9 Nyíl

A BDO-akták, 2. rész

2017. január 05. 12:00 - adam_f

1994-től 2005-ig

A PDC-világbajnokság után sem maradunk darts nélkül, mivel a másik nagy szervezet, a British Darts Organization - vagy ahogyan a legtöbben ismerhetik - a BDO is megrendezi saját világbajnokságát, amelyből ez már a 39. évfolyam lesz. Bizony, bizony, már 1978 óta találkozik össze a profi dartsosok színe-java, akik megpróbálják elkápráztatni a nagyérdeműt halálpontos dobásaikkal, valamint célként tűzték kis maguk elé, hogy megszerzik a világbajnoki címet, valamint az azzal járó trófeát, és dicsőséget. Hogy egy kicsit rá tudjunk hangolódni a másik professzionális szervezet versenyére is, elhatároztuk, hogy egy háromrészes sorozatban összefoglaljuk a szervezet világbajnokságainak történetét, természetesen igyekezve minden részletet kiemelni. Úgyhogy itt sem mondhatunk mást, csak annyit, hogy GAME ON!

bdo.jpg

Ahogy a sorozat előző részében is említettem, az 1993-as volt az utolsó világbajnokság, ahol a renegát Tizenhatok még együtt szerepeltek a BDO nagyágyúival. Ám 1994-től kezdve ez már másképpen alakult. A PDC (akkor még WDC) elkezdte járni a saját útját, a BDO pedig megpróbált kimászni abból a gödörből, amelybe a darts népszerűségének visszaesése taszította. Ehhez sok mindenre szüksége volt, ám szerencsére voltak olyan vezéregyéniségek, akik nem hagyták, hogy a szervezet eltűnjön a süllyesztőben, ezzel pedig sokat tettek azért, hogy a BDO újra a régi fényében tündököljön.

Ha valakit máris megemlíthetünk írásunk elején, az nem más, mint a jelenleg ötszörös (4xBDO, 1xPDC) világbajnok holland játékos, Raymond van Barneveld, aki 1987 óta játszott a BDO-ban, ám a korai évek nem hoztak neki átütő sikert. A kilencvenes évek második felében azonban négy alkalommal is a csúcsra jutott, mégpedig olyan nevek ellen, mint Richie Burnett (1998 - ez volt a visszavágó az 1995-ben elvesztett döntőért), Ronnie Baxter (1999), Ritchie Davis (2003) és Martin Adams (2005). A négy vb-cím mellett még két World Masterst, két World Darts Trophy-t, valamint sok más nemzetközi versenyt is nyert (közte talán a Roland Scholtennel együtt elért páros tornagyőzelem emelhető ki). 2006-ban, amikor a holland házidöntőben alulmaradt az akkor még csak 22 éves Jelle Klaasen-nel szemben, átment a PDC-hez, és még abban az évben - egy nagyon magas színvonalú döntő mérkőzésen legyőzve Phil Taylort - megszerezte összességében ötödik vb-címét is.

_46971686_1998_split.jpg

Richie Burnett (1995) és Raymond van Barneveld (1998) - két világbajnok egymás mellett, kétszer pedig egymás ellen is

jelleklaasen2.jpg

Jelle Klaasen 22 évesen a máig is legfiatalabb világbajnok a BDO történetében

Ezekben az időkben az állandóságot tehát a holland versenyző jelentette a négy vb-címével, ám szerencsére nem volt annyira egyhangú ez a dekád. Voltak meglepetésemberek, és voltak olyanok is, akik hosszú pechszéria után jutottak fel a csúcsra. Az első csoportba sorolhatjuk például azokat a játékosokat, mint Les Wallace, Tony David, John Walton, vagy Andy Fordham, míg a másik társaságot olyan nevek fémjelezhetik, mint Steve Beaton, John Part, vagy a ma is nagyon közkedvelt Ted Hankey.

A skót Les Wallace az 1997-es vb-t nyerte meg olyan neveket kiejtve, mint például a holland van Barneveld, vagy az angol Mervyn King. A döntőben a walesi Marshall James sem tudott neki megálljt parancsolni, 6-3-al abszolválta a találkozót, melléje pedig a legmagasabb kiszálló címet is elnyerte egy 170-es out-tal. Tony David számára a 2002-es év hozta meg a sikert. Ausztrálként eddig ő volt az egyetlen, aki döntőt tudott nyerni (hat évvel később Simon Whitlock majdnem megismételte a bravúrt, de csak az ezüstérem jutott neki), mégpedig Mervyn King ellen (6-4). John Walton 2001-ben ért fel a csúcsra, mégpedig magabiztos játékkal győzve a döntőben Ted Hankey ellen (6-2 arányban), míg a "Viking" néven is ismert - komoly súlyproblémákkal is küzdő - Andy Fordham 2004-ben lett világbajnok, míg a szenvedő alany újfent Mervyn King volt (6-3 Fordham-nek).

_1099526_les_wallace300.jpg

Les Wallace jól koncentrált 1997-ben - és ez világbajnoki címet jelentett neki 

_38548459_tony_david300.jpg

Tony David az eddigi egyetlen ausztrál világbajnoka a BDO-nak - Whitlocknak nem sikerült dupláznia 2008-ban

johnwalton2.jpg

John Waltonnak 2001-ben végre minden összejött, amit szeretett volna elérni

2015oct07100156_2859126.jpg

A Viking volt az első, aki már a Lakeside névvel ellátott trófeát emelhette a magasba, 2004-ben

A másik csoportban három ember szerepelt. Az első a kackiás bajuszáról, hosszú göndör loknijairól, és a Bee Gees - Stayin' Alive bevonulójáról is híres Steve Beaton volt, aki számára 1996 hozta el a sikert, amiért öt kemény évet dolgozott. Olyan neveken jutott keresztül, mint Có Stompé, John Part, Martin Adams, vagy Andy Fordham. A döntőben pedig az előző évi világbajnok, Richie Burnett sem volt képes komoly ellenállást kifejteni ellene, így végül Beaton 6-3-al hódította el a serleget.

steve3.jpg

A Bronz Adonisz nem csak stylist-ként volt jó, ezt 1996-ban be is bizonyította

A közönség másik nagy kedvence a sajátos humoráról is híres Ted Hankey volt, akinek a 2000-es év hozta el a sikert, de nem is akárhogy. Stílusosan hívta fel magának a darts világának figyelmét, mikor 6-0-ra lemosta Ronnie Baxtert a BDO világbajnoki döntőjében, egy 170-es kiszállóval fejezve be az összecsapást. Ez a döntő volt egyébként a BDO-világbajnokságok legrövidebb döntője, ami nem tartott tovább 46 percnél. Már az elődöntő is méltó volt Hankey-hez, amit Chris Mason ellen vívott, ugyanis azon a meccsen dobta meg a mai napig is abszolút rekordnak számító legtöbb 180-ast, amit egy mérkőzésen dobni lehetett, ez pedig 22 darab volt.

_39648991_hankey200.jpg

A Gróf szó szerint rövidre zárta a 2000-es világbajnokság döntőjét, amikor 46 perc alatt elintézte Ronnie Baxtert

Az ominózus döntő teljes felvétele

Utoljára hagytam John Partot, aki egyetlen kanadaiként tudott világbajnokságot nyerni 1994-ben, mégpedig nagyon simán. A döntőben még szettet sem engedett annak a Bobby George-nak, akit szintén a BDO egyik ikonikus alakjaként tartunk számon a mai napig, bár hozzá kell tenni azt az apróságot, hogy George törött gerinccel játszotta végig a találkozót, ami után rögvest kés alá is feküdt. Part ezek után még két alkalommal tudott világbajnok lenni, de ezeket már mind a PDC színeiben szerezte (2003-ban és 2008-ban).

hqdefault_11.jpg

John Part és Bobby George - az egyetlen kanadai világbajnok, és az ember, kinek vezetésével a BDO kilábalt a válságból

Azért ejtsünk szót az örök másodikokról is: Itt van például az a Ronnie Baxter, aki ebben az időben kétszer is döntőbe tudott jutni, ám mindannyiszor be kellett érnie a második hellyel. Először Raymond van Barneveld-től kapott ki 1999-ben, majd jött az a bizonyos 2000-es rapiddöntő Ted Hankey ellen, amit 46 perc alatt vesztett el 6-0 arányban. Az azóta már a PDC-ben játszó versenyzőnek ott még ez a bravúr sem jött össze, kétszer a negyeddöntőig eljutott ugyan, ám onnan már nem volt tovább.

baxter_23591471.jpg

Szegény Ronnie mindig hadilábon állt a szerencsével - két döntőből két második hely

A másik örök ezüstérmes az a Mervyn King volt, aki mindig csak egy hajszállal maradt le a végső sikerről. 2002-ben Tony David ellenében maradt alul, míg 2004-ben Andy Fordham késztette őt megállásra a döntőben. Bár ő Baxterrel szemben megnyert egy World Masters-t, egy Zuiderduin Masterst, valamint egy International Opent. Tovább kétszer második lett a World Darts Trophy-n, a PDC-ben pedig 2009-ben elődöntőzhetett a vb-n. Vagyis kettejük közül King azért valamivel eredményesebb volt, mint szegény Ronnie. 

_38683265_king300.jpg

Mervyn King is kétszer jutott fináléba, de valahogy neki sem akart összejönni az a fránya győzelem

A 2004-es vb-döntő rövid összefoglalója

2001-től pedig a hölgyek számára is megnyílt az út a világbajnokságon, mivel ettől az évtől kezdve már az ő számukra is hivatalosan megrendezték a versenysorozatot. Ez az első négy év a hölgyek között tulajdonképpen nem is szólt másról, csak és kizárólag Trina Gulliverről, aki zsinórban hét alkalommal volt egymás után világbajnok. A másik hölgy pedig, akit meg kell említenünk ebből az időből, az nem más, mint a holland Francis Hoenselaar, aki öt alkalommal végzett a második helyen - mindannyiszor Gulliver ellen.

_39648989_gulliver245.jpg

Amikor egy üzlet beindul - Trina Gulliver 2001-ben elkezdte, és még azóta is megállíthatatlan

1431428015_1048_francis_hoenselaar_1.jpg

Francis Hoenselaar - mindenki elkönyvelte őt örök másodiknak, aztán 2009-ben robbantott

Sorozatunk befejező részében a 2006-tól napjainkig terjedő időszakkal foglalkozunk, melyben szó lesz arról, hogy kik voltak azok a nevek, akik ettől kezdve tovább húzták/húzzák a BDO szekerét, valamint néhány érdekesség is még terítékre kerül. Tartsatok továbbra is velünk, meglátjátok, érdemes lesz.  

Az 1. rész

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr3811912977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása