9 Nyíl

"Fantasztikus érzés ismét Európa legjobbjának lenni..."

2017. június 15. 09:13 - adam_f

Értékelések a címvédés után

Mint ahogy arról már mi is beszámoltunk, az Ihász Veronika - Horváth Klaudia összetételű magyar páros megvédte EB-címét a Caorlé-ban zajló soft darts Európa-bajnokságon. Minden magyar dartsos szíve egyszerre dobbant meg akkor, amikor Vera elhelyezte a D7-be a második nyilat, majd hatalmas eufória közepette fogadtuk el a tényt, hogy immáron kétszeres EB-győztesek a mi kedves lányaink. S hogy miként is látták ők az idáig vezető utat, azt egy rövid, de velős interjúban mondták el nekünk.

unnamed.jpg


"Fantasztikus érzés ismét Európa legjobbjának lenni, nagyon boldogok vagyunk – kezdte boldogan értékelését Ihász VeronikaMindketten nagyon sokat dolgoztunk a munkahelyünkön az EB előtt, így keveset tudtunk külön készülni az olaszországi versenyre. Természetesen úgy utaztunk el, hogy megvédjük a címünket, ami szerencsére sikerült is" – tette hozzá a kiváló győri dobó, aki azért azt is elárulta, hogy nem éppen a finálé volt a legnehezebb találkozójuk:

"A nap elején kikaptunk a német párostól, így a vigaszágon kellett visszakapaszkodnunk. Sikerült, s az elődöntőben egy rendkívül nehéz meccsen jutottunk túl a horvátokon."

Persze a döntő sem volt könnyű, a kétjátszmás mérkőzés kicsivel több, mint másfél óráig tartott.

"Nagyon meg kellett küzdenünk ezért a sikerért, tizenöt meccset játszottunk, de megérdemelten győztünk a végén. Felülmúlhatatlan érzés, főleg, hogy rajtunk kívül még senki nem tudta megvédeni a címét" – tette hozzá a magyar páros másik tagja, Horváth Klaudia.

Mi pedig csak ennyit teszünk hozzá az elmondottakhoz: Gratulálunk, Lányok, és kívánjuk nektek, hogy még sokáig megörvendeztessetek bennünket ehhez hasonló sikerekkel...

(forrás: Kisalföld)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr4912594471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása