9 Nyíl

Gerwyn Price-é az International Darts Open trófeája!

2018. szeptember 16. 23:41 - matyi96

European Darts Tour 12 - International Darts Open, Riesa - vasárnap (összefoglaló)

Döntő naphoz érkezett a riesa-i kaland. A torna első kiemeltjét, Peter Wright-ot Ryan Searle búcsúztatta már tegnap, így biztos volt, hogy nem az első kiemelt nyeri ezt a tornát sem. Searle-nek pedig minden esélye meg volt, hogy még tovább húzza a menetelését, így is tett, viszont Gerwyn Price megállította őt. Nem csoda, hiszen Gerwyn Price ma mindenkit megállított, csak magát nem. Magabiztos játékkal nyerte meg az International Darts Open 2018-as versenyét Riesában. Tömören ennyi, de olvassátok el a részletek odalent! 

icemanprice.jpg

DÉLUTÁN

Ian White - James Richardson 4-6

Ian White múlt héten 62 részvétel után European Tour fordulót nyert. Így játszott tehát Richardson ellen. Tegnap nagyon meggyőző 108-as átlagot produkált Jelle Klaasen ellen, nem meglepő, hogy mindenki az ő győzelmét várta. Richardson ezt másképp gondolta. Egyébként jól kezdett White, egy tizenegy és egy tizenöt nyilasnak köszönhetően egyből 2-0-ás előnyre tett szert, de amilyen gyorsan csak tudta vissza is adta a kezdeményezést Richardson-nak. Egy tizennyolc és két tizenkét nyilas leggel máris James vezetett. Újabb fordulatot követően, a hetedik leg végén újra White-nál volt az előny. Innentől kezdve azonban nem sok beleszólása volt a meccsbe. Valami elveszett nála, Richardson ugyanis egy ötkörössel és két hatkörössel megnyerte a meccset.

white-richardson_1.jpg

Simon Whitlock - Steve Beaton 6-3

Elsült a keze a fiúknak, jó meccset játszották. Alá tudom támasztani számokkal is. A meccsen nem láthattunk 15 nyílnál rosszabb játékot, ami a minőséget jelzi. Whitlock miután elveszítette az első leget, gyorsan nyert négyet zsinórban. Aztán kicsit visszább vett a tempóból, valamint Beaton is elkezdte szórni az ötkörös legeket (az első egyébként egy tizenkét nyilas volt tőle). Felhozta magát 4-3-ra egy 101-es kiszállóval, majd a következő körtben jó esélye volt arra is, hogy egyenlítsen. Whitlock azonban a rossz nyitás után három 140-et is dobott a legben, amivel 38-ra tette le magát, Beaton pedig elhibázta a kiszállót. Így Whitlock húzta be a leget, majd a kezdésével megnyerte a mérkőzést is. Tényleg jó volt látni őket így játszani.

whitlock-beaton_1.jpg

Joe Cullen - Darren Webster 5-6

Joe Cullen egy olyan játékos, aki megérdemelne már egy European Tour sikert. Mondom ezt azért, mert amióta követem (már jó ideje) az ET versenyeit, és amióta Cullen ténylegesen bedobta magát a legjobbak közé, sokszor volt az, hogy "csak" a meccsnyilakon múlt a továbbjutás egy elődöntőbe / egy fontos meccsen a Rocksztárnak. A mostani verseny is egy újabb lehetőség számára, hiszen se Gerwen (nem indult), se Wright nincs már versenyben. Persze ez nem csak neki, hanem ellenfelének Darren Webster-nek is lehetőség.
Ezeket a sorokat a mérkőzés előtt írtam le, és lássuk be, megint bekövetkezett ez Cullen számára. Joe breakelt egyet a meccs elején, egy tizenkét nyilassal, majd volt neki egy 104-es és egy 141-es kiszállója is, magyarán szólva minden klappolt számára. Webster az egy Cullen-break kivételével minden saját kezdését meg tudta nyerni (neki is volt egy 152-es kiszállója még a legeléjén). Elérkeztünk az 5-4-es álláshoz, amikor Cullen kezdett a meccsért. A tömeg úgyahogy rendben volt, le is ért 52-re. Majd besokkalt. Meccsnyilat rontott, Webster pedig ezt kihasználta. Változott a helyzet, Webster kezdett a győzelemért, össze is szedte az utolsó leget, Cullen a végén ugyan letette magát 100-ra, de akkor már 40-re jött Webster, amit be is dobott. Elnézést kérek a Cullen szurkolóktól, felfestettem az örödögöt a falra, de ez nála szinte már törvényszerű. Mérges is volt lefelémenet. 

cullen-webster.png

Mensur Suljovic - Danny Noppert 4-6

Mensur Suljovic elsőszámú esélyesként állt tábla elé Peter Wright kiesése után, ugyanis e versenyen ő volt a második számú kiemelt, papíron természetesen. Danny Noppert már péntek óta versenyben van, először Thornton-t, majd Wattimena-t búcsúztatta. Suljovic 1-0-nál és 4-3-nál vezetett a mérkőzésen, a köztes időszakot Noppert uralta. Noppert ekkor érezte, hogy valamit elő kell rántani, ha maradandót akar alkotni, dobott egy tizenhárom nyilast, amivel egyenlített. Ezt követte egy tizenhat és egy tizenhét nyilas, amire lett volna válasz Mensur részéről, de a duplákkal hadilábon állt.

suljovic-noppert_1.png

Jonny Clayton - Steve West 5-6

Tegnap 111-es átlagot sikerült dobnia West-nek, ezt ma 16 ponttal alulmúlta, ami azért így sem rossz. Annak a tudatában meg főleg nem, hogy ezzel meccset tudott nyerni újra. Clayton hiába dobott 100 feletti átlagot, West kezdte az utolsó leget, amit tizenöt nyílból megoldott. Azaz Clayton-nak négykörös kellett volna a győzelemhez, az meg nem megy akármikor. 3-0-ás Clayton vezetésnél nem sokan gondolták volna, hogy West megfordítja, sőt mikor már 5-3 volt szinte senki. Azonban ő nem adta fel és meg lett az eredménye. Egy negyeddöntő minimum.

clayton-west.png

Adrian Lewis - Stephen Bunting 6-2

Többek között Adrian Lewis-nak is itt a nagy esély tornát nyerni. Ahhoz mondjuk több kell majd a folyatásban a kétszeres világbajnoknak. Bunting ma nem állt a helyzet magaslatán, jól mutatja ezt a 86-os átlag is. Lewis-nak inkább a duplákkal akadt gondja, a tömeggel nem állt hadilábon (dobott például öt száznyolcvanast is). Ha a duplákat rendbeteszi Aidy, akkor tényleg nagy sansz áll előtte. West ellen ezt meg is mutathatja este.

aidy-bunting.png

Daryl Gurney - Gerwyn Price 5-6

A sérülésből visszatérő Price-on már múlt héten látszódott, hogy rendben lesz ez a dolog. Az e heti tornán pedig már azt is mondhatjuk, hogy egész jól játszik. Gurney mostanság nincs igazán csúcsformában, illetve inkább azt mondanám, hogy láttuk már őt jobban játszani. Hiába volt 144-es kiszállója, a duplák nem igazán feküdtek neki. Na meg hiába mentette utolsó legre a meccset egy tizenegy nyilassal, ha abban elhibázta a meccsnyilakat. Price köszönte szépen, és nagy nehezen, de bedobta magát az esti etapba. 

gurney-price.png

Ryan Searle - Martin Schindler 6-3

Úgy látszik Searle elkapta a fonalat és magabiztos is lett a tegnapi nagy skalp után. Martin Schindler jól játszott eddig a tornán, azonban most olykor a duplák, olykor a triplák hagyták őt cserben, főként az elején. Searle már 3-0-ra vezetett, amikor elcsent egy leget a német ifjú egy gyönyörű 134-es kiszállót megdobva. Searle válasza egy tizenhárom nyilas volt, amit Schindler is bemutatott ezután. Sőt, folytatni tudta egy tizenkét nyilassal, 170-ről kiszállva! Azonban Searle megrázta magát és a következő két leget behúzta, amivel a meccset is megnyerte. Szép játék volt!

searle-schindler.png

ESTE

NEGYEDDÖNTŐK

James Richardson - Simon Whitlock 5-6

Drámai csatában győzte le Simon Whitlock James Richardson-t. Drámai, de nem jó meccsen. Mindketten alulteljesítették saját magukat, azonban izgalom az volt bőven, annak ellenére is, hogy 90-es átlag alatt teljesítettek mindketten. James Richardson arra is képes volt, hogy dobjon három darab tripla egyest. :-) A meccset szépen keretbe lehet foglalni. Whitlock kezdett egy húsznyilassal, majd Whitlock fejezte be egy huszonhárom nyilassal. Sokat elárul. Lényeg a lényeg, nagy küzdelemben, de Whitlock jutott be a legjobb négy közé.

richardson-whitlock.png

Darren Webster - Danny Noppert 5-6

A holland titán Noppert élete során először ért el elődöntőt European Tour-on, ugyanis döntő legben tudta legyőzni ellenfelét Webster-t. Noppert már 5-1 arányban is vezetett, jól dartsozott, bár bele kellett rázódnia és némi szerencséje is volt Webster-nek köszönhetően. Miután négy leget is megnyert zsinórban a holland, jött a válasz Webster-től, szintén négy zsinórban megnyert leg formájában. A döntő legben már mindenki azt gondolta, hogy Noppert szétesik fejben, de nem így lett. Webster nem tudta úgy enni a triplákat, mint Noppert, ez pedig a végén megbosszulta magát, Noppert, ha nem is könnyen, de kiszállt és elődöntőbe jutott.

webster-noppert.png

Steve West - Adrian Lewis 6-4

Steve West parádés játékkal tolja végig az egész tornát, és most is elengedő volt neki az, hogy egyszer breakelni tudta Lewis-t. Onnantól pedig végigvitte, amit eltervezett. Rögtön az első legben meg lett a break egy tizenkét nyilassal, Lewis is csak elismerően bólintott. A következő legben sem tehetett mást a kétszeres világbajnok, ugyanis egy tizenhárom nyilassal már 2-0 volt az állás. Innentől kezdve pedig mindketten hozták a saját kezdésüket szép sorjában. Lewis-nak akadt egy 130-as kiszállója is. 5-4-nél West kezdett, kissé nehézkesen, de lerakta magát 100 pontra. Lewis 170-ről 36-ra rakta magát és várt a hibára. Arra pedig hiába várt, ugyanis West kiszúrta a maradékot és megnyerte a meccset. 

west-lewis.png

Gerwyn Price - Ryan Searle 6-2

A wales-i Price parádés játékot mutatott be. Az első két leg még ugyan Ryan Searle nevéhez fűződött, de aztán zsinórban hatot nyert a volt rögbis. Egy tizennégy és egy tizenöt nyilassal egyenlített, majd jött a fűszer: egy négykörös, 156-os kiszállóval. Láthatóan élvezte a játékos Price, dobott még egy tizenhárom nyilas leget, valamint egy tizenöt nyilast, D20-D20-al befejezve. A végén elegendő volt egy tizenhét nyilas tőle, Searle még a közelében sem volt. Ilyen játékkal jó esély mutatkozott arra, hogy bezsebeljen egy ET fordulót.

price-searle.png

ELŐDÖNTŐK

Simon Whitlock - Danny Noppert 7-2

Simon Whitlock az ötödik ET fináléját érte el Noppert ellen. Noppert nem találta meg a helyes utat, hogy döntőbe jusson, de így is remek teljesítményt nyújtott a hétvége során, büszke lehet magára. Whitlock magabiztos játékot nyújtott az elődöntő során, közel 95-ös átlagot dobott. Dobott öt darab száznyolcvanast, így a meccs végére már tizenöt darab állt a neve mellett a torna egészét tekintve. Noppert-nek igazából nem sok esélye volt a meccsen, Whitlock végig irányítani tudott, megérdemelten jutott döntőbe.

whitlock-noppert.png

Steve West - Gerwyn Price 6-7

Gerwyn kezdte a meccset és rögtön bajba kerülhetett volna, azonban egy gyönyörű 128-as kiszállóval mentette a helyzetet. Price ezen a meccsen is élvezte, amit csinál. West próbált a nyomában lenni, ez egészen 3-2-ig sikerült, ekkor azonban jött egy break. A breaket megelőzően egy 18-D18-D20 kombinációval dobta meg a 94 pontot. A nagy ordítás lehet megzavarta West-et, így aztán egy tizennégy nyilassal breakelni tudott a wales-i. Sokáig nem örülhetett Price, ugyanis rögtön visszavette az elvesztett kezdést West. Egy tizenkét nyilassal egyenlíteni is tudott, azonban az első pálya előnye még mindig Price-nak kedvezett. A következő legben Price egy káprázatos 146-os kiszállót pakolt oda a táblára. A breakváltást kivéve mindketten magabiztosan hozták a saját kezdésüket, így nem meglepő módon eljutottunk a döntő legig... Melyet Price kezdett egy 140-nel. Fej-fej mellett haladtak, a végén mindketten rádobtak a százfeletti kiszálló duplájára. Price-nak 40, West-nek 36 pont maradt, Price pedig harmadik nyíllal a D10-en befejezte a meccset, mellyel döntőbe jutott.

west-price.png

Simon Whitlock - Gerwyn Price 3-8

Gerwyn Price megkoronázta teljesítményét ebben a döntőben. Egész hétvégén remekül játszott, látszott rajta, hogy élvezi a dartsot. Mint tudjuk, egy hosszabb sérülésből tért vissza nemrég, és építi magát. Egész jól sikerült ez neki. A döntőben is lenyűgöző teljesítményt nyújtott, főleg akkor, amikor beindult a gépezet neki és zsinórban hat leget is meg tudott nyerni. Whitlock az elején még úgyahogy tartotta magát, sőt 3-2-nél még ő vezetett. Azonban ekkor még Price nem a megfelelő hőfokon égett. Rákapcsolt a wales-i és zsinórban jöttek a legek a neve mellé, számszerint hat darab. Többnyire ötkörös játékokat produkált, de azért akadt két tizenhét és egy tizenkét nyilas leg is. Száz szónak is egy a vége: szerintem Gerwyn Price megérdemelte ezt a tornagyőzelmet, összességében remek teljesítményt nyújtott a hétvége folyamán és kijárt már neki is egy tornagyőzelem. Természetesen Whitlock-nak sem lehet oka panaszkodni, bár a döntőben nem hozta azt, amit vártunk tőle. Viszont ő is emberből van, hosszú napot zártunk, nem meglepő az sem, hogy nem tudta tartani a szintet végig. 

Riesa búcsúzik, jó kis hétvége volt ez is. Újfent új bajnokot avatott a European Tour, remek mérkőzéseket láthattunk és azt se feledjük el, hogy Kovács Patrik személyében újabb magyar mutatkozott be European Tour-on. Kicsit szokatlan ugyan, hogy nem Michael van Gerwen dominanciájáról szólnak a tornák, de azért ezt is meg tudnánk szokni. Ezzel búcsúzunk, szép estét!

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr3314243141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása