9 Nyíl

Második felvonás - első jelenet...és: tessék!

2016. december 23. 15:00 - adam_f

William Hill PDC darts-világbajnokság - 9. nap (beharangozó)

Szenteste előtt egy nappal a második etapba lép a PDC darts-világbajnokság, a londoni Alexandra Palace-ban. Mielőtt azonban mindenki megkezdené a jól megérdemelt karácsonyi pihenését, és nekivágna a háromnapos eszem-iszomnak, előtte még hat mérkőzést végigizgulhat a mai napon. A második körben már négy nyert szettig tartanak a találkozók (best of 7 sets), így kivételesen már nem nyolc, hanem csak hat mérkőzést bonyolítanak le egy napon. Lássuk is a napi menüt, mit is tartogat nekünk mára a vb...

pdc_1.jpg

A délutáni találkozók (magyar idő szerint 14-18 óra):

Ian White (ENG) - Jonny Clayton (WAL)

 

Igazán jó kis találkozóval kezdődik a második kör. A Gyémánt, vagyis Ian White csap össze a walesi házicsatában Gerwyn Price-ot kiejtő Jonny Clayton-nal. White az első körben az előselejtezőből továbbkerült Kevin Simm-et győzte le 3-0 arányban, ám korántsem ment neki annyira könnyen, mint ahogy azt az eredmény mutatja. 87,2-es meccsátlagot ért el, egyedül a kiszállóinak köszönhette, hogy végül megnyerte a találkozót. A második körben már jóval többet kell neki mutatnia, ha esetleg még versenyben akar maradni.

iw.jpg

Szükség lesz arra a szemüvegre Clayton ellen is...

Ellenfele sem dobott sokkal jobb összesítést, neki 89-es meccsátlag jött össze Price ellen, ám Clayton meggyőzőbb játékot mutatott, mint White (szerintem). Talán ennek is tudhatta be a továbbjutást is. Price nem volt a topon azon a meccsen, Clayton pedig könyörtelenül kihasználta a hibákat, amiket honfitársa ejtett a találkozó során. 35%-al kiszállózott, ez is hozzásegítette a sikerhez, ám Diamond ellen mindenképpen 120-on kell teljesítenie, ha meglepetést akar okozni.

jc_1.jpg

Na, ki a király? Majd a meccs végén minden kiderül...

Mivel először találkoznak egymás ellen, ezért nehéz kijelenteni az abszolút esélyesét a mérkőzésnek. Én mindenesetre megkockáztatom, és talán nem is mondok akkora nagy blődséget azzal, hogy szoros találkozóra számítok, amelynek a végén a nagyobb rutinnal rendelkező White jut tovább.


Michael Smith (ENG) - Mervyn King (ENG)

 

Fiatalság kontra rutin. Avagy Michael Smith kontra Mervyn King. A fiatal angol versenyző nagyon komoly elsőkörös találkozót tudhat maga mögött, ahol a hasonló korú, és 2,16 másodperc alatt maximumot dobó Ricky Evans-t győzte le egy szoros, és mindvégig kiélezett meccsen. BullyBoy nagyon szép, 96-os átlagot produkált, hozzá pedig 35%-os kiszállózást, amivel úgy gondolom, még elég sokáig elkaristolhat a vb-n, persze ehhez egy kicsit nyugodtabb játékra lesz szükség tőle, mert aki kapkod, az sokkal többet hibázhat.

michael-smith-2015_3317868_1.jpg

Mervyn King viszont - talán nem túlzás, ha ezt mondom - élete meccsén van túl, amit végül túlórázás után tudott megnyerni 3-2 arányban Steve West ellen (0-2-ről fordítva). Annyira fontos volt ez a győzelem az öreg harcosnak, hogy a végén előtörtek belőle az érzelmek, és elsírta magát. Azt hiszem, ettől szép sport a darts, hogy még a legnagyobb mélységből is képesek lehetünk visszakapaszkodni, ha van bennünk kitartás. Mervyn-ben pedig volt. Bár az átlaga nem volt olyan egetverő (86%), de ezután a parádés fordítás után szerintem ez senkit nem érdekel. Viszont most már biztos, hogy jobban oda fog figyelni, hiszen itt már a harmadik kör a tét, nem is akármekkora...

2017-william-hill-pdc-world-darts-championships-day-five.jpg

Emberi pillanatok a Királytól...

Eddig kilenc alkalommal csaptak össze egymással, amely szerint King 6-3 arányban vezet a győzelmek terén. hogy meglesz-e a hetedik siker? Én úgy gondolom, igen. Ha úgy játszik, ahogy West ellen (a harmadik szettől kezdve), akkor képes lesz behúzni a találkozót.

 
Benito van de Pas (NED) - Terry Jenkins (ENG)

 

Hát, Big Ben alaposan megszenvedett a maláj ellenfél ellen az első körben. Ha nem 61%-al dobálta volna a duplákat, akkor valószínűleg most ne róla írnék a következő sorokban, hanem Tengku Shah-ról. Ám a holland - ha nehezen is, de - hozta a kötelezőt, és most Terry Jenkins-szel került össze. Holland barátunk nem lehet büszke az első meccsére, ahol éppen hogy 90 felett tudott teljesíteni (emellé kapott még négy 180-at is a maláj tigristől), ám ez ide már édeskevés lesz, szóval valamit újítani kell, ha még életben, akarom mondani: versenyben akar maradni a világbajnokságon.

benito.jpg

Vigyázz, Big Ben! Ki ne harangozzanak a vébéről...

Jenkins már meggyőzőbb játékot tudott felmutatni Josh Payne ellen (sajnos), és tovább is dobta magát 3-1 arányban. A Bika már - ahogy azt elmondta korábban is - a lassító fokozat elején jár, jövőre kevesebbet versenyez, többet pihen, amit azért meg lehet érteni. Viszont bízom benne, hogy a világbajnokságon még villant egyet, és megmutatja a világnak, hogy nem kopott meg a tudása.

tj.jpg

E találkozó előtt már öt alkalommal mérkőztek egymással, melyben 3-2 aránnyal a holland áll jobban, ám ha úgy fog játszani, mint a maláj ellen, akkor azt hiszem, ne várjon vérmes továbbjutási esélyeket, mert hogy Jenkins fel fogja nyársalni, abban biztos vagyok.

És Ti?

 

Az esti találkozók (magyar idő szerint 20-24 óra):

Darren Webster (ENG) - Simon Whitlock (AUS)

 

Darren Webster utoljára tíz éve volt negyeddöntős világbajnokságon, így most biztos tekerni fog, hogy minél jobb eredményt érjen el megint. Bár az első körben nagyon megizzadt Stephen Bunting ellen, ahol döntő szettben sikerült kiharcolnia a második körös szereplést. 94-es átlaga nem mondható rossznak, de jónak sem. Csupán a jobb kiszállózásának köszönhette a győzelmet. Viszont a második körben már jobban oda kell figyelnie, mert ez a teljesítmény bizony kevés lesz tőle a továbbjutáshoz.

dwebster.jpg

Bocs, fiúk...

Főleg Simon Whitlock ellen. A másodvirágzását élő ausztrál kiváló első mérkőzésen van túl, ahol esélyt sem adott ellenfelének, a selejtezőből felkerült német-horvát Dragutin Horvat-nak. Úgy szórta neki a 100 feletti kiszállókat, mintha az olyan természetes lett volna (170, 156). Mellé pedig 98-as meccsátlag, 60-as kiszállózás párosult...kérdés, hogy tudja-e fokozni ezt a formát ma este?

wldchamps-rd1-whitlock9.jpg

Whitlock-nak mindig van valami váratlan trükk a cilinderében...ma vajon mit húz elő?

A válaszom: igen. Olyannyira igen, hogy képes lesz a mérkőzés megnyerésére is. Noha az eddig egymás ellen lejátszott négy meccsből hármat Webster nyert meg, én szilárdan állítom, hogy a ma este után ez 2-3-ra fog módosulni. 

Gary Anderson (SCO) - Andrew Gilding (ENG)

 

A kétszeres világbajnok nem nagyon izzadt meg az első meccsén, amit "félgőzzel" is be tudott húzni Mark Frost ellen. Bár nekem úgy tűnt, hogy Frost nem minden esetben a játékra koncentrált, de a Repülő Skótot ez sem zavarta, hamar rövidre zárta a találkozót, ami legalább gyakorlásnak jó volt, ha másnak nem is.

anderson_2.jpg

"Ez jó mulatság, férfimunka volt..."

Andrew Gilding viszont már komolyabb ellenfélnek bizonyulhat. A különleges dobástechnikájáról is jól ismert Goldfinger túlórázott ugyan John Henderson ellen, ám végül sikerült neki a lehetetlen, és kiejtette jóval esélyesebb ellenfelét a további küzdelmekből. Bár csak 90-es átlagot tudott elérni, de nyolc alkalommal dobott maximumot, és ez döntő volt a meccsen, mivel demoralizálta és széttördelte vele Henderson játékát. Kérdés, hogy Anderson ellen mire lesz ez elegendő.

wldchamps-rd1-gilding11-400x250.jpg

A tippem nagyon egyszerű: e két külön világ találkozásánál én egy jó és szoros meccset várok, ám úgy gondolom, a legfőbb esélyese mindenképpen a kétszeres világbajnok. Főleg úgy, hogy az eddigi három összecsapásukat mindig Anderson nyerte meg.


Adrian Lewis (ENG) - Joe Cullen (ENG)

 

A nap végére maradt a kétszeres vb-győztes Adrian Lewis, és a feltörekvő postás/színész/dartsjátékos, azaz Joe Cullen találkozója. Jackpot viszonylag simán jutott túl a svéd Magnus Caris-on az első körben. Nagyon nem kellett megfeszülnie, elég volt a saját játékát játszania, és a svéd hibáit kihasználnia. Bár ez még nem az Adrian Lewis, aki tavaly döntőt játszott, de biztosra veszem, hogy körről körre jobban bele fog lendülni a játékba, és többre is képes lesz, mint amit az első körben teljesített.

lewis_1.jpg

Na, most majd megmutatom neki...

Joe Cullen viszont korántsem jutott tovább ilyen könnyedén. Noha 3-1-re nyerte az első meccsét az ausztrál Corey Cadby ellen, de azt hozzá kell tennünk, hogy nagyon megizzadt a sikerért. Ellenfele brutálisan jól dobott, közel 100-as átlagot hozott, mellé öt 180-ast, 60%-os kiszállót és még egy 109-es kiszállót is hozzátéve. Cullen megköszönhette a szerencsének, hogy mégis ő került ki győztesen a csatából, ám biztosan tudja azt is, hogy Jackpot ellen nem lesz elég a mázlifaktor, ott még játszania is kell...nem is akárhogyan.

joe-cullen-bradford-2015_3365608.jpg

A Rocksztárnak jól fel kell kötnie az alsót, ha labdába akar rúgni Jackpot ellen...

Hogy mi a tippem? Ha az egymás elleni mérlegüket nézem, akkor sima Lewis sikert jósolok (10/9-es győzelmi mutatója van Jackpot-nak). Ha az eddig mutatott játékot nézem, akkor Cullennek áll a zászló. Szóval nehéz dönteni, ki az abszolút favoritja a meccsnek. Tudjátok, mit? Döntsétek el Ti!

 

 

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr6312064841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása