9 Nyíl

Irány a negyeddöntő...

2017. október 28. 11:24 - adam_f

2017 PDC Unibet European Championship - Hasselt (második nap - értékelések)

Zajlott az élet tegnap is a belgiumi Hasselt városkájában, ahol a második napját bonyolították le a PDC European Championship versenyének (és az Etihas Aréna küzdőtere is már tele volt). A délutáni körben is voltak szép eredmények, de ezt nem szeretném túlbonyolítani, mivel éles szemű kollégánk, Dart Major már beszámolt róla nekünk. Mi inkább fókuszáljunk az estére, ahol volt azért néhány olyan találkozó, amikre szerintem egy vérmes dartsrajongó sem számított volna, de erről is született egy szinte már Pulitzer-díjra esélyes összefoglaló is. Nekem csupán annyi feladatom maradt, hogy a nagyérdemű elé tárjam az est négy főszereplőjének nyilatkozatait. Íme...

ec.png

Kyle Anderson (AUS) - aki Jelle Klaasen-t búcsúztatta a tegnapi napon:

600_kanderson.jpg

"Nagy dolog, hogy megérhettem a vasárnapot. Kezdetben mindketten tartottunk a másiktól, de aztán kezembe vettem az irányítást és az első hátsó pályás brék után már rendben is voltam. Talán lehetett volna több maximumom is, mint hat, de a lényeg, hogy megtettem, amit kellett, és készülhetek a negyeddöntőre. Alig várom, hogy újra itt álljak és csináljam a dolgom." 

Simon Whitlock (AUS) - aki levegőhöz sem hagyta jutni Alan Norris-t:

600_whitlock2.jpg

"Az eredmény kissé hízelgő rám nézve, mert Alan elrontotta a lehetőségeit, én pedig élni tudtam velük. Nem voltam annyira boldog, mint amilyen a James Richardson elleni első körös találkozón, szerettem volna még annál is jobban játszani. Alan ma valahogy nem volt önmaga, ezért a végére elég könnyű győzelmet arattam."

Mensur Suljovic (AUT) - akinek minden összejött pénteken:

suljovic_600_4.jpg

"Nagyon kemény mérkőzés volt, s hogy ha Gerwyn jobban koncentrál a dupláira, még máshogy is alakulhatott volna. Én csak a saját játékomra figyeltem, és boldog vagyok, hogy nyerni tudtam."

Michael van Gerwen (NED) - aki azért egy játékot engedett Ian White-nak:

michael-van-gerwen-darts-profile-picture_3214727.jpg

"Fantasztikusan játszottam. Egymás ellen mindig jó meccseket vívunk, ám mindig figyelni kell arra, hogy jókor tedd a helyes dolgot. Ma ez nekem ment egy fokkal jobban. Pár duplát elhibázott, de úgy vélem, hogy ma én voltam az erősebb, és megérdemelten nyertem. Minden teljesen tökéletes volt, szépen ment a játék. Nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel, erre pedig tudok építeni a következő körökben. Tele vagyok önbizalommal és tudom, hogy valami különleges is jöhet még. Még van bennem üzemanyag, remekül érzem magam és remélem, hogy ez az érzés vasárnap is folytatódik majd."

MvG azért kitért leendő vasárnapi ellenfelének teljesítményére is:

"Fantasztikus rekordom van Simon ellen. Jól tudja, hogy mit kell tennie: egy olyan különleges mérkőzést kell játszania, amelyben le kell győznie engem, és azt is tudja, hogy képes erre. Benne volt a Premier League-ben, világbajnoki döntőt is játszott, szóval tudja, hogy mit csinál. Viszont én azt hiszem, hogy jobb vagyok nála, és ezt vasárnap meg is fogom mutatni." 

A mai program pedig a következőképpen alakul:

Michael Smith (ENG) - Benito van de Pas (NED)

Rob Cross (ENG) - Dave Chisnall (ENG)

Stephen Bunting (ENG) - Daryl Gurney (NIR)

Peter Wright (SCO) - Jonny Clayton (WAL)

Minden találkozó tíz nyert játékig (best of 19 legs) tart még a mai napon is. Kezdés este, magyar idő szerint este nyolc órakor. Ja, és az éjszakai óraátállításról se feledkezzetek meg (egy óra plusz alvás, ami jár)... 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr2713111280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása