9 Nyíl

Helycserék az élen, élesedik a küzdelem

2018. augusztus 20. 09:54 - Denis Potvin

Steel országos bajnokság, 6. forduló, Debrecen

A hétvégén Debrecenben rendezték a steel országos bajnokság 6. fordulóját. Talán a nyár utolsó igazi hétvégéje miatt is, de ezúttal kevesebb nevezés érkezett. A férfiaknál Székely Pál, a nőknél Kovács Tamara végzett az élen. A mostani végeredmények hatására változott az összetett állása is az utolsó, október 21-én, Salgótarjánban rendezendő forduló előtt.

39510879_277398836198818_7838602794540990464_n.jpg

Kezdjük előbb a hölgyekkel. A legutóbbi 14, előtte 17 főhöz képest Debrecenben csak13-an érkeztek. Érdekesség, hogy a ranglistát vezető Ölei Annamária már az első körben kikapott a későbbi győztes Kovács Tamarától. A negyeddöntőben Erdei Nóra klubtársát, Bósza Emesét győzte le, Laczi Viktória pedig azt a Németh Évát, aki az első két fordulót megnyerte. Kovács Tamara és Erdei Nóra simán jutott a döntőben, ahol aztán Kovács első ob-fordulóját nyerte. Erei 14 ponttal többet gyűjtött, mint Ölei, ezzel 12 pont különbséggel átvette a vezetést.

Negyeddöntőlk

  • Kovács Tamara (szolnoki Baglyok)-Ölei Annamária (Békéscsabai DSE) 6-5
  • Filyó Tünde (Békéscsabai DSE)-Csombok Krisztina (Smile DC) 2-6
  • Németh Éva (BEAC)-Laczi Viktória (Sport DC) 3-6
  • Bósza Emese (Prince of Darts)-Erdei Nóra (Prince of Darts) 3-6

Elődöntők

  • Kovács Tamara-Csombok Krisztina 6-1
  • Laczi Viktória-Erdei Nóra 0-6

Döntő

  • Kovács Tamara-Erdei Nóra 7-4

39522074_1890224047764404_1800868418434367488_o.png

A férfiaknál az idei legalacsonyabb, 123 fős nevezés érkezett. A nyolcaddöntőben esett ki az eddigi ranglista vezető Petrács Gábor, és mivel Székely Pál továbbjutott a negyeddöntőbe az is eldőlt ekkor, hogy váltás lesz az összetett élén. Székely aztán végigment a döntőig, ahol Kovács Patrik ellen tudott nyerni. Takács Gábor és Mester Zoltán is fontos pontokat gyűjtött, az utolsó forduló előtt izgalmasan tömör az élmezőny.

Negyeddöntő

  • Mészáros Zsolt (Sport DC)-Kovács Patrik (Sport DC) 1-2
  • Rucska József (Győri DC)-Mester Zoltán (Sport DC) 0-2
  • Takács Gábor (Prince of Darts)-Soltész István (Arany Bikák DSE) 2-1
  • Lakatos Gergely (Smile DC)-Székely Pál (Budapest Police SE) 0-2

Elődöntő

  • Kovács Patrik-Mester Zoltán 2-1
  • Takács Gábor-Székely Pál 1-2

Döntő

  • Kovács Patrik-Székely Pál 1-3

39441898_1890224044431071_3645858975771000832_o.png

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr7414190935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása