9 Nyíl

MvG: újra nyeregben a világelső

2018. július 01. 23:40 - adam_f

2018 PDC European Tour 9. - European Darts Matchplay - edel-optics.de Arena, Hamburg (a harmadik nap összefoglalója)

Michael van Gerwen hamar túltette magát a legutóbbi blamán, és magabiztosan gyűjtötte be a European Darts Matchplay trófeáját Hamburgban. William O'Connor pedig - Steve Lennon második írként, aki finálét játszott - tízezer ropogós Böskével lett gazdagabb, nem beszélve a Pro Tour ranglista-pontokról. Dicséret illeti még Andy Boulton-t, valamint Stephen Buntingot is, akik egészen az elődöntőig jutottak ezen a tornán. Íme, a harmadik nap bőséges összefoglalója, a délutántól kezdve egészen az esti fináléig. 

5ff53012837bc20f63a7a3b79893695a-rimg-w720-h256-gmir.jpg

A délutáni események:

A délután nem nagyon hozott izgalmat, sőt, inkább a nagyon sima találkozókról szólt ez az etap. Két olyan meccs volt, amit döntő legig húztak el a felek. Az egyik ilyen a Daryl Gurney - Stephen Bunting összecsapás volt, ahol végig az angol irányította a játékot. Egészen 3-2-ig hozták a kezdéseket a felek, ekkor viszont Peter Stephen elvette Gurney kezdését, és kétleges előnyre tett szert. SuperChin innen még vissza tudott jönni egálra, ám a döntő legben Bunting nem engedett neki, ezzel pedig - a 95-ös átlagot, a négy 180-at és a 36%-os csekkolást is belevéve - megérdemelten jutott tovább az északírrel szemben, aki közel azonos mutatókkal fejezte be a tornát.

A délután másik izgalmas találkozója a William O'Connor - Kim Huybrechts párharc volt, amelyből végül - eléggé csapkodó játékot követően - az ír versenyző került ki győztesen. A belga szerzett vezetést, hogy aztán a "Magpie" becenevű ír fordítani tudjon. Huybrechts ekkor ugyan visszavette az ellopott kezdést, és igyekezett fogást találni az íren, ám az makacsul rajt lógott a belga nyakán, aki nem tudott egy legnél nagyobb távolságra kerülni. 5-5 után aztán O'Connor begyújtotta a rakétákat és otthagyta Huybrechts-et, aki azért egy 160-as outtal észrevétette magát a találkozón, ám elég későn került kiszállóra, és már nem is tudott rádobni, ugyanis az ír 20-ról az esti körbe rakta magát.

Némi izgalomra adott még okot a Joe Cullen - Justin Pipe mérkőzés is, ám a "The Force" nickname-mel rendelkező Pipe nem adott sanszot arra a "Rocksztár"-nak arra, hogy megnyerje a meccset. 1-1 után zsinórban öt bréket láthatott a nagyérdemű, amiből végül Pipe jött ki jobban, aki a brékje után a saját kezdését is hozta, ezzel pedig kétleges előnyt kovácsolt magának, ami végül ki is tartott a meccs végéig. Pipe 92-es átlaggal, 40%-os kiszállózással, és egy 101-es highouttal abszolválta a találkozót.

game4.jpg

game8.jpg

game3.jpg

A többi találkozó viszonylag sima végeredményt hozott: Michael van Gerwen tekintélyt parancsoló módon intézte el Robert Thornton-t, akinek az átlaga még a 85-öt sem érte el, míg MvG a tegnapi kilencnyilasa után újabb 100 feletti teljesítményt könyvelhetett el magának. Darren Webster három bréket is elszenvedett az Ian White elleni találkozón, pedig nem dobott rosszul a "Demolition Man" névre hallgató angol. White csupán egyszer vesztett kezdést (5-1-es vezetésnél), és egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelme, amit természetesen egy brékkel rántott be. Andy Boulton is nagyon simán tette helyre Jelle Klaasen kissé elszállt egóját, és 6-1-gyel küldte haza a hollandot, aki ezen a mérkőzésen még 80-as átlagot sem ért el, a 10%-os kiszállózásáról nem is beszélve. Gerwyn Price sem engedte Jason Lowe-nak, hogy nagyon kibontakozzon. A walesi menő sikere sem volt veszélyben, 1-1 után elhúzott 4-1-re, majd 4-2 után még kettőt hozzácsapott és magabiztosan dobta magát be az esti körbe. Mint ahogy Mensur Suljović is nagyon simán került be az esti körbe, Paul Rowley csupán két legre volt jó az osztrák ellen, aki 104-es átlaggal került a negyeddöntőbe. Persze ellenfele sem panaszkodhat, hiszen Rowley 92-es átlagot ért el, és még egy 120-as highout-ot is elkönyvelhetett a találkozón (Suljović egy 116-os magas kiszállóval reagált erre).

game1.jpg

game2.jpg

game5.jpg

game6.jpg

game7.jpg

Az esti események:

Ian White és Michael van Gerwen mérkőzésével kezdődött az esti etap, így mindenki arra számított, hogy jó kis találkozó kerekedik majd ki ebből. Szerencsére nem is kellett csalódniuk azoknak, akik így gondolkodtak, pedig elég simán indult a találkozó - legalábbis MvG szempontjából. Noha White szerezte meg a vezetést, a holland világelső öt leget nyert ezután és már csak egy hiányzott a meccshez. Az angol azonban úgy gondolta, hogy még játszana, így odakent gyorsan egy 121-est, és még két leget hozva már csak 5-4 volt a kopasznak. MvG azonban már nem várta meg, amíg White kiegyenlít: a tizedik leget magabiztosan behúzta, ezzel pedig máris az elődöntőben találta magát. A holland ezúttal 104,82-ig, öt 180-ig, valamint egy 110-es highout-ig jutott, míg White-nak meg kellett elégednie egy 94,31-es átlaggal (én is elégedett lennék egy ilyennel). MvG-ék után egy újabb világbajnok, név szerint Stephen Bunting következett, akinek ezúttal a leglassabban dobó dartsos címével is büszkélkedő Justin Pipe jutott ellenfélül. Mindenki Peter Griffin-je végig uralta a meccst, már 4-1-re is vezetett, amikor Pipe kettőt nyerve próbált zárkózni utána. Bunting azonban hamar visszaállította a háromleges különbséget, ami egyben a mérkőzés megnyerését is jelentette számára. Pipe ezúttal "csak" 87,45-öt átlagolt, míg Bunting egy 92-est dobált össze.

qf1_4.jpg

qf2_4.jpg

A hétvége másik meglepetésembere, azaz Andy Boulton, valamint a walesiek egyik kedvence, Gerwyn Price párharcával folytatódott tovább az elődöntők sora Hamburgban. A meglepetés pedig ezúttal sem maradt el, pedig nem úgy indult az X-Faktor számára a találkozó, ahogy valószínűleg eltervezte: Price nagyon gyorsan nyomatékosítani akarta, hogy ki az úr a háznál, ezért 1-0-ás Boulton vezetés után gyorsan néggyel megfordította a meccset, 5-3-nál pedig már az elődöntőbe jutásért dobhatott, ám ekkor megremegett a walesi keze, Boulton pedig megérezte a vérszagot, és zsinórban hármat nyerve kiejtette Price-ot a további versenyből. Nem volt valami nagyon jó találkozó, amit az átlagok is alátámasztanak: míg Boulton 85,55-öt dobott, addig Price is jelentősen alulmúlta magát a 87,31-es meccsátlagával. A negyeddöntők sorát az ír William O'Connor és a ET nyolcadik állomását megnyerő Mensur Suljović összecsapása zárta le, ami nem is akármilyen összecsapás volt. Ugyanis Suljović csupán egyszer vezetett a mérkőzés elején, onnantól viszont az ír játékos akarata érvényesült, aki 3-2-es vezetésénél brékelni tudta hátsó pályáról az osztrákot, ezzel pedig olyan előnyre tett szert, amit a végén háromra tudott növelni, így végül 6-3 arányú győzelmével az ír lőtte magát tovább az elődöntőbe, míg Suljović számára ezúttal korábban véget ért a hamburgi torna.

qf3_4.jpg

qf4_4.jpg

Az elődöntők sorát Michael van Gerwen és Stephen Bunting nyitották meg, akik utoljára tavaly októberben játszottak egymás ellen ugyancsak egy ET-versenyen. Ott a holland dobógép nyert 6-1 arányban, összességében pedig tizenkétszer nyert angol ellenfele ellen, aki csupán háromszor tudott győzni MvG-vel szemben. Nos, ez a statisztika annyiban változott a ma este folyamán, hogy MvG elérte a tizenharmadik sikerét Bunting ellen, aki viszont nagyon tisztességesen védte meg a mundér becsületét. Például 3-1-es holland vezetésnél egy brékkel, valamint egy saját kezdéssel vissza tudott jönni a mérkőzésbe, illetve 5-3-nál is fel tudott még egyre zárkózni. Azután viszont MvG is behúzott egy bréket, a saját kezdésével pedig a fináléba dobta magát, amihez most egy 99,55-ös átlagot tett hozzá, míg Bunting 94,04-gyel átlagolt. Küzdeni tudásból pedig jár a piros pont az angolnak, mert egy percig sem adta fel, ezt pedig a négy maximum és a 107-es highout is remekül alátámasztotta.

sf1_9.jpg

Az este második elődöntőjét William O'Connor és Andy Boulton vívták, akiknek ez az első találkozójuk egymás ellen, mivel eddig még nem hozta össze őket a sors. Viszont akármi legyen a meccs kimenetele, annyi már bizonyos, hogy valamelyikük első alkalommal fog döntőt játszani European Tour-on. Ez a valaki pedig nem más lett, mint Willie O'Connor, aki ezen a találkozón egyszerűen nem tudott hibázni. Kapásból háromszor is brékelte ellenfelét a meccs elején, ezzel pedig már 4-1-es előnyt is összehozott magának, amit Boulton nem tudott behozni, így az ír játékos - aki 92,30-as átlaggal, három 180-nal és közel 37%-os kiszállózással abszolválta a találkozót - jutott végül a fináléba, 7-3 arányú győzelmet aratva Andy Boulton ellen, aki most sem szárnyalta túl a 90-es átlagot.

sf2_9.jpg

Tizenegyedszer találkozott egymással William O'Connor és Michael van Gerwen, akik utoljára február 2-án, egy UK Open kvalifikáción játszottak egymás ellen (persze, hogy a holland nyert), az összesített lista szerint eddig 8-2 az állás a holland javára, aki a múltkori ET-fordulóban már a tizenhat között kizuhant, úgyhogy mindenképpen szeretett volna javítani a mérlegen, míg O'Connor az első sikerére hajtott az ET-k során. A Huw Ware által elindított döntő kezdésénél stílusos akart lenni a holland, aki rögvest rápróbált a kilencesre, ám ez most nem sikerült neki, mire az ír el is vette az első leget. Viszont nem sokáig örülhetett a vezetésnek O'Connor, mivel MvG hamar egalizált egy brékkel, majd egy tizenkét nyilassal, meg egy újabb brékkel már 3-1 volt a hollandnak. A henger pedig nem állt le egy pillanatra sem: újabb két első pályás leg, meg egy újabb brék, és már hat volt ide. MvG nem bízott semmit a véletlenre, igyekezett a legjobbat kiadni magából, és ezen a hétvégén talán itt, a fináléban lehetett ezt a legjobban észrevenni. O'Connor 6-1 után tudott ugyan egy újabb leget behúzni, de a hollandot ezen az estén nem lehetett megfogni. MvG végül 8-2 arányban, 105,17-es átlaggal és hat darab 180-nal húzta be a találkozót, viszont O'Connor sem szégyenkezhet, hiszen majdnem 94-es átlagot dobott össze, és 33%-ban oldotta meg a kiszállóit. Bár kikapott, nem látszott rajta, hogy szomorú lenne, amit a következő kép is alátámaszt.

mvg1_4.jpg

final_6.jpg

final2_2.jpg

Most az ET, valamint a többi PDC-s versenysorozat is kicsit pihenőre vonul, de attól még nem maradunk minőségi darts nélkül, ugyanis szerdán már Las Vegas-ból következik a US Darts Masters, majd két hét múlva Kínából jön a Sanghaj Darts Masters, augusztusban pedig három alkalommal Ausztráliából jelentkezik a WSoD mezőnye. Vagyis most egy kis utazgatás következik a világ körül, legközelebb pedig augusztus utolsó hétvégéjén láthatunk újra ET-versenyt, mégpedig a tizedik állomást, amely Hildesheim-ben kerül megrendezésre.

A hétvége statisztikáit a TheRedBit készítette és bocsátotta rendelkezésünkre, a videó pedig a Sportixer oldaláról került hozzánk.   

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr414086379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása