9 Nyíl

A hollandok idén is esélyesek a végső győzelemre?

2019. június 07. 22:56 - matyi96

BetVictor World Cup of Darts 2019 - Hamburg, Németország - második nap, összefoglaló

Tegnap kezdetét vette a World Cup of Darts 2019-es eseménye, ma pedig folytatódott. Wales és Észak-Írország személyében két kiemelttől tegnap búcsút vettünk - valamint a magyar csapattól is - ma azonban egyetlen egy kiemelt sem esett ki. A nap legjobb meccse szubjektív megítélésem szerint az Olaszország - Kanada összecsapás volt, amely mind színvonalban, mind izgalmakban kiemelkedett. 

d8znfpyx4aa8wcb_1.jpg

Kína - Amerikai Egyesült Államok 1-5

Első tippre nem gondoltam volna, hogy ilyen sima mérkőzés kerekedik ki ebből. A kínai csapat nem dartsozik rosszul, azonban tapasztalatuk a PDC-ben, főleg steelen, körülbelül egyenlő a nullával. Az amerikai gárda azonban (főként Young) már több PDC versenyen részt vett, valamint folyamatos tagja a válogatottnak is. Kína azért sem tudott egy legnél többet nyerni, mert borzasztóan kiszállóztak, bár ellenfelük sem volt túl fényes a duplákon. A játék nem hozott túl nagy színvonalat (belekalkulálva azt is, hogy páros meccs volt), de az amerikaiak győzelméhez nem fért kétség.

Olaszország - Kanada 3-5

Az előző mérkőzéssel ellentétben ez az összecsapás fenomenálisra sikeredett. Mindkét nemzet játékosai pazar teljesítményt nyújtottak. A kanadaiakat most nem erősítette John Part, Murschell és Long volt a két játékos, míg a másik oldalon Micheletti és Tomassetti. Nem gondoltam volna, hogy az olasz játékosok ennyire otthon fogják magukat érezni, de parádésan játszottak, ahogy Kanada is. Az észak-amerikai csapat majdnem 98 ponton átlagolt, de az itáliaiak is 95 fölé mentek. Végül aztán az olaszok hibáját használták ki a kanadaiak, ezzel breakelve ellenfelüket. Ez a break pedig a mérkőzés megnyerését eredményezte számukra.

Lengyelország - Csehország 5-2

Ratajski és Kanik, valamint Sedlacek és Pavel Jirkal is rendelkezik már PDC tapasztalattal. A lengyelek papíron erősebbek, mint a csehek, főleg azért mert Ratajski az elmúlt években remek teljesítményt nyújtott, valamint Kanik is tour cardot szerzett. A mérkőzésen érvényesült is a papírforma. A lengyelek kézben tartották a mérkőzést, a csehek egyszer sem tudtak vezetni ellenük. Az elején simán 3-0-ra húztak el Ratajskiék, ezt követően jött a szépítés a csehektől. A folyatásban felváltva nyerték a legeket a csapatok, így nem nehéz kitalálni, hogy az utolsó leg a lengyeleké lett egy pazar tizennégy nyilassal.

Írország - Görögország 5-1

A tendencia folytatódott, igazán szoros meccset nem igazán láthattunk ezidáig (kivéve az olasz-kanadai összecsapást). Az írek oldalán Lennon és O'Connor komoly erőt képviselnek, míg a görögöknél a kirobbanthatatlan John Michael mellett most Symeonidis állt. Átlagban közel azonos teljesítményt nyújtottak, azonban az írek tízzel többször dobtak duplára, mint a hellének. Ez pedig döntőnek bizonyult ezen a meccsen, nem volt kérdéses az ír győzelem.

Anglia - Fülöp-szigetek 5-1

Cross és Smith nevét látva az angolok a torna egyik esélyesei közé tartozik, bár nem a legnagyobb esélyesek. Azonban a filippínók már többször bebizonyították, hogy tudnak dartsozni. De tudnak ám! Malicdem és Ilagan már az egyéni vébét is megjárták, mindketten remek játékosok, én sokat vártam tőlük. A várakozásomat azonban alulmúlták, persze Anglia ellen nem egyszerű, de én azt hittem, hogy ők ketten meg fogják cibálni az oroszlán bajuszát. Ez most nem jött össze, Anglia 90 felett átlagolt, de sokkal ellenfelük sem maradt el tőlük, azonban az eredmény nagyon egyérteműre sikeredett.

Ausztria - Oroszország 5-3

Mensur Suljovic idén is Zoran Lerchbacherrel az oldalán vágott neki a csapat-világbajnokságnak. Boris Koltsov pedig otthonagyta Oreshkint, és elhozta magával Kadochnikovot. És milyen jól tette. Egy újabb magas színvonalú játékot láthattunk, mind osztrák, mind orosz részről. Az oroszok a vereség ellenére magasabb átlagot értek el, mint a sógorék, de a rutin most Ausztria oldalán állt. Az osztrátok egy tizenkét nyilas leggel (138-as kiszállóval )vették át a vezetést a hetedik legben, 4-3-ra módosítva az állást, majd a lehető legjobbkor jött egy break (tizenhárom nyilas), amivel megnyerték a mérkőzést. A remek időzítés továbbjutást ért.

Ausztrália - Finnország 5-4

Az első olyan mérkőzés volt a mai estén, ahol mind a kilenc leget kijátszották a csapatok. Kyle Anderson és Simon Whitlockot nem igazán kell bemutatni, egyértelmű esélyesei voltak papíron a mérkőzésnek, azonban Marko Kantele és Kim Viljanen sem ismeretlenek a PDC mezőnyében. Be is bizonyították most is, hiszen meggyűlt a bajuk az ozzieknak velük. Fej-fej mellett haladt a két csapat az egész meccsen, és a végére is majdnem azonos átlagot értek el. A megfelelő időzítés ezen a meccsen is nagyon fontos volt, hiszen 4-4-es állásnál az ausztrálok a meccsért kezdtek. A kezdésüket egy tizennégy nyilassal hozni tudták, hiszen egy ötkörös játék elölről nagyon jónak számít párosban (és egyéniben is nagyon sokszor elég). Ausztrália tehát továbbjutott.

Hollandia - Spanyolország 5-0

Nos, aki azt hitte, hogy Wattimenával gyengült a holland csapat, annak van egy rossz hírem: nem gyengült. Bár messzire menő következtetéseket ebből a mérkőzésből nem lehet levonni, de Jermaine Wattimena remekül játszott, sőt talán még jobban is, mint a csapat elsőszámú játékosa, Michael van Gerwen. A spanyoloknak szinte sansza sem volt, háromszor dobtak duplára, de egy sem ment be. Ellenben a hollandok tömegben és duplákon is jól teljesítettek. Az időt nem néztem, de tíz percnél biztosan nem volt több a mérkőzés, és ebben a bevonulás is benne volt. Nem volt kérdés, Hollandia nagyon simán nyert Reyes és Alcinas ellen.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://9nyil.blog.hu/api/trackback/id/tr7314884186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása