9 Nyíl

Újabb magyar az ifjúsági világbajnokságon!

2018. szeptember 24. 09:00 - matyi96

Hétvégén került megrendezésre a PDC kelet-európai világbajnoki selejtezője szombaton, Vecsésen. Ezt követően vasárnap a 24 évnél fiatalabbak, de 16 évnél idősebbek is dobogó elé állhattak, hogy kvalifikálják magukat a november 5-én megrendezendő PDC 96 fős ifjúsági világbajnokságára, melynek győztese automatikusan eljut Londonba, az Ally Pally színpadjára decemberben. 

Azt már tudjuk, hogy szombaton nagy bánatunkra Székely Pál kikapott a döntőben Karel Sedlacek-től, így a cseh jutott el a decemberi világbajnokságra. Azonban a vasárnapi nap után a tavalyihoz hasonló, újabb magyar siker született Vecsésen Kovács Patriknak köszönhetően. Lássuk, hogy alakult ki ez az eredmény.

patyi_1.jpg

(Kép: Nemzeti Sport Online)

A selejtezőt 20 bátor legény kezdte meg, ami lehetett volna akár több fő is, de ez a 20 fő magától értetődően hozta magával a minőséget is. Magyar uralom volt, hat versenyző kivételével csak magyarok álltak tábla elé. Négy táblán folytak a küzdelmek. 

Az első táblán Honti Márk, Katona Bence, Török Soma, Lakatos Gergely és Somogyi Róbert vágtak bele a csatába. Honti, Katona és Török csak a tábla elődöntőjében csatlakoztak, míg Lakatos az első körben verte Somogyit. Honti és Katona elődöntőjéből Katona Bence jött ki győztesen, míg a másik ágon Lakatos nyert újra. A tábladöntőben Lakatos Gergely 5-2 arányban győzte le Katona Bencét. 

A második táblán Béres Péter, Farkas Olivér, Aranyi Marcell, valamint Kristian Schwarzbacher és Helbert Márk játszott. A magyarok csak a tábla elődöntőben játszottak, míg a két külföldi rögtön belecsaptak a lecsóba és Helbert jutott az elődöntőbe. Béres Peti és Olivér meccsén Olivér győzőtt, míg a kiváló formában lévő Aranyi Marcell Helbert-et tudta legyőzni. A tábladöntőre is megmaradt a jó forma, 5-2-es győzelmet aratott Marci.

A harmadik táblán szerepelt a Sport DC kiválósága Kovács Patrik, aki egy héttel korábban még Riesában dobálta a nyilakat. Ezen a táblán volt még Izsák Gábor, Erik Poliak, valamint Cakó Tamás és Berta István. István és Tamás már az első körben összecsaptak, István győzött. Az elődöntőben Kovács-Izsák és Poliak-Berta összecsapás zajlott. Izsák Gábor beszámolója alapján jó kis meccset játszottak Patrikkal, ahol Patrik nyerni tudott egy 94-es átlagot dobva, de Gábor is közel 80-as átlagot tudott elérni. A másik ágon Berta nagy csatában, de legyűrte ellenfelét. A tábladöntőt magabiztos játékkal Kovács Patrik nyerte 5-2-re. 

Az utolsó, negyedik táblán Prés Nándor, Dawid Herbert, Roman Benecky, Kelemen Dávid és Frantisek Humpula mérkőzött meg. Humpula és Kelemen kezdtek az első körrel, sajnos a cseh versenyző sima győzelmet aratott. Az elődöntőben Prés Nándi szép játékkal verte Herbert-et, majd Humpula Kelemen után Benecky-t is maga mögött hagyta. A tábladöntő magyar szempontból nem hozott túl sok izgalmat, sajnálatunkra Humpula 5-0-ra verte Nándit. 

Így alakult ki tehát a legjobb négy. E négy játékos a Lakatos-Aranyi és Kovács-Humpula párosításban játszotta a selejtező elődöntőit. Lakatos Geri 5-3-ra verte Aranyi Marcellt, míg Patyi nagy csatában szintén 5-3 arányban múlta felül a cseh kiválóságot. 

Lakatos Gergely a tavalyi év után újra döntőbe jutott, ellenfele pedig Kovács Patrik volt. Patyi és Geri is remek játékkal rukkolt elő, így nem meglepő módon az utolsó legben dőlt el a mérkőzés sorsa. Patyi idegei jobbnak bizonyultak a végére, így idén ő örülhetett a legvégén, hiszen ő nyerte meg ezzel az indulási jogot a november 5-én rendezendő ifjúsági világbajnokságra. Patrik egész végig remek teljesítményt nyújtott, megérdemelte a győzelmet. Gratulálunk! A döntőről van statisztika is a PDC Hungarian Fan Club jóvoltából, azonban az adatok elméletileg felcserélődtek, tehát így érdemes szemügyre venni.

kovacs-lakatos.jpg

Ui.: Köszönjük a türelmeteket, tegnapi nap mindhárman elfoglaltak voltunk, így csak ma délelőttre sikerült összehozni egy cikket ebből. Mégegyszer gratulálunk a győztesnek!

 

 

 

Szólj hozzá!
Gamecente

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr4414258977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása