9 Nyíl

Fókuszban a nyílmesterek (1. rész)

2017. december 05. 09:00 - adam_f

2018 William Hill PDC darts-világbajnokság: Játékosmustra

Amikor az első dárda elrepül az Alexandra Palace-ban, pont akkor lesz kétéves a blogunk, amely mostanra már kissé ki is nőtte magát. Úgy látunk hozzá a 2018-as évnek, hogy a már meglévő profizmusunkat elővéve prezentáljuk nektek a világbajnokság eseményeit. Tavaly is sikerült egy elég komoly (23 részes) sorozatot elétek tárni a PDC történelemkönyvéből, most pedig úgy döntöttünk, hogy bemutatjuk nektek azt a 72 játékost, aki december 14-től kezdve veszik birtokba az AllyPally színpadát. Sorozatunk első részben következzenek azok az előselejtezős játékosok, akik a nemzetközi kvalifikációs versenyekről kerültek be a vb-re.

wk-darts-williamhill-e1480587323108.jpg

Hsziao Csen Zong (Kína)

zong-xiaochen.jpg

Bevallom, elég sokat nyüglődtem vele, mire le tudtam írni megfelelő kiejtéssel ezt a nevet, amihez igazából sok mindent nem lehet még kapcsolni. Annyi mindenesetre biztos, hogy most neki sikerült megnyernie a Kínában rendezett selejtezőt, ezzel kivívva a jogot a vb-n való részvételre. Az adatbázis elég vékonyan prezentálja barátunk eddigi munkásságát, 2016-ban négy versenyen vett részt, két Development Tour-on, egy hazai vb-selejtezőn, illetve az ifjúsági világbajnokságon. A DT-n összeszedett egy 64-es kört, az ifi-vb-n pedig a 32-ig jutott el. Ebben az évben a World Series sanghaji állomásán vett részt, ahol sima 6-0-ra kapott ki James Wade-től, most pedig - a tavalyi fiaskó után - sikerült azt a bravúrt is végrehajtania, hogy kvalifikálja magát a 2018-as világeseményre. Biztos, hogy nagy élmény lesz neki, főleg úgy, hogy számára az első...

Jeff Smith (Kanada)

jeff_smith.jpg

Legjobb kanadaiként lesz jelen Jeff Smith, akiről már lényegesen többet tudunk, mint kínai barátunkról. Smith már 2008 óta van jelen a darts világában, és egy hároméves kitérőtől eltekintve mindvégig a BDO szervezetének oszlopos tagja (volt). Legjobb eredményeit is itt érte el, amelyek közül talán a 2016-os világbajnoki döntőre emlékszik vissza szívesen (eltekintve attól az aprócska ténytől, hogy ott kikapott Scott Waites ellen). Ezen kívül elődöntős volt a 2015-ös World Trophy-n, valamint a legjobb 32-ig jutott a 2016-os World Mastersen. A PDC-ben a 2016-os Grand Slam-en sikerült a legjobb tizenhatba kerülnie, ám ott jött Phil Taylor, aki 10-5-tel ejtette el a további küzdelmektől. Neki is ez lesz az első PDC-s vb-je, úgyhogy biztosan ég benne a bizonyítási vágy, hogy megmutassa: Kanada nem csak a jégkorongban jó.

Bernie Smith (Új-Zéland)

bernie_smith.jpg

A 2003 óta a BDO-t erősítő Bernie Smith is elsőbálozóként lesz jelen az idén, ám ahogy az ember a profilját elnézi, azt gondolhatja, hogy nem véletlenül. Hat tornagyőzelem áll ugyanis a neve mellett, melyből a legutolsó az a bizonyos Oceanic Masters, amelyről kvalifikálni tudta magát. Emellett kétszer volt hazája nemzeti bajnoka, valamint a Canterbury Openen is duplázni tudott. Legutóbbi hazai versenyén (New Zealand Open) második lett, a döntőben a dallamos nevű Darren Herewini-től kapott ki 6-4-re.

Alekszander Oreskin (Oroszország) 

aleksandr-oreshkin.jpg

Kedvenc orosz balkezes játékosunk, avagy az Urál Roberto Baggio-ja ismét megnyerte magának a jogot, hogy a vb-n szerepeljen. Neki ez már a második megmérettetése lesz Londonban, ugyanis 2016-ban már eljutott a legjobb 64-ig. Az előselejtezőben Paul Lim-et gyűrte le, míg a 64 között már 2-0-ra is vezetett Mervyn King ellen, ám a rutinos angol végül megfordította a találkozót, így elmaradt a meglepetés. Oreskin egyébként nagyon szép eredménysorral büszkélkedhet (többször is elődöntőzött különböző versenyeken), ám győzelemből csupán három van neki eddig. Ebből egyet állandó párjával, Borisz Kolcovval (akivel 2017-ben negyeddöntőig jutott Frankfurtban) szerzett meg ebben az évben (a WDF Világkupa páros versenyét nyerték meg). Viszont a legutolsó lett számára a legfontosabb, hiszen a kvalifikációs verseny döntőjében éppen Kolcovot ütötte el a vb-s helytől. Kíváncsian várom, hogy ez a kedves orosz úriember meddig fog jutni ebben az esztendőben. Remélem, minél tovább.

Gordon Mathers (Ausztrália)

gordon_mathers.jpg

Ausztrál barátunknak - hasonszőrűen kínai, új-zélandi és kanadai sporttársaihoz - szintén ez lesz az első vb-je, sőt ez lesz az első majortornája, ahol részt vesz. 2012 óta tagja a BDO-nak, de - bevallom férfiasan - még egy világversenyen sem találkoztam a nevével. A hazai tornákon viszont nagyon jó szereplést mutat eddig. Adatlapja szerint ebben az évben három Pro Tour versenyt is megnyert Ausztráliában, így talán ennek is köszönhetően lehet ott a világbajnokságon. Ezen kívül még hét alkalommal sikerült valamilyen tornagyőzelmet behúznia. Eddig közel 6.100 fontot dobált össze, de most ezt az összeget megtoldhatja még egy kicsivel, persze ebből még több is lehet, ha továbbjut az előselejtezőből.

Kaj-Fan Lung (Hongkong)

kai_fan_leung.jpg

Ha valaki azt várta esetleg, hogy Royden Lam nevét látja meg itt, az most tévedett. Ebben az évben Kaj-Fan Lung vívta ki győzelmével azt, hogy ott legyen Londonban. Mivel hongkong-i játékosról van szó, az első dolog, ami beugorhat vele kapcsolatban, az a softdarts. Természetesen ázsiaiként az a fő profilja, viszont mellette elég veretes a lista a fémhegyűek világából is. Négy Q-School, hat Pro Tour verseny (UK Open kvalifikációk, persze), aztán a UK Open főversenye (bukta a 128 között), a World Cup of Darts (bukta az orosz kettős ellen), valamint az a kvalifikációs verseny, aminek megnyerésével kikövezte magának az utat a világbajnokságra. hogy aztán ott mire lesz képes az a bizonyos bal kéz? Azt csak a gazdája tudhatja...egyelőre.

Alan Ljubic (Horvátország)

alan_ljubic.jpg

Hát igen...itt most szívesebben írtam volna egy magyar játékosról, ám ekkor jött Alan Ljubic, és keresztülhúzta a számításaimat. Ettől függetlenül el kell ismerni, hogy nem érdemtelenül jutott ki Londonba a főleg soft versenyeken induló horvát játékos, aki ebben az évben két ET-selejtezőn (egy negyeddöntő és egy döntő az eredménylistája), illetve egy WDF tornán indult, mielőtt megnyerte volna a kelet-európai selejtezőversenyt. Softon a legjobb eredménye ebben az évben - az adatbank szerint - egy elődöntő a Dartslive francia állomásán (tavaly a legjobb 16-ig jutott ugyanott). Most pedig majd kiderül, hogy mire lesz képes a steeldarts világában az eddig e-dartson nevelkedő horvát versenyző.

Paul Lim (Szingapúr)

paul_lim_1.jpg

Azt hiszem, hogy őt nem kell bemutatnunk már senkinek, hiszen a 63 évével korelnök szingapúri-amerikai játékosról már egyszer bőven megemlékeztünk oldalunkon, úgyhogy ha valaki szeretne róla többet tudni, ebben a cikkben mindent megtalál róla. Legyen annyi elég, hogy az "Öreg" még most sem áll le, hanem csak úgy ontja magából a győzelmeket (főleg soft vonalon), elnyűhetetlenségét pedig az is mutatja, hogy még mindig képes valami újat előhúzni a cilinderéből azzal, hogy immáron sokadjára is kvalifikálni tudta magát a vb-re. Ebben az évben csodát tett a páros-világbajnokságon azzal, hogy már az első körben - Harith Lim-mel az oldalán - elütötte a végső sikerre is esélyes skótokat, és aztán meg sem álltak a negyeddöntőig. Remélem, hogy Paul bácsi idénre is tartogat majd valami meglepetést a kabátujjában.

Luke Humphries (Anglia)

luke-humphries-dt.jpeg

A 2012 óta a PDC-hez tartozó fiatal angol játékosnak ez az év hozta meg az áttörést. A Development Tour-on megszerzett győzelmeinek (szám szerint ötnek) köszönhetően a sorozat élén végzett, ezzel pedig kivívta magának a helyet a világbajnoki mezőnyben. Ám hogy ott mire lesz képes, az attól függ, hogy kivel kerül majd szembe az előselejtezős körben. Ez lesz neki is az első majortornája, így most még dobhat egy kis pluszot ahhoz a közel 25.000 fonthoz, amit eddigi karrierje során összedobált.

Cody Harris (Új-Zéland)

cody_harris.jpg

Jelenleg ő a legmagasabban jegyzett új-zélandi játékos, aki ebben az évben kilenc győzelmet tudhat magáénak, közte azét a kvalifikációs versenyét, mellyel kijutott a vb-re. Számára is ez lesz az első szereplés az AllyPally-ben, viszont BDO játékosként már 2015-ben megjárta a World Masters-t, ahol a 32-ig jutott. Kétszer vett részt a páros-világbajnokságon, ahol 2016-ban a skótok, 2017-ben pedig a belgák búcsúztatták el őt, aktuális párjával együtt. Rendkívül jó dobótechnikával rendelkező játékosról van szó, aki ezt a tudását most Londonban kamatoztathatja decemberben.

Willard Bruguier (Egyesült Államok)

willard_bruguier.jpg

Úgy tűnik, Darin Young és Larry Butler ebben az évben pihenni fog a vb idején. Jött ugyanis Willard Bruguier (aki civilben egyébként rendőr), és karrierje legjobb évét futotta azzal a két győzelemmel, amivel végül kiharcolta magának a világbajnoki részvételt. A BDO berkeiben játszó dartsos eddig egy 2016-os World Masters szereplésen kívül nem tudott felmutatni semmit, ám a 2017-es sikerek meghozták neki az áttörést. A US Mastersen sikerült ugyan megszorítania Gerwyn Price-ot, ám végül 6-4-re alulmaradt azon a találkozón. Biztos nagyon reménykedik abban, hogy most talán sikerül elkerülnie a walesi rögbist.

Aszada Szejgo (Japán)

seigo_asada.jpg

A BDO "különítmény" japán játékosa 2012 óta játszik a szervezeten belül, és voltak már jónak mondható eredményei is. Többek között a legjobb 16-ig jutott a 2014-es World Mastersen, illetve 2016-ban a világbajnokságon és a World Darts Trophy-n is a 32-ig menetelt. Aszada egyébként a Japánban nagyon elterjedt softdarts irányzat egyik meghatározó alakja, aki most a BDO után a PDC-nél is bizonyíthatja azt a méltán híres japán precizitást, amelyet Haruki Muramacu és Morihiro Hasimotó (1977-2017) alapozott meg eddigi világbajnoki szerepléseikkel.

Kevin Münch (Németország)

kevin_muench_01.jpg

Bár 29 esztendősen még fiatalnak számít a német játékos, mégis ez lesz neki már a második vébéje. Ezúttal neki sikerült kivívnia a jogot a 2017-es Superleague Darts Germany kvalifikációs versenyén, hogy ott lehessen az AllyPally-ben. 2012-ben már egyszer eljutott a világot jelentő deszkákra, ahol tudott is menni egy kört, ám a második fordulóban Steve Farmer jobbnak bizonyult nála, 4-2 arányban. Münch 2004-től 2011-ig, majd 2014-től 2015-ig a BDO alkalmazásában állt, míg a PDC-ben először 2011-2013 között mutatta meg magát. Az egyéves kitérő után 2015-ben tért vissza a PDC kötelékébe, és azóta ott is ragadt. 2011-ben a World Mastersen a legjobb negyvenbe jutott, de onnan nem tudta magát tovább verekedni. Öt tornasikere közül kettőt a Gold Cup elhódításával ért el, míg egyszer hazája nemzeti bajnokságát, kétszer pedig a kvalifikációs versenyt nyerte meg. Kérdés, hogy ezzel a teljesítménnyel mire fog menni a decemberben kezdődő világbajnokságon.

Kenny Neyens (Belgium)

neyens_1.jpg

Kenny Neyens személyében a negyedik belga játékost üdvözülhetjük a PDC-világbajnokság hajójának fedélzeten. Belga barátunk a közép-európai kvalifikációs verseny döntőjében Davyd Venken-t múlta felül 6-4 arányban, és váltotta meg jegyét Londonba. A fiatal belgáról annyit lehet tudni, hogy 2012 decemberében volt az első hivatalosan is jegyzett versenye, ahol rögvest az elődöntőig jutott. Ezek után váltakozva szerepelt a BDO és PDC versenyeken, melyen belül 2014-ben már egyszer sikerült neki döntőbe jutnia a CEQ-n, de ott kikapott a holland Jermaine Wattimena-tól, és akkor nem ment a vb-re. 2015-től már masszív résztvevője volt a Development Tour sorozatának, ahol két tornagyőzelmet is össze tudott szedni, de általában elmondható, hogy mindig be tudott jutni a "buborékba". Karrierje alatt még egy kilencnyilast is sikerült neki összehozni, a 2017-es DT-sorozat első versenyén, most pedig a világbajnokságon is megmutathatja végre, hogy mit is tudnak nyújtani darts terén a belga ifjak.   

Sorozatunk következő epizódjában azokat a játékosokat mutatjuk be, akik szintén nemzetközi kvalifikációról jutottak be, viszont ők már egyből az első körben kezdik majd a küzdelmeket. Tartsatok tehát továbbra is velünk. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr4913218231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása