán robbant egyet a bomba: John Part legyőzte a címvédő Phil Taylort. Scholten 8-6-ra verte Warrinert,  Beaton legyőzte Kevin Paintert,  Andy Jenkins pedig Lloydot tudta verni. Az elődöntőkben Part – Jenkins és Scholten -  Beaton mérkőzéseket rendeztek. John Part és Andy Jenkins nagy csatát vívtak, előbbi 8-7-es sikerével ért véget a csata. Scholten simán, négy legnyi különbséggel verte meg Beatont. És a holland jó formája kitartott a végéig, a döntőben 11-6 arányban megverte John Partot, ezzel pedig 2004-ben Roland Scholtennek hívták a UK Open bajnokát.

2005

Rekordot jelentő 170 indulóval rajtolt el a verseny, szokás szerint Boltonban. Rengeteg érdekesség tarkította a versenyt. John Lowe például selejtezni kényszerült és onnan elindulva jutott el a 32-es „főtábláig”. Feltűnt a versenyen egy akkor 35 éves skót úriember, egy bizonyos Peter Wright is, igaz Ő csak a harmadik körig jutott. Szintén itt „debütált” Ian White is, neki a legjobb 64 lett a végállomás. Érdekes még, hogy a harmadik körben bukott el az előző évben a legjobb négybe jutó Steve Beaton is. Két legendás alaknak is itt volt a végállomás. Alan Warriner leget sem nyert John Part ellen, míg Rod Harrington 5-2-re bukott Bob Crawley ellen. A kitartó hölgy, Deta Hedman viszont most a legjobb 64-be tudott kerülni, igaz ott 8-1-es vereséget szenvedett. A legjobb 64 között kiesett az előző évben elődöntős Andy Jenkins, a legendás Wayne Mardle, Kevint Painter, Dennis Priestley, Richie Burnett és Terry Jenkins is. Viszont az ijfú Adrian Lewis bejutott a legjobb 32 közé.

A legjobb 32 között akadtak sima alázások, Taylor 11-1-re nyert Steve Alker ellen,  Part 11-3-ra ütötte ki Mark Lamberst, Adrian Lewis lenullázta Colin Monkot. Szintén 0-ra nyert Roland Scholten Andy Smith ellen, de Peter Manley sem izzadt meg Alan Reynolds ellen. James Wade viszont komolyat harcolt a nagy öreg Bob Andersonnal, a vége 11-9 The Machine javára. Briliáns ütközetet hozott a legjobb nyolcba jutásért Phil Taylor és John Part mérkőzése.

Adrian Lewis nem bírt Chris Masonnel, bár az éppen 20 éves Lewisnak már a tizenhatba jutás is nagy siker volt. Roland Scholten óriásit küzdött John Lowe ellen és nyert 11-10-re.  Peter Manley esélyt sem adott James Wadenek és egy 11-4-es verést osztott ki az akkor még ifjoncnak számító ellenfelének.
A legjobb nyolc között aztán az esélyesek nem kegyelmeztek. Taylor 11-3-ra verte el Masont, Scholten 11-4-es verést osztott ki az egyébként remek játékos Colin Osbornenak. Az alsó ágon  Mark Walsh 11-2-es sikert aratott  Erik Clarys ellen és Peter Manley sem sok esélyt hagyott Alex Roynak.

Az elődöntőben aztán Taylor megcsinálta ugyanazt amit tavaly. Vagyis odatett egy 9 nyilast. És még a meccset is megnyerte Scholten nagy bánatára.

A másik ágon meglepetés született, nevezetesen Mark Walsh legyőzte Peter Manleyt.  A döntő aztán semmilyen meglepetést nem hozott, Phil Taylor 13-7 arányban, közel 98 pontos átlaggal söpörtbe be második UK Open trófeáját.

2006

Ismét Bolton, ismét Budweiser, ismét 124.000 font. Viszont új rendszer a kvalifikációban. Itt debütált a mostanáig érvényes UK Open Order Of Merit azaz a UK Open rangsor. A kvalifikáció során elért helyek alapján az első 32 játékos a verseny harmadik körében kezd, 33-64-ik hely közöttiek a második körben és a többiek (kiegészülve 32 amatőr játékossal). Érdekességek most is bőven akadtak a kvalifikáció során. Cliff Lazarenko például csak a 68-ik helyen végzett így hamar tábla elé kellett állnia, akárcsak a korábbi döntős Shayne Burgessnek. Szintén nem került be a legjobb 32-be Roland Scholten (komoly meglepetésre), Keith Deller,  Steve Beaton és Colin Osborne sem. A legjobbak között (Taylor, Part, Mardle, Painter, Priestley, Manley, Wade) feltűnt egy új arc is, nevezetesen Raymond van Barneveld aki addigra négy világbajnoki  címet szerzett a BDO-nál.

A versenyen a legelején kiesett Lazarenko (igaz ekkoriban egészségi gondjai voltak), Steve Beaton a második körben zakózott (Deller ellen). Több igazán nagy meglepetés nem történt. Ahogy tulajdonképp a harmadik kör sem hozott túl sok csodálkozni valót. Talán csak Colin Osborne  8-6-os veresége Steve Maish ellen illetve Kevin Painter buktája John MacGowan ellen volt ami úgy igazából nagyot szólt. Illetve James Wade 8-6 arányban elbukott mérkőzése Andy Smith ellen volt még érdekes. Lloyd rangadót nyert Warriner ellen, Scholten 8-5-re verte Manleyt. Taylor, Part, van Barneveld vagy épp Ronnie Baxter simán jutott a negyedik fordulóba.
Ahol aztán jöttek emlékezetessé vált meccsek. Lewis – Mardle 11-10. Vagy Bob Anderson -  Dennis Priestley 11-4.  Vagy a tavalyi döntős Mark Walsh 11-6-os zakója Robbie Green ellen. Szóval volt itt minden mint a búcsúban. Taylor simán nyert, Barney sem sokat vacakolt,  Scholten lazán verte Andy Jenkinst, ahogy Colin Lloyd sem szenvedett sokat Maish ellen.

A legjobb tizenhat között történtek komoly meglepetések. No nem Taylor kiütéses sikere Lloyd ellen. És nem is Barneveld simázása Anderson ellen. De igencsak felkapta a nép a fejét amikor Barrie Bates 11-5-re megverte Scholtent. Vagy amikor Part kikapott Andy Callaby ellen. De Lewis vereségét sem sokan várták a 65 éves Magowan ellen. Valamint Robbie Green 11-6-os győzelme Terry Jenkins ellen is inkább sorolható a meglepetés kategóriába.

A legjobb nyolc között Barrie Bates megverte Alex Royt, Alan Tabern pedig élete legjobb eredményét érte el amikor legyőzte Andy Callabyt. A felső ágon  Magowan elverte Robbie Greent. De az izgalmak a Taylor – van Barneveld  meccsen érték el a tetőpontot. A meccsre biztos sokan emlékeznek, a legnagyobb videómegosztón vissza is lehet nézni részletekben. Tehát a vége 11-10 Barney javára.

A lendület amit itt kapott a holland bőven kitartott Magowan ellen, 11-7 lett a vége. Barney ellenfele pedig az Alan Tabernt legyőzőt Bates lett. A döntő pedig mit mondjak elég egyoldalú lett, 6 pontos különbséggel nyert a holland, aki majdnem 10 pontot vert átlagban ellenfelére.

2007

A 2007-es év komoly változásokat hozott a verseny életében. A főszponzor a Blue Square lett, és az összdíjazás megemelkedett 150.000 fontra, illetve 15.000 font járt a 9 nyilas teljesítményért.
Ebben az évben is felbukkantak új nevek a porondon. Elindult a versenyen egy bizonyos Michael van Gerwen, megjelent a színen Jelle Klaasen, Mervyn King, Vincent van der Voort valamint Kirk Shepherd is.
A régi öregek számára a negyedik forduló jelentette a végállomást és ez jelezte, hogy eljött az őrségváltás ideje. Alan Warriner 8-7-re kapott ki Wayne Jonestól, Keith Deller és Cliff Lazarenko egyaránt egy 8-2-es pofont kapott, de itt esett ki Ronnie Baxter is.

A legjobb 32-be jutásért vérzett el Peter Manley, aki Phil Taylor nyilaival nem tudott mit kezdeni és lett a vége 11-3. James Wade rendesen 11-5-re páholta el Roland Scholtent, Steve Beaton pedig ismét korán kiesett, ezúttal Adrien Grey ellenébe. Az ifjú Jelle Klaasen pedig élete első UK Open versenyén csak a 64-ig jutott, ekkor még Richie Burnett túl nagy falat volt a számára.

A következő körre jutott egy igazán komoly rangadó. Ez volt Barney csatája John Part ellen. A vége 11-10 a holland javára. A szemtelenül fiatal MvG itt még nem tudott kifogni Colin Osborne-on és 11-7-es vereséget szenvedett. Darren Webster komoly bravúrt elérve kiverte James Wade-et, Mark Dudbridge pedig Adrian Lewist küldte haza. Phil Taylor lazán verte el Wes Newtont és ismét elhelyezett 9 tökéletes nyilat a táblába.

A legjobb tizenhat között megint akadt egy klasszikus. Nevezetesen a Taylor – Priestley összecsapás. Taylor nem bízta a véletlenre és 11-3-ra kiütötte ellenfelét. Jó kis  móka volt a Lloyd – Painter meccs is, előbbi örülhetett a végén. Vincent rombolóhoz méltóan végzett 11-5-re Burnettel, Mervyn King pedig hajszállal ugyan, de kikapott Colin Osbornetól. Barneveld pedig címvédőhöz méltóan hozta a papírformát  Wayne Jones ellen. Az elődöntőbe jutásért jött egy újabb klasszikus van Barneveld – Taylor ütközet, ami ismét Barney sikerét hozta. Ez is kiváló csata volt.

Vincent folytatta a menetelést, kiélezett komoly meccsen 11-10-re múlta felül Terry Jenkinst. Colin Osborne életében először jutott négy közé, miután megverte Alan Greent. Colin Lloyd pedig 11-6-os sikerrel jutott túl Steve Hineon.

Az elődöntők közül egy nagyon simára sikerült.  Barney esélyt sem adott Lloydnak, 102-es átlagot hozott össze, végig uralta a meccset és nyert 11-4-re. A másik ágon gigászi küzdelem folyt. Vincent van der Voort és Colin Osborne nagyot küzdött, a végsőkig kiélezett küzdelemben a holland óriás tudott 11-10 arányban diadalmaskodni.

Összejött tehát a holland házidöntő, amiben Vincent nem bírt lépést tartani honfitársával és igazán megszorítania sem sikerült a kiválóan játszó van Barneveldet. A vége 16-8, megtörtént tehát ami eddig még soha, vagyis a címvédés.

2008

A helyszín továbbra is a boltoni Reebok stadion, a névadó idén is a Blue Square, viszont a díjak ismét emelkedtek, összesen 178.000 font került kiosztásra, + 25.000 9 nyilasért.

Ismét akadt egy hölgy aki megpróbálkozott a versenyen, nevezetesen Anastasia Dobromyslova, és a bravúrhoz nagyon közel járt az első fordulóban, de Robert Thornton végül 6-5-re győzni tudott. És elindult a versenyen napjaink BDO legendája Scott Waites is. Ennél nagyobb szenzációt csak Richie Burnett szolgálgatott, aki 6-1-es méretes zakót kapott az első körben Jamie Harveytól. A második körben az ismertebb nevek közül ismét Beaton volt aki kiesett (szokás szerint korán), de a tavaly remeklő Steve Hine is befejezte a küzdelmeket, illetve Darren Webster sem tudta megismételni tavalyi eredményét.

A legjobb 64 között igazi csillaghullás volt. Roland Scholten elvérzett Mark Walsh ellen, Colin Lloyd méretes verést kapott van den Voorttól, Priestley szorosan de kikapott Nigel Birchtől, Wayne Mardle remek hozott össze Adrian Lewissal, de bánatára Jackpot nyert 9-8-ra. Szintén 9-8 lett a vége  Dudbridge és Warriner-Little összecsapásának- A fiatal MvG pedig Robert Thorntontól kapott ki 9-7-re, de oroszlánkörmeit már ekkora megmutatta.A legjobb 32 között jött a menetrendszerű 9 nyilas Phil Taylortól és persze jött neki a sima győzelem is Jamie Harvey ellen.

Mark Dudbridge óriásölő szériája folytatódott, ezúttal Peter Manley volt az áldozat. John Part kiverte Terry Jenkinst, Vincent hazaküldte Osbornet, Adrian Lewis bicskája pedig Brendan Dolanbe tört bele. Scott Waites számára itt ért véget a torna, mivel nem bírt el Ronnie Baxterrel.

A legjobb tizenhat között akadtak váratlan eredmények. Wayne Jones 9-6-re elverte Partot, az addig UK Openen komoly sikert el nem érő Gary Mawson megverte 2005 vb döntősét Mark Dudbridgeot. Dolannek sok öröm nem jutott a Chris Thompson elleni meccsen (2-9), Taylor leiskolázta Wes Newtont, Vincent pedig honfitársát Klaasent tudta verni 9-6 arányban.

A legjobb nyolc között ismét lett egy Barneveld – Taylor mérkőzés és ismét a holland tudott nyerni egy remek meccsen 10-9-re. Pedig Taylor 101 felett átlagolt. A meglepetés emberek meccsét Mawson nyerte 10-6-ra Jones ellen, Wade ilyen arányban verte el Alan Tabernt, míg Vincent 10-5-re nyert Thompson ellen.

Az elődöntőkben aztán megint lett egy meglepi. Nevezetesen Mawson 10-8-as sikere van Barneveld ellen. Erre nem sokan tettek nagy pénzt akkor. James Wade és Vincent van der Voort összecsapása igen érdekes mérkőzés volt. Wade 2007-ben megnyerte a World Matchplayt és a World Grand Prixet is, Vincent pedig az előző UK Openen döntőzött. A meccs mégis nagyon egyoldalú lett, sima 11-4 Wade javára, aki átlépte a 100-as átlagot.

A döntőben tehát Wade – Mawson összecsapást rendeztek, ahol aztán megtört a varázs. Mawson nem tudott újabb csodát tenni, így tehát James Wade megszerezte első UK Open győzelmét.

2009

Erre az évre már 200.000 font lett a verseny összdíjazása, ezt leszámítva nem változott semmi.
Az első 32 kiemelt között a megszokott nagy nevek mellett (Taylor, van Barneveld, Lloyd, Wade, Priestley, Dudbridge, van der Voort, Painter) feltűntek az új generáció tagjai illetve idősebb, de még a PDC-ben újabb játékosok is mint például Mvg, Klaasen, Stompé és Caven. A hátrébb rangsoroltak között is voltak bőven ismert nevek: Mardle, Beaton, Part, Gary Anderson, Scholten illetve újra feltűnt Peter Wright és megjelent Joe Cullen is. Elindult továbbá Glen Durrant is illetve megint szerencsét próbált Dobromyslova is. Az orosz hölgy azonban nem jutott túl az első fordulón, de ugyanitt hullott ki Burnett is illetve az akkor csak 19  éves Michael Smith is.

A második fordulóban volt pár érdekes meccs. Gary Anderson kikapott Paul Nicholsontól, a szokásos Beaton zakó is megvolt, Kirk Shepherd sem bírt továbbjutni. Viszont Mardle és Scholten sikerrel vették az akadályt.
A harmadik forduló nagy vesztesei Wayne Mardle, John Part, James Wade és Vincent van der Voort voltak. Mardle katasztrófálisan teljesített 9-2 kikapott Mark Walshtól. John Part régi ellenfélével Colin Lloyddal találkozott és kapott ki 9-8-re. James Wade címvédőként Peter Manleyvel futott össze és vesztett ellene minimális különbséggel. Vincent pedig Wayne Jonestól kapott egy kellemetlen pofont 6-9 arányban. De Mervyn King veresége Michael Barnard ellen sem volt a borítékolható kategória, illetve Mvg sima 9-4-es veresége Andy Hamilton ellen is említésre méltó. Kicsit idézzük vissza milyen is volt a fiatal MvG:

A legjobb tizenhat közé jutásért vérzett el Adrian Lewis akinek Mark Walsh volt túl nagy falat. Dudbridge sem járt jobban  neki Mark Lawrence jelentette a végállomást. Peter Manley a 2008-as BDO világbajnok Mark Webstertől kapott ki, míg Roland Scholten kálváriája Newton ellen folytatódott. Phil Taylor, Dennis Priestley, Lloyd, Osborne és Terry Jenkins viszont győzni tudott.

A legjobb nyolc közé jutásért vívott csaták közül emlékezetessé sikerült Colin Osborne és a kétszeres győztes Barney mérkőzése. A hollandnak nem sikerült a harmadik címet begyűjtenie mert Osborne 9-4-re nyert. Kevin Painter remekül játszva 9-3-re verte Priestleyt, Taylor mester kiütötte Andy Smith (9-2), míg Colin Lloyd kellemetlen meglepetést kapott Mark Lawrencetől egy 9-3-as verés formájában. A Bika azaz Terry Jenkins pedig  jó mérkőzésen legyőzte Mark Webstert.

Colin Osborne a legjobb nyolcban ott folytatta ahol abbahagyta. Jamie Caven szépen menetelt korábban, de most nem tudott kellően felpörögni és 10-3-as vereséget szenvedett. Kevin Painter 10-8-as sikere Alan Tabern ellen azt jelentette, hogy életében először sikerült a legjobb négybe eljutni a UK Openen. Ronnie Baxter szintén ezt a bravúrt érte el Terry Jenkins ellen, a vége 10-7. Phil Taylor pedig klasszishoz méltóan lenullázta az addig remeklő Mark Lawrencet.

Colin Osborne és Kevin Painter abban a tudatban állhatott tábla elé, hogy minden bizonnyal majd Phil Taylorral kell döntőznie a győztesnek. Ez jobban doppingolhatta Osbornet (vagy blokkolta Paintert) mert Osborne 10-7-re megnyerte a meccset és élete első döntőjére készülhetett. És valóban Phil Taylor ellen, aki különösebb erőlködés nélkül 10-6-os sikert aratott Baxter ellen.

A döntő aztán azt hozta amit várni lehetett, vagyis Taylor visszaszerezte a trónt és harmadik sikerét aratta. Íme egy kis részlet: